Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2021

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete Informatikai és Akadálymentesítési Bizottsága szervezésében, Dvarieczky Bálint, az Alko-Soft Nonprofit BT ügyvezetőjének ötlete nyomán. Célja, hogy évről-évre látássérültek mindennapi életét megkönnyítő innovatív megoldásokat mutasson be, közelebb hozva egymáshoz segédeszköz-forgalmazókat és vásárlókat, hogy minél szélesebb körben terjesszék az új megoldások elérhetőségének hírét az érintettek körében, és hogy minél inkább felmérjék a valós igényeket. A COVID-19 járvány miatt 2020-ban elmaradt, idén azonban a kellő átoltottságnak köszönhetően - bár a tetőző negyedik járványhullám miatt zárt térben kötelező az orrot és szájat elfedő maszk és a kézfertőtlenítő használata a belső terekben - egyéb szigorításokra szerencsére már nincs szükség, a szervezők megtarthatták a konferenciát. Az MVGYOSZ Hermina úti székházána...

HÚSVÉT, A REMÉNYTELJES FOLYTATÁS

2021-ben a Húsvét április első hétvégéjére esett. Két évvel ezelőtt,  2019-ben még derűsen vártuk a nyarat, bele sem gondolva egy lehetséges világjárvány közeledtébe és annak   súlyos következményeibe.  Mára azonban a világjárvány megváltoztatta egész életünk. Talán sokan elgondolkodtunk kicsit az élet értelmén, küldetésünkön itt a Földön, hivatásunkon, hogy miért is érkeztünk erre a Földre. Én legalábbis gyakran elmélkedtem ezen az elmúlt csaknem 13 hónapban, amióta 2020. március 4-én Magyarországon is megjelent az első igazoltan koronavírussal fertőzött beteg, majd március 11-én Hazánk miniszterelnöke, Orbán Viktor úr kihirdette a vészhelyzetet.  Szinte alig találkozunk  családtagjainkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel, kollégáinkkal - leginkább szinte mindenkivel csak online tartjuk a kapcsolatot, virtuális világba csöppenve - miközben a  véres fizikai valóság ajtóinkon zörget. De talán van remény. Krisztus is feltámadt a szent sírból, s ahogy neki s...

JÁTSZÓTÉRTŐL A SÍRIG - A SZERETET HÍDJA

2021. május 14-15-én szervezi meg tizenharmadik alkalommal Szeretethíd elnevezésű önkéntes akcióját a Magyar Református Szeretetszolgálat. A programra olyan magánszemélyek és közösségek jelentkezését várják, akik saját lakókörnyezetükben szívesen végeznének önkéntes tevékenységet. A regisztráció március 22-én indult a szeretethid.hu honlapon. A Szeretethíd – Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok a Magyar Református Szeretetszolgálat egyik legnagyszabásúbb programja, mely 2009-es indulása óta már több tízezer embert szólított meg önkéntes tevékenység végzésére idehaza és a környező országok magyarok lakta településein. A legtöbb csoport ilyenkor környezetét igyekszik az összefogás erejével szebbé tenni, így több tucat játszótér, közpark, templomudvar és temetőkert is megszépült a Szeretethídnak köszönhetően. Másik jellemző segítő tevékenység az idősek, betegek vagy fogyatékkal élők felé történő odafordulás: zenés-verses műsorokkal vagy saját készítésű süteményekkel is megörvendeztet...

A VIZUÁLIS KULTÚRA MINDENKIÉ! - AKADÁLYMENTESÍTETT, AUDIONARRÁCIÓVAL KÍSÉRT FILMEK LÁTÁSSÉRÜLTEK SZÁMÁRA

Világunk - így normál esetben az emberi érzékelés és kommunikáció is - csaknem 80 százalékban a vizualitásra épül. Évek óta foglalkoztatja a  közvéleményt, hogy a látássérült emberek miként, hogyan juthatnak hozzá egyszerűen a vizuális kulturális tartalmakhoz, mint például színházi előadások, vagy filmek. Szerencsére már egyre több tartalom érhető el audionarráció kíséretével, ahol az érintettek egy erre a célra használt, külön audiocsatornán keresztül egy képzett narrátor segítségével értesülhetnek egy színházi előadás, vagy film olyan eseményeiről, jeleneteiről, amelyeket nem kísér beszéd -  azonban ez még mindig kevés. Éppen ezért a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 2020. szeptemberében korábban e témában szerzett tapasztalatokra épülő online kérdőívet indított el, mely szerencsére nagy érdeklődésre tartott számot, és mely után a Szövetség kellő tapasztalatokra alapozva törvénymódosítási javaslatot szeretne benyújtani a Nemzeti Média- és Hírközlési ...

HALLJÁK MEG AZ ÉGIEK!

                                                         2021-ben is küldtek üzeneteket az égbe február 11-én, a Betegek Világnapján. Látássérült férfinek segített a Lyons Klub Győr-Moson-Soproni Szervezete. Februári színes híreink Esélyegyenlőségi Magazinunk 2021. februári második adásában hallhattak érdeklődő Hallgatóink.    

FOLYTATÓDNAK AZ M3 METRÓ AKADÁLYMENTESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS EGYEZTETÉSEK A MEOSZ ÉS BUDAPEST FŐVÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZÖTT

2021. február 12-én folytatódtak az egyeztetések a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége és Budapest Főváros Polgármesteri Hivatala között az M3 metró állomásainak akadálymentesítéséről. A MEOSZ ígéretet kapott arra Karácsony Gergely főpolgármestertől, hogy a 2018. májusában - még Tarlós István akkori főpolgármester által - aláírt megállapodás értelmében 2023. végéig valamennyi állomás akadálymentessé válik. A részletekről Esélyegyenlőségi Magazinunk 2021. februári második adásában számoltunk be.      

KÖSZÖNETNYÍLVÁNÍTÁS A MAGYAR REFORMÁTUS SZERETETSZOLGÁLAT ALAPÍTVÁNY MUNKATÁRSAINAK - NYÍLT LEVÉL LUCSKI ZSÓFIA SAJTÓKAPCSOLATOKÉRT FELELŐS MUNKATÁRSNAK

Kép
Kedves Zsófia!     Bizonyára emlékszik arra, amikor tüzifa-programjukkal   kapcsolatban kerestem fel Önöket, és készítettem interjút Lutár Balázs úrral. A felvételt követően jeleztem számára, hogy van egy kedves, súlyosan mozgáskorlátozott, Baranya-megyében, Bogdásán élő hölgy barátom, aki fával tüzel, és szeretném, ha tudnának neki segíteni a kemény télben.   Örömmel értesültem arról Valikától, hogy ma reggel megérkezett hozzá a tüzifa-szállítmány.     Kérem, engedje meg, hogy köszönetem és hálám fejezzem ki Munkatársaiknak a segítségért!   Jó egészséget kívánok, tisztelettel,                           Ruzsa Viktor                   http://filagoria.blogspot.com   https://www.facebook.com/viktor.ruzsa http://www.f...

A MEOSZ EGYEZTETÉST KEZDEMÉNYEZETT AZ OPERATÍV TÖRZZSEL AZ EGYES OLTÓPONTOK AKADÁLYMENTESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATBAN

       Magyarországon 2020. december 26-a óta - az egyes vakcinák szállításától függően - sikeresen zajlik a COVID-19 elleni védőoltások beadása. Van, akit oltópontra, van, akit pedig háziorvosának rendelőjébe hívnak, hogy megkaphassa védőoltását, amint sorra kerül. De gondolunk-e azokra, akik valamilyen okból kifolyólag - például mozgáskorlátozottságuk okán - nem tudnak elmenni a számukra kijelölt oltópontra vagy háziorvosukhoz? Egyáltalán, mennyire akadálymentesek az egyes oltópontok és háziorvosi rendelők? - ezzel kapcsolatban kezdeményezett egyeztetést a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége és az Operatív Törzs. A részletekről Kovács Ágnessel, a MEOSZ elnökével beszélgettem Esélyegyenlőségi Magazinunk 2021. februári második adásának első részében. vagy    

AKADÁLYMENTES KORMÁNYABLAKOK IMMÁR HALLÁSSÉRÜLTEK SZÁMÁRA IS!

A COVID-19 járvány idején különösen nagy gondot okoz hallássérült embertársaink számára, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható, ez által a legtöbbünk által használt arcmaszk takarása miatt nem tudnak szájról, arcról olvasni. Ez lényegesen megnehezítette például az egyes kormányablakokban, illetve kormányablak-buszokon történő ügyintézést. 2021. január végére azonban a helyzet immár 301 kormányablakban, illetve több kormányablak-buszon is megoldódott azzal, hogy Kósa Ádám kormánypárti EP-képviselő, a SINOSZ elnökének közbenjárásával átlátszó arcpajzsokat kaptak az ügyintézők. Emellett az érintettek immár a Kontakt jelnyelvi tolmács-alkalmazást is igénybe tudják venni okos eszközökön, ennek segítségével pedig - gyakorlatilag videótelefonon keresztül jelnyelvi tolmács beiktatásával - jelnyelven is intézhetik ügyeiket.   A részletekről Esélyegyenlőségi Magazinunk 2021. februári első adásának végén szóltunk. Műsorunk a Netmédia Alapítvány támogatásával valósul meg.  ...

ÖT ÉVES A NEM ADOM FEL KÁVÉZÓ ÉS ÉTTEREM - JÓZSA ÁGNESSEL BESZÉLGETTEM

2021. elején volt öt éves a Nem Adom Fel Kávézó és Étterem. Magyarországon nem egyedülálló, ám mindenképpen példaértékű, hogy ebben a kávézóban és étteremben - Budapest VIII. kerületében, a Baross utca és Magdolna utca sarkán - megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő munkatársak fogadják, és szolgálják ki a vendégeket. Már amikor épp nyitva lehet a hely, mivel a 2020. március közepe óta tartó COVID-járványhelyzet miatt - akárcsak valamennyi vendéglátó- és szórakozóhelynek, kulturális intézménynek - ennek is zárva kell lennie. Így beszélgetésünk idején, február elején csak elvitelre kérhetnek az oda látogató vendégek. Emellett viszont az éttermet is működtető Nem Adom Fel Alapítvány munkatársai webshopot is üzemeltetnek. Hogy hogyan jött a hely ötlete még 2015. végén, 2016. elején, és mivel is várják az érdeklődő vásárlókat a webshopban? - erről beszélgettem Józsa Ágnessel, a Nem Adom Fel Kávézó és Étterem kommunikációs munkatársával Esélyegyenlőségi Magazinunk februári e...

TÖBB FRONTON IS SEGÍT A MAGYAR REFORMÁTUS SZERETETSZOLGÁLAT 2021. ELEJÉN

2020. tragédiák sorozatával ért véget, 2021. pedig hasonlóképp indult. Régen volt már részünk ennyi sorscsapásban egyszerre, így egymás után. 2020. december 29-én egy több, mint 6-os erősségű földrengés rázta meg Horvátország északi részét, mely rengés epicentruma Petrinya alatt volt. A horvát-magyar és a szerb-magyar határ-menti településeken is érezni lehetett, sőt, Somogy- és Pest- megyében is érezték több helyen.  A rengést még több kisebb-nagyobb utórengés is követte. 2021. január  7-én pedig tűzvész pusztított Csíksomlyó egy, főképp romák lakta szegregátumában. A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány mindkét katasztrófa károsultjain szeretne segíteni. A részletekről Juhász Mártonnal, az Alapítvány ügyvezetőjével beszélgettem Esélyegyenlőségi Magazinunk januári második adásában. Műsorunk végén egy, már egy évtizede jól bevált  lehetőségre hívtuk fel rászoruló Embertársaink figyelmét: Idén is oszt tűzifát a rászorulóknak a Magyar Református  Szeretetszol...

ÚJ ÉV, ÚJ LEHETŐSÉGEK - KERESETKORLÁT ELTÖRLÉSE ÉS MÁS, GYERMEK- ÉS MUNKAVÁLLALÁST KÖNNYÍTŐ KORMÁNYZATI INTÉZKEDÉSEK

 Elkezdődött 2021.  Sőt, lassan már első  havának végére érünk. Míg  2002 - 2010. között a baloldali kormányok idején szinte minden évkezdet valamilyen adóemelésről, megszorításról, az emberek sarcolásáról szólt, addig 2010. óta mindig valami új lehetőségről szólnak az évkezdetek. Idén sem történt ez másképp. Magyarország Kormánya új, gyermek- és munkavállalást könnyítő intézkedéseket vezetett be, például eltörölték a keresetko rlátot, mely korábban megakadályozta, hogy egy megváltozott munkaképességű ember rokkantsági ellátás mellett magasabb összegű munkabért vigyen haza - az összeghatár a mindenkor hatályos minimálbér másfélszerese volt. 2021. január 1-én ennek vége, január 1-étől már    bármekkora összegű lehet a jövedelme  egy megváltozott munkaképességű munkavállalónak is,  amellett sem kell már lemondania például a rokkantsági ellátásról, amely mindenképp megkönnyíti életvitelét. Hiszen  mindannyian tudjuk jól, hogy egy megváltozott mu...