Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2015

AKADÁLYTALANUL - BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI INFORMÁCIÓK

Kép
"Handycap" című műsorunk adásaiban már bevált, most  műsoroktól függetlenül is egy új szolgáltatást indítok útjára. Budapesti közlekedési hírek, a BKK és a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete jóvoltából, annak érdekében, hogy mozgás- és látássérült embertársaink előre, és - főképp - biztonsággal megtervezhessék utazásaikat.  

a bélyeg lekerült

Csaknem 13 év, több, mint 200 adás, több, mint 500 riportalany. Ez a Civil rádió „Filagória – A védett közösségi tér” című műsorának mérlege eddig, 2015. július 29-éig. Annak érdekében, hogy még hallgathatóbbá váljunk, Rádiónk arculata hamarosan megújul. Az eddigi kétheti műsorstruktúra helyett fokozatosan áttérünk a heti műsorstruktúrára. A Civil rádiózásért Alapítvány Kuratóriumának döntése, illetve a Kuratórium és az én közös megegyezésem alapján „Filagória” című műsorunk is megújul, 2015. szeptemberétől.   Ez azt jelenti, hogy augusztusban még két adás lesz az eddig megszokott módon és időpontban, 12-én és 26-án szerdán este 20 órakor. Ezt követően a műsor átkerül a péntek 13 – 14 óra között hallható „Handycap” műsorsávba, szerdán esténként pedig a rádió egy új műsort sugároz majd.   Köszönet görög Máriának, a Rádió Kuratóriuma elnökének azért, hogy amikor július 29-én szerdán este külön egyeztetett velem az új műsorstruktúrával kapcsolatban, és jelezte a Rádi...

SZÍNHÁZ ÉS FESTÉSZET

Kép
A Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorának 2015. július 29-adásában két témával foglalkoztunk: Elsőként egy új, érdekes és hasznos kezdeményezésről szóltunk. Szóltunk arról, hogy a Senheiser Audiotechnika KFT stratégiai megállapodást kötött a Pesti Magyar Színházzal, mely megállapodás keretében elsőként egy gyermek-, illetve egy felnőtt előadásukat audionarrációval látnak el látássérült emberek részére. Stúdiónk vendége Tóth Cecília audionarrátor és Za lán János, a Pesti Magyar Színház direktora, médiaszakember volt.    Műsorunk második részében Petke Zsolttal, a Nyírő Gyula Kórház Pszichiátriai- és Addiktológiai Osztályának főorvosával beszélgettünk arról, hogy július 5-én szenvedélybetegek festették ki a Kórház egyik elhagyatott falát. A korábban már "117 perc" című magazinunk július 8-i adásában hallott interjút hallhatták Hallgatóink.

SZÍNHÁZBA JÁRNI JÓ! AUDIONARRÁCIÓ LÁTÁSSÉRÜLTEKNEK A PESTI MAGYAR SZÍNHÁZBAN

Stratégiai megállapodást kötött a Senheiser Audio Technika KFT és a Pesti Magyar Színház. Ennek lényege, hogy hazánkban elsőként kerül bevezetésre egy olyan speciális mobilapplikáció, melynek segítségével látássérültek audionarráció segítségével teljes körűen képesek lesznek magukévá tenni színházi előadásokat. A színház elsőként a nagyszínpadi előadásait kívánja audionarrációval ellátni, de a későbbiekben stúdióelőadásaik narrálását is tervezi. Tóth Cecília audionarrátor, az AKKU (Akadálymentes Kultúra Csoport) munkatársa, e program egyik megvalósítója. 2014-ben a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és a Színművészeti Egyetem közös képzésén szerzett audionarrátori képesítést. Az empátia és az érthető beszéd egyaránt nagyon fontos, továbbá az is, hogy a narrátor ismerje meg a darab teljes szövegét – így a próbákon is részt kell vennie. Ugyanakkor fontos a spontaneitás, hiszen az élő előadás lényege, hogy az előadás minden alkalommal tartogat me...

KIHÍVÁSOK, MEGOLDÁSOK

Kép
A sok jó dolog mellett persze vannak kis hazánkban kevésbé jól működő, vagy legalábbis nagyobb kihívást jelentő dolgok is. Ilyen például a különböző fogyatékossággal élő emberekkel foglalkozó munkáltatók, illetve egyesületek, civil szervezetek helyzete. Vajon hogyan tudnak szembenézni a kihívásokkal? Hogyan tudják megoldani az általuk támogatottak mindennapi problémáit? A Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorának 2015. július 15-i adásában Nemes-Nagy Tündével, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Egyesületének elnökével beszélgettünk róla, illetve az általa vezetett Egyesület munkájáról.   Tünde születése óta látássérült. A Vakok Általános Iskolájában tanult. Ahogy  a mondás tartja: „Vakok között félszemű a király” – társai között ő volt a király.  Osztályában ugyanis – ahová összesen heten jártak -  rajta kívül  senki sem látott egyáltalán. Így  számára természetes volt, hogy rendszeresen segít társai...

"VIHAROS" 117 PERC

Kép
  A Civil Rádió "117 perc" címmel jelentkező hétköznap délutáni magazinjának 2015. július 8. szerdai adása. Szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor, technikai munkatárs: Rubint Dániel, sportszerkesztő: Sere Bence. A Hét embere Pleszkán Écska  énekes, bábművész, akivel a műsor első perceiben beszélgettünk. Aztán: 2015-ben Böjte Csaba dévai ferencesrendi szerzetest tüntették ki "A Magyar  Szabadságért" Díjjal; Szenvedélybetegek festették ki a Nyírő Gyula Kórház egyik elhagyatott tűzfalát július 5-én vasárnap. A telefonnál Petke Zsolt, a Kórház Addiktológiai Osztályának főorvosa; Július első hétvégéjén zejlott a 2015. évi "Kék szalag" vitorlásverseny a Balatonon. A telefonnál Kollár Lajos, a Magyar Vitorlásszövetség titkára; Közeleg a Füredi Annabál és az augusztusi borhetek. Programajánló Cserép Lászlóval, Balatonfüred Város Polgármesteri Hivatala Művelődési Osztályának vezetőjével; Tour de France kerékpárverseny. A stúdióban Sere Bence; Hatalmas ...

KIRUCCANÁS

Kép
Emberemlékezet óta, egész pontosan 2001. nyara óta nem voltam a Velencei tavon. Július 12-én vasárnap végre volt erre alkalmam. A Vakok és Gyengénlátók Lendület Ifjusági Klubjának néhány tagja által szervezett kirándulás keretében egynapos kirándulást tartottunk a Velencei tónál. Még a múlt szombati kastélylátogatást követően  határoztuk el, hogy jó idő esetén lemegyünk a tóhoz  fürdeni egyet. Az időjárás szerencsére kiváló volt, remek strandidőt fogtunk ki vasárnap. Egy délelőtt tíz óra után induló vonattal mentünk, miután 9:45-kor találkoztunk a Déli pályaudvarnál lévő jegypénztárak előtt. Nem sokkal 11 óra után értünk oda.  Az elmúlt időszak súlyos aszálya meglátszott a tavon. Elképeztően sekély vízű volt, s bár a víz kellemes, 24 fok meleg volt, úszni szinte alig lehetett benne.  Velencefürdő homokos partjáról szinte a  hajóútvonalakat jelző bólyákig be tudtunk menni úgy, hogy a víz alig derék magasságig ért.   Persze a bá...

VIHAR VETETT VÉGET A TRÓPUSI HŐSÉGNEK

Ma délután egy hatalmas vihar vetett véget a már több, mint egy hete tartó elképeztő hőségnek, mialatt én  Kollégáimmal a Civil Rádió "117 perc" című hétköznap délutánonként 16 órakor hallható magazinjának mai adását vezettem.  Már délelőtt lehetett tudni, különböző internetes- és egyéb helyeken elhangzott időjárás-előrejelzésekből, hogy egy hidegfront érte el a Kárpát-medence nyugati részét, s ez a front hatalmas viharral érkezik meg Magyarországra, és holnapra el is hagyja az országot. Így szerencsére senkit sem ért váratlanul. Magam is kiposztoltam a Facebook-ra, hogy  Hallgatóink is időben értesüljenek róla, na és természetesen a híradásokban is bemondtuk.  A mai műsorban sok érdekesség hangzott el.  Műsorunk állandó rovata "A hét embere" rovat, melynek lényege, hogy a műsor szerkesztői közül hétről-hétre valaki jelöl egy közismert embert, aki lehet előadóművész, író, újságíró, képzőművész, stb. - egy szóval közszereplő, akit szívesen bemutatna kö...

EGYESÜLJÜNK - AHOGY TUDUNK!

Ma délután a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Egyesületének elnöke, Nemes-Nagy Tünde  tisztelte meg jelenlétével a Civil Rádiót. Tünde születése óta látássérült. 1998-ban, miután gyermekei már közösségbe kerülhettek, elkezdtek óvodába, iskolába járni, ifjú szociális munkásként, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintézőként kezdett dolgozni az akkori Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szervezeténél. Az ehhez szükséges iskolát ép látók között, integráltan végezte. Szerencsére nem volt nehéz dolga, ugyanis sikerült meggyőzni tanárait és iskolatársait alkalmasságáról. Akkoriban még szinte alig-alig volt elektronikus formában, képernyőolvasó program segítségével elérhető tananyag, így nagy szüksége volt amolyan "mentorra", aki  tulajdonképpen egy barátnője volt. Miután bekerült a megyei Szervezethez, hamar beletanult a szakmába. Később az Országos Szövetség átalakult. Ahogy Tünde fogalmazott, 2004-es Európai U...

NAGYTÉTÉNYI SÉTA

Kép
A Lendület Ifjúsági Klub évek óta rendszeresen szervez ismeretterjesztő kirándulásokat, múzeumlátogatásokat látássérülteknek Obenausz Tamás vezetésével. Jócskán benne vagyunk a nyárban. Július első hétvégéjén igazi trópusi   hőhullám érte el egész Közép-Európát, így Magyarországot is. Így kimondottan jól is esett egy kis séta az Iparművészeti Múzeum fennhatósága alá tartozó Nagytétényi Kastélyban. A Lendület által szervezett túrák találkozóhelye mindig valamely, látássérült emberek számára rend szerint akadálymentes, jól bejárható helyen szokott lenni. Ma sem volt ez másképp, ma délelőtt 9:25-re a 2-es metró Déli pályaudvari végállomásához hirdették a találkozót. Az eredeti terv ugyanis az volt, hogy onnan vonattal megyünk Nagytéténybe. Azonban végül egy 9:45-kor induló vonattal mentünk, amely Kelenföld és Budafok után legközelebb     Diósdon állt meg, így Kelenföldig mentünk vele, majd átszállással egy másik vonattal jutottunk el a Kastélyparkba, ahol...

CIVIL MINTA - CIVIL PÉLDAKÉPEK

Kép
Kedves Érdeklődők! "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorunk 2015. július 1-i adását itt hallgathatja meg. Bízom abban, hogy elnyeri tetszését, és a műsorban bemutatott emberek, civil szervezetek önzetlen tevékenysége mindnyájunk számára tanulságul szolgál.