Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2016

CSAK AZ HAL MEG, AKIT ELFELEJTENEK - FREDDIE MERCURY ÉL!!!

Kép
Hatalmas sikerrel zajlott november 26-án, szombat este a III. Q-faktor Queen Rockzenei Tehetségkutató a Crazy Mama Pubban, a Queen Rajongók Kulturális Egyesülete és Gyarmati Arnold szervezésében. 10 produkció, köztük jónéhány szólista, és néhány együttes lépett fel, emléket állítva a 25 éve, 1991. november 24-én mindössze 45 évesen elhunyt énekesnek, Freddie Mercury-nak. Ifjú, alig huszonéves tehetségek, ilyen elképeztő remek énektudással, hangszeres tudással, színpadi megjelenéssel, egész egyszerűen, egy szóval eleganciával ritkán örvendeztetik meg kis hazánk közönségét - de tegnap este ez megtörtént! A szakmai zsűri mellett (akinek soraiban pl. a magyar Bryan Adams-ként is emlegetett Csákvári "Laca" László is helyet foglalt) mi, a közönség is szavazhattunk a nekünk leginkább tetsző produkcióra. A választás azonban nem volt egyszerű, ugyanis az egész versenyben csak egyetlen produkció kaphatta meg a közönségdíjat, függetlenül attól hogy szólistaként, vagy együttesk...

BETŰ

Kép
Az Oltalom Karitatív Egyesület gondoz7ásában megjelenő "Csillagszálló" Kulturális Utcalap 2016. őszi, "Betű" című lapszámának bemutatóján jártunk. A lapbemutató est a Budapest Pontban volt 2016. október 12-én. A Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorának 2016. november 25-i adásában ennek esszenciája hangzott el, néhány, a lapban újonnan publikáló szerzővel és a Noémo Együttes énekesnőjével, Takács Noémivel készített interjúval kiegészítve. A bemutatkozó szerzők: Gévai Csilla, Hepp Iván és Peer Krisztián. A lap főszerkesztője és az est háziasszonya Pálfi Anna, a felvételt Ruzsa Viktor készítette.

ADVENT "ELŐESTÉJÉN"

Kép
- A Lelki Egészségvédő Alapítvány művészetterápiás csoportok alkotásaiból kiállítást szervez. 2016 december 2-23. között látható kiállításunk a művészetterápiás műhelyünk alkotásaiból a Zuglói Civil Házban. Fogarasi Lajossal, az Alapítvány ügyvezetőjével beszéltünk a részletekről; - Szeretné megtudni, mit gondolnak Magyarország legtehetségesebb fiataljai sikerről, motivációról és a tehetséggondozásról? Vajon miért olvas el egy fiatal óceanista tengernyi könyvet? Ismerje meg a jövő meghatározó egyéniségeinek, a következő évtizedek potenciális vezetőinek, kutatóinak, feltalálóinak vízióját, jöjjön el és hallgassa meg gondolatébresztő, inspiráló előadásaikat! Miért is érdemes? - Péter-Szarka Szilviától, a Magyar Templeton Program szakmai vezetőjétől megtudtuk; - Online ajánlatok, black friday, kuponok, hogyan vásároljunk tudatosan a karácsonyi forgatagban? - erre keressük a választ, és tudjuk majd meg Dr. Kispál Edittől,a FOSZ szóvívőjétől. Fontos ugyanis a tudatos v...

LESEK

Kép
- Átadták a Louis Braille Emlékérmeket; - Sportolni nem csak nyáron lehet. A téli sportolás veszélyei; - LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciája 2016. Szerkesztő-műsorvezető-technikai munkatárs: Ruzsa Viktor A műsor a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában hangzott el 2016. november 18-án pénteken

A RÍMHÁNYÓ EMLÉKÉRE

Kép
Szeretek repetázni, főleg, ha jó szívvel adják. Na de ennyire azért mégsem… Mondhatnám a mai napra, amikor is a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete Romhányi József (1921. március 8 - 1983. május 7.) emlékére rendezett versmondó versenyt a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége  Székházának Hermina termében. Meglehetősen kevesen voltunk, lehettünk tán 30-an, az elnökséggel, a zsűrivel, a mindössze 4 versenyzővel és a szerény hallgatósággal (köztük jómagam) együtt.   S hogy mire értettem e beszámoló bevezető mondatát? Az elnökség a verseny szünetében, a zsűri eredményhirdetését megelőzően hotdoggal és ásványvízzel  vendégelt meg minket. S mivel érthető módon jóval több emberre számítottak, maradt még néhány a finomságból, így volt lehetőségünk repetázni.  Bár ne lett volna, inkább lettünk volna többen!                                       ...

A VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK HERMINA EGYESÜLETÉNEK MAGAZINJA A CIVIL RÁDIÓBAN - 2016. november 11.

Kép
- Mit tegyünk, ha kiderül, hogy gyermekünk látássérült? - 2. rész. Bemutatjuk a Vakok Óvodáját, Általános Iskoláját; - Programajánló; - Diabétesz. Sokszor észre sem vesszük, mert nincsenek tünetek, ez által betegségtudat. Mire figyeljünk? Műsorvezető: Borainé Katalin, riporter: Borai Botond, házigazda: Ruzsa Viktor

117 PERC

Kép
- Kaleidoszkóp - művészeti fesztivál, tehetségkutató verseny az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. és Shakespeare halálának 400. évfordulója tiszteletére; - Három cég összefogásával valósult meg a Szent Margit Kórház Fejlődésneurológiai Osztályának felújítása; - 2016-ban is Cipősdoboz Akció - immár 13. alkalommal; - Már digitális platformokon is elérhetők Bornai Tibor szólólemezei; - A Babra zenekar és a Dresch Vonós Quartet a Fonóban november 11-én. Programajánló; - A Hét embere Soós Eszter Petronella politológus. Donald Trump győzelme Amerikában, az USA és az EU kapcsolata, valamint a NATO szerepe a jövőben; - A Hármas metró és az akadálymentesítés. Szász Anna jegyzete; - Pert nyert a Népszabadság a Mediaworks kiadóval szemben. A TASZ állásfoglalása Szerkesztő: Kemény Dániel, hangmérnök: Petik András, műsorvezető: Ruzsa Viktor

A MINDENHATÓ FEKETE HUMORA

Ha jól emlékszem - mert valamikor tizenéve olvastam - Vámos Miklós így kezdi "Anya csak egy van" című regényét:: "A halálnak van humorérzéke". Én pedig mai beszámolóm valahogy így tudnám kezdeni: A Mindenhatónak fekete humora van. Hétfőn este újabb darabjához érkezett a Fonó "Zongorista generációk" sorozata, melyben ezúttal Balázs János zongoraművész, a sorozat művészeti vezetője Ránki Fülöp zongoraművészt (Ránki Dezső zongorista fiát) látta vendégül a Fonó Budai Zeneház nagytermében. A már hónapok óta tervezett koncert műsorán Liszt Ferenc 12 transzcendens etűdjét hallhattuk, mely sorozatot korábban maga Balázs János is előadta, a Művészetek Palotájában. Mivel a Civil Rádió a Fonó hátsó épületszárnyában található, nálam akkor is természetes dolog pusztán benézni, és beköszönni a Kollégáknak, ha egyébként "csak" valamelyik esti koncertre megyek. Ma sem történt ez másképp, nem sokkal hat után, amikor is Tóth Móni kolléganőm épp a délutáni ...

SIKERTÖRTÉNETEK és ÚJDONSÁGOK

Kép
- "Sikertörténet" rovatunkban ellátogattunk a Groupama Biztosítóhoz; - Mi is az a tuk-tuk? - Milyen újdonságokkal készülnek a ma használatos Windows operációs rendszerek felhasználóinak? A rendszerek akadálymentesítési szempontból; - 20 éves a Csodák Palotája; - Programajánló. A Lámpások híreivel várta Hallgatóinkat Miks Csaba Felelős szerkesztő, riporter: Bratkó József, postamester: Bratkóné Földesi Ágota, technikai munkatárs és műsorvezető: Ruzsa Viktor