Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2019

FEBRUÁRTÓL ÚJ, ORSZÁGSZERTE ELÉRHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK LÁTÁSSÉRÜLTEK SZÁMÁRA

Kép
Februártól új, országszerte elérhető szolgáltatásokkal várja a látássérülteket a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei  Egyesülete . Az Egyesület elnöke, Nemes-Nagy Tünde nem csak ezekről, hanem Amerikában szerzett tapasztalatairól is mesélt.  A kép forrása: a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Egyesületének honlapja ) Az itt hallható interjú a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinjának 2019. január 18-i és 25-i adásában hangzott el.

TERVEK, CÉLOK 2019-RE ÉS A "§"§-AS OLIMPIÁRA

Kép
A magyar kerékpáros sport sikereiről, a Magyar Kerékáros Szövetség munkájáról és 2019-es terveiről is hallhatunk  Dér Zsolttól, a Magyar Kerékpáros Szövetség országúti kerékpározásért felelős szakértőjétől, aki Tarcsi Géza meghívására érkezett a Civil Rádió stúdiójába.

VONATJEGY-RENDELÉS OKOS ESZKÖZÖN - IGEN! 2019-BEN MÁR EZ IS LEHETSÉGES, MÉGHOZZÁ AKADÁLYMENTESEN!

Kép
Igen! Akár ez is lehetséges 2019-ben, okos  eszközön, iPhone-on vagy iPad-en egy speciálisan erre a célra kifejlesztett alkalmazás segítségével, melyet látássérült szakember, Torma Zsolt fejleszt többek között saját tapasztalataira építve, együttműködésben a MÁV-START ZRT-vel. Az alkalmazás segítségével látássérültként is akadálymentesen rendelhetünk vonatjegyet.  (A képen a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének logója .  A logó felső- és alsó szélén az Egyesület teljes nevének felirata félkörben, zöld betűkkel normál írással, középen pedig piros pontokból az Egyesület kezdőbetűiből álló mozaikszó Braille-írású képe, piros pontokkal) Többek között erről is szólt a Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciájának egyik előadása még 2018. novemberében, mely előadást a  Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének magazinja 2019. január 11-i adásában is hallhattak érdeklődő Hallgatóink. Az itt is meghallgatható műsor a Civil Rádió "Filagória - ...

789 JELÖLÉS ÉRKEZETT A TWICKEL-ZICHY MÁRIA TERÉZIA ALAPÍTVÁNY ÁLTAL ALAPÍTOTT JÓSZOLGÁLAT DÍJRA 2018-BAN

Kép
789 jelölés érkezett a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány által 2016-ban alapított Jószolgálat Díjra 2018-ban.  (A kép forrása: A Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány 2018. decemberében kiadott Sajtóközleménye) A részletekről Tóth-Simon Ferenccel , az Alapítvány kuratóriumának munkatársával beszélgettünk. Az interjú a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2018. december 25-i és "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinjának 2019. január 4-i adásában hangzott el.

SZŰCS BALÁZS KARÁCSONYA

Kép
Szűcs Balázs,  Erzsébetváros Önkormányzatának civil- és egyházügyi referense már nem először volt vendége a Civil Rádiónak. Fázold Helgának adott interjújában a hivatásán túl  - többek között - a karácsonyi ünnephez kötődő érzelmeiről beszélt, illetve arról, hogy  hogyan is tölti a 2018-as ünnepet.    (A kép forrása: Erzsébetváros Önkormányzatának honlapja ) Az interjú a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2018. december 25-i karácsonyi különkiadásában hangzott el.

JANI, AKI ANDOKI NÉPZENÉVEL SZÜLETETT

Kép
1988-ban született magyar, ám az andoki népzene is a vérében van. Mint elmondta, sok hasonlóság van a magyar- és a dél-amerikai népzenében. Domoszlai János  egészen kicsi kora óta rajong ezért a zenéért, olyannyira, hogy nem csak hallgatni, de játszani is szereti eredeti dél-amerikai hangszereken. ( Közösség Lámpásai - Terézváros ) A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének Terézvárosi Lámpás Klubjában 2018. december 19-én adventi klubdélutánt rendeztek, melynek János vendége volt, és egy  színvonalas koncerttel örvendeztetett meg minket. Koncertje után interjút is adott , melyben  mesélt magáról és a dél-amerikai  népzene iránti rajongásáról, sőt, a nála lévő hangszereket is bemutatta. Az interjú a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorának 2019. január 4-i adásában hangzott el. A felvételt Ruzsa Viktor készítette.