Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2016

AZ UTOLSÓ NYÁRI HÉTVÉGE

Kép
  A műsor első részében Hallgatóink megismerhették a KÖVET Egyesület munkáját, majd a biztonságos internet-használattal és a drogprevencióval foglalkozó Életrevaló Egyesület tevékenységét, végezetül arra kerestük a választ, hogy hol a helye a fogyatékossággal élő, elsősorban hallássérült sportolóinknak hazai- és nemzetközi viszonylatban. Szólunk arról is, hogy Törökország jövőre Siketlimpiát rendez. Műsorvezető: Ruzsa Viktor, riporterek: Tarcsi Géza és Ruzsa Viktor

AUGUSZTUS 20.

Kép
Éppen tíz évvel ezelőtt csúnya véget ért augusztus 20-a. Bár 2006-ban, azon a vasárnapon  napközben még derült idő volt, estére, a tüzijáték kezdetére azonban  hatalmas viharfelhők gyülekeztek, és óriási felhőszakadással, jégesővel és széllel ért véget az este, már a tüzijáték közben. Aznapi élményeim is megosztottam már Olvasóinkkal, mely bejegyzést közzé is tettem a Facebook-on, valamikor szombat hajnalban.  Volt is olyan Barátom, aki olvasta is, és hívott is szombat délben, hogy elmondja, hogy azért ez nem volt semmi, hogy akkor mit élhettünk át Barátaimmal. Szerencsére azonban a mostani ünnepséget semmi sem zavarta meg.  Az ünnepi hétvégén a hagyományosan az évnek ezen időszakában megrendezett Mesterségek ünnepére látogathattak az érdeklődők, akik a Budai Várba, a Nemzeti Galéria előtti térre látogattak. Itt  a legkülönfélébb kézműves szakmák képviselői, illetve iparművészek mutatták be tudásukat, portékáikat. A Galéria főbejárata e...

AUGUSZTUSI VÁLOGATÁS

Kép
- Egy gálaműsor benyomásai. Fark László képzőművésszel beszélgettünk; - "Több lettél" - esélyegyenlőségi nap Győrben Felelős szerkesztő: Bratkó József, postamester: Bratkóné Földesi Ágota, a Civil Rádió műsorvezetője és zenei szerkesztő: Ruzsa Viktor

ÜNNEP ELÖTT

Kép
    - Zsíros deszka - Avagy kenyér kicsit másképp. A Kreatív Alkotók Csoportjának családi programja augusztus 20-án Csapdiban; - Esély – a fogyatékossággal élő, e csoporton belül is a hallássérült olimpikonok helye magyar- és nemzetközi vonatkozásban. Horváth Miklós sportújságíróval beszélgetünk; - A hazai korrupció – a Transparency International közvéleménykutatásának eredménye; - Arcus Temporum Művészeti Fesztivál Pannonhalmán, a Szent Márton emlékév jegyében; - Kávészünet. Szász Anna jegyzetét Hajós Vera olvassa fel; - Programajánló Kemény Dánieltől; - Rió 2016 – érkeznek a legfrisebb olimpiai hírek Kemény Danitól Zenei szerkesztő és hangmérnök: Petik András, hírszerkesztő: Berényi Attila, sportszerkesztő: Tarcsi Géza, programajánló- és sportszerkesztő: Kemény Dániel, szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor

A SAS-HEGYEN

Kép
   Ma egy baráti társaságban a Sas-hegyi Kilátót néztük meg szervezett túra keretében. Sas-hegy 1958. óta természetvédelmi terület. A védetté nyilvánítás 50.. évfordulóján jelentős beruházás volt, megújultak a sétautak, a Kilátóhoz vezető ösvény, a szakadékok feletti hidak, így a terület a látogatók számára teljesen biztonságosan látogatható, előre történő bejelentkezés útján, kis csoportokban, túravezető segítségével.  Az ösvény kb. 240, míg a Kilátó kb. 258 méter magasan helyezkedik el.   Onnan jól látható Buda, főképp a Bach-csomópont, Gazdagrét és Budaörs panorámája. A hegy kelet-nyugati irányban elterülő, dolomit-hegység, a dolomit jó tulajdonsága, hogy - a mészkővel ellentétben - nem oldódik a vízben. A hegy földrajzi fekvésének köszönhetően két oldala között jelentős, akár 15 - 20 fokos hőmérséklet-különbség is lehet, erről a látogatók egy-egy kihelyezett hőmérő segítségével győződhetnek meg. Ma délben a hegy déli oldalán 40, míg az és...

HANGSZIGETELŐK - A CIVIL RÁDIÓ STÁBJA A SZIGETEN

   Nem mondhatnám, hogy ezen a hétvégén unatkoztam volna. Na persze én sohasem szoktam unatkozni, így ez a hétvége is bővelkedett eseményekben, részben rádiós-, részben pedig magánjellegű izgalmakban.    Idén már 24. alkalommal kerül megrendezésre Európa és Magyarország egyik legnagyobb fesztiválja, a Sziget, amelyen Rádiónk évek óta képviselteti magát. Hol sajás standdal, hol pedig „csak” helyszíni tudósítóinkkal, akik telefonon jelentkeznek be, és számolnak be a fesztivál eseményeiről. Idén saját standot kaptunk a Civil Szigeten, hazai- és nemzetközi civil szervezetek  standjai közt.    A fesztivál ideje alatt naponta 10 – 12 óra között élő műsorfolyamot sugárzunk, illetve a délutáni műsorokban is hallhatnak hangulatjelentéseket, összefoglalókat. Két állandó munkatársunk, Sere Bence és Rubint Dániel biztosítják a technikai hátteret, illetve háttérmunkát, mellettük pedig naponta más-más műsorvezetők, műsorvezető párosok dolgozn...

HERMINA MAGAZIN A SPORT JEGYÉBEN

Kép
Ha a hónap második pénteke, a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének Magazinja szól a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában. A 2016. augusztus 12-i műsor a Rio-ban megrendezésre került nyári Olimpia jegyében szólt. Olya látássérült sportolókat mutattak be az Egyesület munkatársai, például Dr. Kátai-Németh Vilmos aikido-edző vagy Czut Gábor, a LÁSS Egyesület önkéntese személyében, akik teljesítményük alapján simán lehetnének akár olimpiai versenyzők is. Szerkesztő-műsorvezető: Borainé Kati, riporter: Borai Botond, házigazda: Ruzsa Viktor, a Civil Rádió munkatársa.

TÖBB EZREN NEM JUTOTTUNK BE DOMINGO INGYENES KONCERTJÉRE A PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNÁBA

Kép
A videón látható ember mind Domingo koncertjére érkezett - volna, de nem jutottunk be. :( Hatalmas érdeklődés övezte Plácido Domingo világhírű spanyol tenor ingyenes opera- és operett-koncertjét. Olyannyira, hogy a Puskás Ferenc Stadion metrómegállótól, a lejárattól a pár száz méterre lévő főbejáratig több ezren álltunk, megtömve a plasztert. Én 19:06 - 19:59 között. Gyakran bemondták a hangosbemondóban, hogy helyet csak a megfelelő számú kapacitás erejéig tudnak biztosítani, legalább hatszor. Majd egyszer csak sajnálattal közölték, hogy nincs több hely, nem tudnak több vendéget beengedni. Így több százan, ha nem ezre fordultunk vissza a metróba. Ez a videó már akkor készült, amikor több századmagammal nagy szomorúan visszaindultam a metróba. Jó szórakozást azoknak, akik bejutottak. :( Mi meg nem voltunk elég "koránkelők". :( Ugyanakkor ez szerencsére azt is jelenti, hogy nagy az igény a komolyzenére, teljesen vegyes korosztály volt, egész fiatalo...

SZÓLÓKONCERT A BARBA NEGRA TRACK-BEN

A   Lajtai Kati, Kasza Tibi és Kasza Gábor alapította Crystal talán 2010-ben állt utoljára színpadon abban a formájában. Tibi azóta szólóénekesként szerepel, míg Gábor főleg hangmérnökként dolgozik, természetesen Tibi koncertjein is. Kati pedig az azóta sikeressé vált Budapest Voices énekeseként. Néhány hete pedig anyai örömök elé nézett.   Tibi augusztus 5-én este a Barba Negra Track-ben adott felejthetetlen szólókoncertet új, Kasza Show Band nevű zenekarával. A koncert előtt este 19 órától Várkonyi Attila, Dj Dominique adott egy bő egyórás retro disco-t, melyben a nyolcvanas- és kilencvenes évek   legnagyobb hazai- és külföldi   sikerszámait játszotta. Persze azért akadt egy-két újabb dal is.   Ahogy Tibi koncertjén is, előkerültek a régi Crystal-dalok is, mellettük Tibi néhány   új száma is.   Emellett Tibi ezen a koncerten is hatalmas emberségéről tett tanubizonyságot. Még a múlt hónap közepén egy 24 éves gödöllői hölgy, akiről kid...

KALOCSÁRA ÉS A SZOMSZÉDOS KÖZSÉGBE LÁTOGATOTT AZ ESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZIN STÁBJA

Kép
Magazinunk 2016. augusztusi első adásában Kalocsára, majd a szomszédos Bátya községbe látogatott el a műsor riportere, Bratkó József. Ezt követően könyvajánlóval vártuk Hallgatóinkat, majd pedig bemutattuk - már, ha egyáltalán, be kell mutatni Hallgatóinknak - az ország legnépszerűbb, családbarát bankját. A műsor legvégén Ruzsa Viktor tudósítását hallják arról, hogy átadták az ország legnagyobb szurkolói zónáját a budapesti Március 15-e téren. Felelős szerkesztő: Bratkó József, postamester: Bratkóné Földesi Ágota. A Civil Rádiós változat zenei szerkesztője és műsorvezetője: Ruzsa Viktor

MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB SZURKOLÓI ZÓNÁJA A XXXI. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK IDEJÉRE

Kép
Szurkolói zónát alakítanak ki a budapesti Március 15-e tér 4. szám alatt a XXXI. Nyári Olimpiai játékok idejére. A Rió de Janeiro-ban megrendezésre kerülő világverseny ideje alatt az MTVA M4 Sport, illetve M5 Olimpiai csatornája élő közvetítéseit nézhetik végig az érdeklődők helyszíni szakkommentátor segítségével. A zónában gyereksarokkal is várják a családokat. Az informatikai hátteret a Vodafone, míg az elektronikait a Samsung biztosítja. Az MTVA élő közvetítéseit pedig Budapest Főváros Önkormányzatának köszönhetően követhetik figyelemmel a nézők. Az Önkormányzat a korábbi UEFA labdarúgó EB-n felmerült szurkolói igények alapján döntött úgy, hogy támogat egy ilyen kezdeményezést, és biztosítja a helyszínt.       A 2016. augusztus 2-i, a helyszínen tartott sajtótájékoztató vágatlan felvétele:     Moderátor: Szujó Zoltán, az MTVA sportriportere. A felvételt és a tudósítást Ruzsa Viktor készítette

TÖRTÉNELMI CSILLAGTÚRA PILISSZÁNTÓN

Kép
A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének Nosztalgia Klubja 2016. július 30-án kirándulást, történelmi kalandtúrát szervezett a pilisszántói Csillagösvényre. A túrát Szőnyi József, volt polgármester, ahogy a helyiek mondják, Pilisszántó mindenkori polgármestere vezette.      Az ösvényt végig járva, nagyjából fél óra alatt, találkozhattunk a sumér-magyar történelem nagy alakjait ábrázoló faszobrokkal, úgy, mint Nimród, Attila hun király, Szent István királyunk, vagy épp Szent Lászlónak vagy Hunyadi Mátyás királyunknak emléket állító faszoborral. A szobrok készítői szándékosan úgy helyezték el a szobrokat, hogy az út jobb oldalán, mindíg az ösvény melletti hegyoldalban legyenek, hogy a haladási irány szerint, felfelé nézve biztosan megláthassa őket a túrázó. Az ösvény alján egy kerekeskút, a Mészégetők kútja, tetején pedig egy, a helyiek által építtetett, 2006. december 21-én, a téli napfordulón felszentelt kápolna található. ...

VÍZ A NYÁRBAN

Kép
Hegedűs Ágota és Izsó Zita olvasott fel írásaiból, majd Weiner Sennyey Tibor "Diogenész" című darabjának egy részletét adta elő Formanek Csaba. A részlet a többi írással együtt a "Csillagszálló" Kulturális Utcalap 2016. nyári, "Víz" című lapszámában jelent meg. A felvételt és az interjúkat Ruzsa Viktor készítette.