Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2019

MÁSODSZOR ÍRJA KI A KÖRTVÉLYES ÉVA ÚJSÁGÍRÓ PÁLYÁZATOT AZ "EGÉSZSÉG HÍDJA - ÖSSZEFOGÁS A MELLRÁK ELLEN" EGYESÜLET

Kép
Körtvélyes Éva újságíró  egyik alapító tagja volt a 2002-ben megalakult " Egészség Hídja - Összefogás a Mellrák Ellen" Egyesületnek . Újságíróként - személyes  érintettsége okán is - fontosnak tartotta a mellrák elleni küzdelmet, a betegség időben történő diagnosztizálását, ennek érdekében a mellrákszűrés fontosságát, valamint a mellrákkal kapcsolatos hiteles tájékoztatást. (A képen a mellrák elleni küzdelem szimbólumaként rózsaszín fényekkel megvilágított Széchenyi Lánchíd. Forrás: Google képtalálat "Rózsaszín Lánchíd") . A 2018. januárjában elhunyt újságíró tiszteletére 2019. nyarán második alkalommal  írt ki pályázatot az Egyesület   újságírók, bloggerek, rádiós- és televíziós műsorkészítők  részére. Pályázni olyan rádiós- és televíziós anyagokkal, blogokkal és újságcikkekkel lehet, amelyek  tudományosan igazolható tényekkel alátámasztva adnak  hiteles képet a betegségről, annak korai felismeréséről, illetve kezeléséről. Az Egyesüle...

PESTEN IS MEGNYITOTTA ELSŐ RENDELŐEGYSÉGÉT A BUDAI EGÉSZSÉGKÖZPONT

Kép
A Budai Egészségközpont már 2015. óta büszkélkedhet Az Év Magánrendelője címmel, melyet közönségszavazat alapján ítélnek oda.                 (A képen az Intézmény logója. Forrás, az Intézmény honlapja .) Az Intézmény 2019. tavaszán a már meglévő 3 budai rendelőegység mellett a Duna pesti oldalán is megnyitotta első rendelőegységét.  A részletekről, illetve az  Intézmény működéséről, szolgáltatásairól Kiss Andrással, az Intézmény értékesítési- és marketing-igazgatójával beszélgettünk a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinjának 2019. július 26-i adásában.

TÁVSZEM - AVAGY OKOSTELEFON LEHET A LÁTÁSSÉRÜLTEK SZEME

Kép
Évekkel ezelőtt Kontakt néven indult jelnyelvi tolmács alkalmazás hallássérült emberek részére. Akkor talán még senki sem gondolta volna, hogy az alkalmazás mintájára mára már látássérültek számára is elérhetővé válik egy hasonló alkalmazás, amelynek segítségével az érintettek egy operátor felhívásával saját okostelefonjukat egyfajta "szemként" tudják használni. Értelemszerűen itt nem jeltolmácsra, hanem egy olyan segítő emberre van szükség, aki az előtte lévő monitoron a segítséget kérő felhasználó okostelefonja kamerája által közvetített képet látva korrekt tájékoztatást tud nyújtani arról, mit kellene látnia az érintettnek. Ez által lehetőség nyílik akár egy számlát elolvasni, vagy épp a villanyóra- vagy gázóra-állást lehet leolvasni, de az alkalmazás segítséget nyújthat akár utcai közlekedésben is. És hogy még miben? - egészen elképeztő, képtelennek tűnő, ám nagyon is valódi történetet is hallottunk a Távszem alkalmazás tesztidőszakának július 16-i indulásával egybekötöt...

KREATÍV FOGLALKOZÁS A LUPA STRANDON

Kép
A Kreatív Alkotócsoport (KACS) Műhely rendszeresen szervez családi programokat az ország több pontján, legyen szó akár fesztiváloknak otthont adó helyekről, múzeumokról vagy épp strandról.  (A képen a KACS Műhely logója, világoszöld kézírásos felirattal. Forrás: A KACS Műhely Facebook-oldala ) 2019. július 21-én vasárnap  is várják a családokat, ezúttal a budakalászi Lupa Strand területén, ahol ki-ki   feleleveníthet egy-egy számára kedves történetet. De hogy hogyan is? - erről beszélgettünk Nagy Anikóval, a KACS Műhely egyik vezetőjével .

PÁLYAREKONSTRUKCIÓ A 4-ES ÉS A 6-OS VILLAMOS VONALÁN

Kép
2019. június 15-én, az iskolai tanév befejezésével pályarekonstrukciós munkálatok kezdődtek a budapesti Nagykörúton, mely munkálatok második szakasza július 6-tól egészen augusztus végéig, a nyári iskolaszünet végéig tart. (A képen egy okkersárga Combino villamos. Forrás: Google képtalálat erre: "Combino villamos") Az itt hallható  tájékoztató a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinjának 2019. július 5-i adásának végén, valamint a Hobby Rádió információs blokkjaiban hangzott el. Forrás:   Budapesti  Közlekedési Központ, valamint a Vakok és Gyengénlátók Hermina    Egyesülete Hírlevelének 2019. július 3-i szerdai száma

A MAGYAR REFORMÁTUS SZERETETSZOLGÁLAT IS SEGÍT A JÚNIUS 27-I VIHAR ÁLTAL OKOZOTT KÁROK FELSZÁMOLÁSÁBAN

Kép
2019. június 27-én csütörtök délután  brutális vihar csapott le  Kelet-Magyarországra. A leginkább vihar sújtotta   terület Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, azon belül Kisvárda és környéke volt. A több, mint 120 kilométeres   szél fákat csavart ki gyökerestül, villanyoszlopokat döntött ki, háztetőket bontott meg. Több településen legalább három napig nem volt áram,  így a következő hétvégén érkezett kánikulában a háztartások fagyasztói gyorsan leolvadtak, aminek több százezer forintnyi élelmiszer  látta kárát.  Több ház pedig teljesen lakhatatlanná vált. (Forrás: a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány honlapja) A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány adománygyűjtést szervezett, a 1358-as adományvonalon várják a felajánlásokat.  Aki felhívja ezt a számot, hívásával 250 forinttal támogatja a viharkárok felszámolását. Emellett az érintett települések építőanyagot és önkéntes munkaerőt is várnak. A részlete...