SZÜLŐ-PÉLDA-ÉRTÉKEK

A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete pályázatot hirdetett olyan szülők részére, akik vagy maguk is sérültséggel élő emberként nevelnek gyermeket vagy gyermekeket, vagy pedig sérült gyermeket, gyermekeket nevelnek ép szülőként. A Szülő-Példa-Érték címmel meghirdetett pályázat 2019. április végén zárult, a résztvevőknek saját vagy ismerősük élettörténetét kellett megírniuk röviden. Vagyis ezen élettörténetek valójában emberi sorsokról, küzdelmekről és kihívásokról szólnak. (A képen a nyolc pályázó, melynek neve a riportban elhangzik. Forrás: a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Facebook-oldala ) Nyolc pályamű érkezett a jórészt látássérült édesanyákból álló zsűri által elbírált pályázatra, valamennyi pályázó elismerésben részesült. Közülük az első két helyezettel beszélgetést hallhatnak e riportban. A felvételek a pályázat eredményhirdetésének nap...