Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2015

INDUL A "CZIFFRA" FESZTIVÁL - CZIFFRA GYÖRGY ZENESZERZŐ, ZONGORAMŰVÉSZ EMLÉKÉRE

Kép
Cziffra György zeneszerző, zongoraművész emléke előtt tisztelegnek egy, most induló, róla elnevezett klasszikus zenei fesztivállal, melynek művészeti vezetője Balázs János zongoraművész. A fesztivál sajtótájékoztatóval egybekötött nyitó rendezvénye 2015. november 30-án hétfőn zajlott a XII. kerületi MOM Kulturális Központban.   A sajtóeseményt Balázs János zongoraművész nyitotta meg, aki Johann Strauss "Kék Duna keringő"-jének Cziffra György-átiratát  adta elő. Az eseményen jelen volt többek között Pokorny Zoltán, Budapest XII. kerület Hegyvidék polgármestere, aki miután köszöntötte az érdeklődőket, elmondta, Balázs Jánost azért keresték meg, mint a Fesztivál leendő művészeti vezetőjét, mert úgy érezték, ő az, aki teljes hitelességgel képes visszaadni Czifra György játékát, és odaállni e kezdeményezés mellé. A Polgármester hozzá tette, hogy e sajtótájékoztatóval egyidőben, tehát november 30-án elindul a Fesztivál hivatalos honlapja, amely a www.czif...

KONTRA

Kép
Az Oltalom Karitatív Egyesület kiadásában megjelenő Csillagszálló Kulturális Utcalap 2015. őszi "Kontra" című lapszám-bemutató adása a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában. Ahogy ez lenni szokott, egy-egy ilyen bemutató adásban néhány, általában 3 olyan, a lapszámban publikáló író, költő olvassa fel saját írásait, és mesél magáról, akik a lapszám megjelenését követő lapbemutatón is közreműködnek. E lapszám-bemutató adásban Antal Andrea szarkasztikus, Kovács Kristóf az élet dolgairól szóló, valamint Büki Mátyás elvontabb írásait hallhatják Hallgatóink. A felvételt készítette és a műsort szerkesztette: Ruzsa Viktor A felvételek a Civil Rádió 3-as stúdiójában készültek 2015. novemberében.

AMIRŐL NEM BESZÉLNEK - DE MI SZÓLTUNK RÓLA, MERT NAGYON FONTOS!

Kép
A Civil Rádió nov. 25-i "117 perc" című délutáni magazinjában vendégeink voltak Rózsa Károly és fia, Tamás, a SafeLaser KFT tulajdonosai, akiknek köszönhetően Harza Márk újra tud fájdalom nélkül járni. Erről sajnos - úgy tűnik - elfelejtenek beszélni, pedig nagyon fontos, hiszen, ha a Cég által kifejlesztett lézeres kezelés Márknak segített,akkor elképzelhető, hogy ezzel másokon is lehet segíteni. Mi erről is szóltunk! ... és még, ami volt a műsorban: - Kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen; - Van-e élet a Földön kívül? - a Jupiter és jégholdjainak mélységi óceánjainak kutatása, az élet nyomainak keresése; - "Jazzember" - Pleszkán Frigyes jazz-zongorista emlékére. A Hét embere: Péterffy András filmrendező, a Magyar Filmklub Szövetség elnöke; - Mozdulj! Bence - a Mozdulj! Közhasznú Egyesület jótékonysági bálja 2015. november 21-én a Duna Palotában Technikai munkatárs: Pogány György, hírszerkesztő: Berényi Attila, szerkesztő-mű...

AZ ELMÚLT HÁROM HÓNAP

Kép
"Big Bike Challenge" - Jótékonysági bringatúra Angliában; Segítő Vásárlás - Design Randi 2.0; "Fuss, Zsolt! Fuss!" - interjú Iváncsics Zsolttal, a SPAR Maraton ötletgazdájával. Ezek az elmúlt három hónap legizgalmasabb, legtanulságosabb interjúi - szerintünk. Persze sok egyéb között, de hát sajnos műsoridőnk véges...

AZ ELMÚLT EGY HÉT KRÓNIKÁJA

Mozgalmas napjaim voltak az elmúlt hét végén, és ma sem unatkoztam. De egyáltalán, szoktam én unatkozni? Ismerem én ezt az érzést? – aki engem ismer, az pontosan tudja, hogy nem szoktam unatkozni, nem is ismerem ezt az érzést. Múlt pénteken, november 13-án este egy régi kedves jazz-zongorista barátom, Márkus Norbert adott felejthetetlen koncertet az egyik IX. kerületi galériában, a Lónyai utcában. A kilencvenes évek második felében Amsterdamban tanult zenész mára már az egyik legelismertebb jazz-zongoristává nőtte ki magát a mi társaságunkban (látássérült sorstársak között). Nem is volt nehéz dolga, ugyanis köztünk nincs is hozzá hasonló formátumú zenész. Saját szerzeményei mellett remek feldolgozásokat is játszott. A professzionális versenyzongora hangzásának és a hely remek akusztikájának köszönhetően szó szerint szinte még a csillár is zengett, ugyanis volt néhány fémtárgy, a helység különböző polcain, amely átvette a zene rezgését, bizonyos magasabb hangokra ...

OKTÓBER A FEHÉR BOT, NOVEMBER A "HERMINA KULTURÁLIS NAPOK" HÓNAPJA

Kép
A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének "Dr. Bánó Miklós Braille Írás- Olvasás-versenye" 2015-ben. A Braille-írás és -olvasás fontossága Az Egyesület 2015. október-novemberi programjai. Beszámolók és programajánlók Szerkesztő-riporter: Borai Botond elnök, műsorvezető: Szombath Tiborné Katalin titkárságvezető, főcím hang: Shuck Antal elnökségi tag, a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorának felelős szerkesztője: Ruzsa Viktor

NOVEMBER 11-E "117 PERCE"

Kép
-           Szép új otthoni környezet 450 családnak; -           Egy kiállítás képei a Rácskert Kocsmában; -           Placebó vagy gyógyszer? – az MTA homeopátiás szerekkel kapcsolatos állásfoglalása ; -           Roma szegregáció Kaposváron – ítélet; -           A Tudomány Ünnepe. Tudományos elismeréseket adtak át Szegeden; -           Like, smiley, poszt, matrica, chat, blog, online média. Beszélgetés A Hét emberével, Kovács Zoltánnal, az „Élet és Irodalom” főszerkesztőjével; -           140-es IQ,   tucatnyi vers és mese, úszóversenyek, sikerek. Jótékonysági divatbemutató a 10 éves Gebri-Horváth Bence támogatására; - ...

KUTYAVILÁG ÉS KULTÚRA

Kép
Esélyegyenlőségi Magazin 2015. november 6. a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában.   Témák: - Egy elektronikai cég, amely külföldön már alkalmaz megváltozott munkaképességűeket. Idehaza a MÁV, a BKV és a HÉV vonalakon tervez elektronikus beléptető kapukat; -  Hazánkban egyedülálló  kutyapékség Budapesten; - Bemutatkozik az Azúr Kutyaiskola; - Bemutatkozik a lajosmizsei Grillázs Csokoládészalon; - Programajánló nem csak látássérülteknek, Hermina Kulturális Napok 2015. november 13 - 15. Felelős szerkesztő, riporter: Bratkó József, műsorvezető: Ruzsa Viktor a Civil Rádió munkatársa