Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2017

FILAGÓRIA - A VÉDETT KÖZÖSSÉGI TÉR - 2017. MÁJUS 26.

Kép
"Vers a szívemben - szívem a versben" címmel jelent meg Ézsiás László  költő, előadóművész verses CD-je. Műsorunk első részében megismerhették a költőt és két művészbarátját, akikkel saját verseikből adtak elő a Békásmegyeri Lámpás Klubban.   Ezt követően bemutattuk a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítványt, amely Alapítvány  jóvoltából 2017-ben először adták át a Jószolgálat Díjat. A díj alapítójával, Tóth Simon Ferenc színművésszel és Csuja Imre Jászai Mari-díjas érdemes művésszel beszélgettünk.     Szerkesztő-műsorvezető-technikai munkatárs: Ruzsa Viktor A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2017. május 26-án pénteken 13 órakor és 27-én szombaton 3 órakor.

SZTÁRJAINK IS MOZDULNAK

Kép
Műsorunk 2017. május 19-i adásában három témával foglalkoztunk: - Marcelina jótékonysági koncerttel készül június 3-án a Vakok Általános Iskolájának Nádor termében; - Csonka András színművész is mozdulj a "Mozdulj!" Közhasznú Egyesület május 27-i gálaműsorán az Aranytíz Kultúrházban; - 2017. május 31-én először adják át a Jószolgálat Díjat A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2017. május 19-én pénteken 13 és 20-án szombaton 3 órakor. Szerkesztő-műsorvezető-technikai munkatárs: Ruzsa Viktor Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

2017-BEN ELSŐKÉNT ADJÁK ÁT A JÓSZOLGÁLAT DÍJAT

Kép
A Twickel-Zicsy Mária  Alapítvány  2016-ban  jött létre. Vezetője Tóth Simon Ferenc színművész. 2017-ben elsőként adják át a Jószolgálat Díjat. A Civil Rádió stúdiójában Tóth Simon Ferenc színművész és Csuja Imre Jászai Mari-díjas érdemes művész, a Díj 2017. évi nagykövete.  A riport a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2017. május 16-i, valamint "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorának 2017. május 19-i adásában hangzott el.  Riporter és technikai munkatárs: Ruzsa Viktor

INDUL A BUDAPEST FOLKFEST 2017.

Kép
2017. május 24 - 28. között rendezik a Budapest FolkFest-et a Fonó és a Várkert Bazár közös szervezésében. Az eseményről  Móra Gabriellával, a Fonó Budai Zeneház produkciós vezetőjével és Éri Mártonnal, a Buda Folk Band egyik tagjával beszélgettem.  Az  ajánló a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2017. május 16-i adásában hangzott el.

CSONKA ANDRÁS IS MOZDUL AZ INTEGRÁCIÓÉRT

Kép
Csonka András is részt vesz a "Mozdulj!" Közhasznú Egyesület 2017. május 27-i - immár több éve hagyományos - gálaműsorán az Aranytíz Kultúrházban.  Erről beszélt a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2017. május 16-i adásában.

FEHÉRBE ÖLTÖZIK A NÁDOR TEREM

Kép
Marcelina  régi kapcsolatban van látássérült emberekkel.  A Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2017. május 16-i adásában egy június 3-án megrendezésre kerülő jótékonysági koncertjéről, annak ötletéről, céljáról mesélt. 

HERMINA MAGAZIN - MÁJUS 12.

Kép
Ha a hónap második pénteke, akkor a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének magazinja szól a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában. 2017. május 12-én sem történt ez másképp: - Megismerhetik Kisnémedi Varga Pál magyar nóta- és operett-énekest, aki minden év májusában - így 2017. május 13-án is - újabb és újabb nagykoncerttel örvendezteti meg Hallgatóságát a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Székházának Hermina termében; - A Mozdulj! Közhasznú Egyesület 2011. óta minden évben szervez tandemtúrát látássérültek számára a Balaton körüli zöld jelzésű kerékpárúton. Borai Botond mikrofonjánál az egyik alapító: Tálos Mónika gyógypedagógus, valamint édesanyja: Tálosné Violányi Mariann festő. Szerkesztő-riporter: Borai Botond, zenei szerkesztő-műsorvezető: Borainé Kati, technikai munkatárs: Balogh Tamás,  intro: Shuck Antal, felelős szerkesztő,  házigazda: Ruzsa Viktor, a Civil Rádió munkatársa. A műsor a Civil Rádióban hangzo...

MÁJUSI VÁLOGATÁS

Kép
- Magazinunk első részében megismerhettük a 12 éves Gebri-Horváth Bencét, aki a Lions Klubok Magyarországi Szövetsége 2016. őszi esszépályázatának I. díját hozta el, művét a Béke témájában írta; - Ezt követően Simon Zoltántól, a Lions Klubok Magyarországi Szövetsége kormányzójától megtudtuk, hogy  kiket is támogat a 2017-ben centenáriumát ünneplő nemzetközi Lions Klub, illetve az 1980-as évek végén alakult Magyarországi Szövetség; - A családon belüli erőszak áldozatai sok esetben nem mernek segítséget kérni, mert tartanak a megbélyegzéstől, illetve attól, hogy úgysem hisznek nekik. Egy, az Ökomenikus Segélyszervezet kezdeményezésével létrejött internetes szolgáltatás anonym segítséget nyújt az áldozatoknak. A szolgáltatást a Vodafone Magyarország Alapítvány támogatta. Interjú Suba Jánossal, a vállalat kommunikációs vezetőjével Szerkesztő-műsorvezető-technikai munkatárs: Ruzsa Viktor A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2017. május 5-én pénteken 13 és 6-án szomb...

117 PERC - MÁJUS 2.

Kép
- Hogyan tovább hármas metró? Új szerelvények a vonalon. Mik az eddigi tapasztalatok? Bíró Endre, a METRÓÉRT Egyesület elnöke összegzi; - Száguldás, por, füst, motorbőgés Szocsiban, majd Nagy Futam a Belvárosban - többek között erről beszélgettünk sportrovatunk szerkesztőjével, Sere Bencével;   - Ez történt május 1-én. Kemény Dani összefoglalója; - Ilyen a BOX - Erdei "Madár" Zsolttal, a Magyar Ökölvívó Szövetség 2017. áprilisában megválasztott elnökével beszélgettünk a hazai ökölvívás helyzetéről és az utánpótlás képzéséről, támogatásáról; - Környezetvédő szervezetek folyamatos nyomására úgy tűnik, Ukrajna hajlandó nemzetközi konzultációt kezdeményezni elöregedő atomerőműveivel kapcsolatban. A történetnek azonban -  utal rá a szerkesztő - úgy tűnik, vannak szépséghibái. Miről is van szó? - Eger Ákost, a Magyar Természetvédők Szövetsége munkatársától megtudtuk.  Hangmérnök: Better Roland, szerkesztő: Kemény Dániel, sportszerkesztő: Sere Bence, szerk...

NEM MINDENNAPI KONCERTTEL KÖSZÖNTI IDÉN AZ ÉDESANYÁKAT A BUDAPEST VOICES

Kép
Különleges  utcai koncerttel készül a Budapest Voices  2017. május 7-én vasárnap, Anyák napja  alkalmából.  Egy emeletes busszal járják Budapestet, és állnak meg a főváros nagyobb csomópontjain,  amelyeknél minikoncertekkel várják az érdeklődőket.     A Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2017. május 2-i adásában Lajtai Katival  beszélgettem a koncert ötletéről és a programról.