Régen meséltem már szabadidős programjaimról. Igaz, mostanában inkább a rádiózással voltam elfoglalva - még hétvégén is -, nem is nagyon adtam magamnak pihenőidőt. Most viszont nem dolgozni, hanem pusztán kikapcsolódni mentem, hiszen tavaly már készült riport az Emberek Vagyunk Egyesület által szervezett Családi Közlekedési Napról. Az ideit pedig jóelőre ajánlottuk Hallgatóinknak.
Az idei tavasz meglehetősen és szokatlanul fülledten ér véget. Nappal legalább 32 fok van, de az éjszakák sem túl hűvösek, így nem sokat tud aludni az ember. Korán felébredtem már, aztán reggel nyolckor a telefonom ébresztője is megszólalt, hiszen azért beállítottam magamnak, hogy időben, lehetőség szerint elsők között érjek oda a délelőtt tíz órakor kezdődő rendezvényre, amelynek idén is a Duna Pláza parkolója adott otthont. Az M3 metró felújítása miatt esténként és hétvégenként a teljes vonalon pótló busz jár, ezzel is számolnom kellett. Nem sokkal kilenc után szálltam fel az Astoriánál, így már háromnegyed 10-re oda is értem a Gyöngyösi utca megállóhoz, ahol találkoztam néhány Sorstárssal, akikkel aztán együtt érkeztünk a Pláza parkolójába, ahol már várt a szervező, az Egyesület elnöke, Nosz János.
A parkoló egyik szegletében egy - talán esőházként szolgáló - fabódé, amelyben jól megfért egy kisebb stúdiótechnika (keverő, mikrofonnal és egy pár hangfallal), összekapcsolva egy mobiltelefonnal, amelyről zene szólt, mellette egy asztalon mindenféle finomságok, palacsinta, zsíros kenyér, feketekávé és egy papírdoboz, mely becsületkasszaként működött. Vagyis, nem volt konkrét ára a finomságoknak, ki-ki annyi aprópénzt dobott a becsületkasszába, amennyit tudott, vagy amennyit akart, ha fogyasztani szeretett volna valamit. Tombola is volt, melynek sorsolása 13 órakor kezdődött. Mindenféle apró nyereménytárgyak, például pólók, jegyzettömbök kerültek sorsolásra a rendezvény támogatója, a Spuri Suli Autósiskola felajánlásával. Én tombolát nem vettem, helyette sokkal inkább a kiállított veterán járműveket csodáltam, és éltem a nagy lehetőséggel, például azzal, hogy elmentem egy körre egy Honda motorkerékpárral, illetve megcsodáltam egy 1949-ben készült, hathengeres Csepel motorral ellátott Ikarus buszt, amelyen még nagyszüleink utazhattak Budapesten. Ilyen lehetőség például a tavalyi rendezvényen nem volt, nem is nagyon lett volna lehetőségünk sokáig csodálni a veterán járműveket a szakadó eső miatt - nem így most, amikor is gyönyörű, verőfényes napsütéses időben volt részünk.
Ezt a járművet 1949-ben gyártották. Az idei Családi Közlekedési Napon volt lehetőségünk testközelből mustrálni, sőt, fel is szállhattunk rá. Érdekessége a mostani autóbuszokhoz képest, hogy a 24 fős utasteret üvegfal választotta el a 2 fős vezetőfülkétől, melyben a jobb oldali ülésen kalauz ült a vezető mellett. Mögöttük pedig egy tölcsér található, amelynek keskeny vége az utastérben volt. Akkoriban ugyanis az éppen leszállni készülő utasnak kellett előre szólnia a buszvezetőnek, hogy szeretne leszállni a következő megállónál, hiszen akkor még nem volt erre a célra használható elektromos jelzőrendszer. A busz motorja hathengeres volt, amely dízellel működött, a dízeltartály pedig a vezetőfülke felső részében volt, és a járművezetőnek magának kellett szivattyúznia az üzemanyagot. Mindezeket a BKV egyik munkatársától tudhattuk meg, aki e veterán buszt kihozta erre a Családi Napra.
A busz főleg a fiatalok, leginkább a gyerekek körében volt igazán népszerű, bár azért sok idős látogatója is akadt, aki nosztalgiával gondolt azokra az időkre, amikor még ilyennel utazhatott Budapest utcáin. De szép számmal akadt a magam fajta 40-es korosztály tagja is, akiknek ez már inkább történelem, hiszen a mi időnkben az ilyen járművek már csak kiállításokon találhatók meg. Emellett pedig jónéhány régi személyautót - többek között Polsky fiatot, Citroent, Lada 1500-ast - is megtekinthettünk. A Családi Napon megízlelhettük a motorozás élményét is, amely szintén újdonság volt az előző rendezvényhez képest, hiszen akkor csak az autóvezetést próbálhattuk ki. Én egy Honda motorkerékpárra ültem egy rutinos, már 20 éve motorozó mögé, akinek háta mögött még a - bójákból kirakott ideiglenes - szlalompályán is olyan biztonságban éreztem magam a kanyarok ellenére is, mintha egy négykerekű járműben ültem volna, szinte alig volt érezhető a motor dőlése. Leginkább a szembeszél juttatta eszembe, hogy mégis csak motoron, és nem egy zárt autóban ülök.
A program nem sokkal 14 óra után ért véget. Az idő, mintha csak megérezte volna a program végét, akkor kezdett esősre fordulni, amikor már haza indultunk.
Az Emberek Vagyunk Egyesület már eddig is sok támogatót tudhat maga mellett, Nosz János elnök azonban a nap végén elárulta néhányunknak, mielőtt elköszöntünk volna egymástól, hogy a jövő évi eseményre nagyobb cégek támogatását is szeretné megnyerni.
