Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2017

A MEOSZ SZAKMAI EGYEZTETÉST KEZDEMÉNYEZ AZ M3 METRÓVONAL AKADÁLYMENTESÍT...

Kép
2017. november 4-én elkezdődött az M3 metróvonal teljes rekonstrukciója, amely várhatóan 2020. őszén ér véget.  Annak érdekében, hogy minden állomás akadálymentes legyen - amely a jelenlegi költségvetési tervek szerint még nem megoldódott -, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szakmai egyeztetést kezdeményez a Fővárossal és a Kormányzattal. Dr. Kovács Ágnessel, a MEOSZ elnökével beszélgettem a Civil Rádióban.                   Az interjú 2017. november 14-i "117 perc" című, és 2017. november 17-i "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinunkban hangzott el.

EGERBEN ADTA ÁT LEGÚJABB SZOCIÁLIS FEJLESZTŐKÖZPONTJÁT AZ ÖKOMENIKUS SEG...

Kép
A részletekről Gáncs Kristóffal, a szervezet szóvivőjével beszélgettem a Civil Rádióban.                   Az interjú "117 perc" című magazinunk 2017. november 14-i és "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorunk 2017. november 17-i adásában hangzott el.

AZ 1-ES VILLAMOS A RANGSORBAN IS 1. LESZ!

Kép
Az 1980-as évek közepén  még csak két szomszédos kerület, Zugló és Angyalföld, majd nem sokkal később Zugló és Óbuda között közlekedett. Ma már Óbuda (Bécsi út - Vörösvári úr) és Kelenföld, (Etele út - Fehérvári út  kereszteződésig) közlekedik, ám a tervek szerint  2019. elejétől egészen a Kelenföldi pályaudvarig, az Etele térig utazhatunk Budapest leghosszabb és legmodernebb villamosvonalán. A megállók remélhetőleg mind akadálymentessé válnak, egyre több alacsonypadlós  szerelvény, ahol lehet, füvesített villamospálya a zajcsökkentés érdekében, és a vonal környezetében megújuló zöld területek várnak majd minket. 2017. november 13-án megkezdődött a villamosvonal utolsó szakaszának építése.                   A BKK tájékoztatósa, mely a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának november 14-i, valamint "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinjának november 17-i adásában hangzott el.   

EGY LÁTÁSSÉRÜLTEK SZÁMÁRA VÉDETT SZAKMA, AMELYBEN MA MÁR CSAK KEVESEN DOLGOZNAK

Kép
Ha a hónap második pénteke, akkor a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének magazinja szól a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában.           2017. november 10-i adásunkban - többek között - megismerhettük a  Telefonkezelők Baráti Körének munkáját, de emellett még sok egyéb érdekességet is megtudhattunk. Szerkesztő-műsorvezető: Borainé Kati, riporter: Borai Botond, házigazda és technikai munkatárs: Ruzsa Viktor, intero: Shuck  Antal.  A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2017. november 10-én 13 órakor.

MIÉRT NEM ELÉG A HOSSZABB KILAKOLTATÁSI MÓRATÓRIUM? - A VÁROS MINDENKIÉ EGÉSZ ÉVRE KITERJESZTENÉ

A parlament döntése alapján ebben az évben a korábbiakhoz képest korábban, azaz a mai nappal indul a kilakoltatási moratórium és sokkal tovább tart: a kilakoltatásokat a jövő áprilisi választások utánra halasztották el. A téli kilakoltatási moratórium meghosszabbítása helyes, de nem elég. Elmondjuk, miért. Hatályba lépet az néhány hete elfogadott törvény , ami kilakoltatási moratóriumot hirdet idén november 15. és jövő év április 30. között . Magyarországon – több európai országhoz hasonlóan – korábban is volt téli kilakoltatási moratórium: a végrehajtási törvény mostani módosítása a 2005 óta érvényben lévő, december 1. és március 1. közötti kilakoltatási moratóriumot hosszabbítja meg összesen két és fél hónappal. A meghosszabbított moratóriumot a már folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell, azonban itt is érvényesek a szokásos téli moratórium kapcsán szabályozott kivételek (az „önkényes lakásfoglalókat” például továbbra is gond nélkül ki lehet lakoltatni, egész évben). ...

INFOKOMMUNIKÁCIÓS TÁVSZOLGÁLTATÁS ÉPÜL LÁTÁSSÉRÜLTEKNEK KORMÁNYZATI TÁMOGATÁSSAL

Infokommunikációs távszolgáltatást indít látássérülteknek a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ), a projektet a kormány 470 millió forinttal támogatja - jelentette be Czibere Károly sajtótájékoztatón. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára közölte, áprilisban hirdetett meg a kormány egy négymilliárd forintos keretösszegű pályázatot a Országos Fogyatékosságügyi Tanács tagjainak, ezen a kiíráson nyert az MVGYOSZ. Elmondta, a látássérülteket segítő szolgáltatás a néhány éve elindult, hallássérülteknek létrehozott Kontakt video-tolmácsszolgáltatás továbbfejlesztése, amelyet a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) indított el. Ez a projekt már bizonyította, hogy a fogyatékossággal élők akadálymentesítését nagyban segíthetik a modern technikai eszközök - tette hozzá az államtitkár. Kiemelte, a kormány célja, hogy minden eszközzel előmozdítsa a fogyatékos emberek társ...

ARCOK ÉS KÉPEK - A JÓSZOLGÁLAT NAGYKÖVETEI

Kép
   2017-ben is átadták a Jószolgálat  Díjat, melyet 2016-ban azzal a céllal alapítottak, hogy elismerjék azon  emberek önzetlen munkáját, akik hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló vagy fogyatékossággal élő embertársainkért tesznek egész életük során.  A díjazottakat, illetve az általuk képviselt civil szervezetek szakmai munkáját  bemutató fotókiállításnak 2017. november 30-ig Budapesten a Március 15-e tér ad otthont, majd ezt követően a kiállítás országos körútra indul. A kiállítás projectfelelősével, Tóth-Simon Ferenccel beszélgettünk a Civil Rádióban. A beszélgetés 2017. október 27-én hangzott el "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinunkban.

TÉLI GUMIKKAL SEGÍTI A KORASZÜLÖTT- ÉS ÚJSZÜLÖTT GYERMEK-MENTŐ ALAPÍTVÁNY MUNKÁJÁT AZ ABRONCS KERESKEDŐHÁZ KFT

Kép
Téli gumikkal segíti a Koraszülött- és Újszülött Gyermek-mentő Alapítvány munkáját az Abroncs Kereskedőház KFT. A beszélgetés a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorának 2017. október 20-i adásában hangzott el.

LAKÁSMENET - A LAKHATÁS ALAPVETŐ EMBERI JOG

Kép
A családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) egy remek lehetőség azok számára, akik kettő, vagy több gyermeket tudnak vállalni. Azonban mi a helyzet azokkal, akik jövedelmi-, vagy egyéb, szociális problémáik miatt nem tudnak, csak egyet, vagy egyet sem? Az 1990-es rendszerváltás óta nem megoldott a szociális bérlakás-helyzet Magyarországon. A Város Mindenkié Egyesület ezért szeretné felhívni a figyelmet a mindenkori kormányok felelősségére. Ezért szervezték meg 2017. október 14-én a hetedik Lakásmenetet, melyen hat pontba foglalták a témával kapcsolatos intézkedési javaslataikat. A Város Mindenkié aktivistájával, Magyari Tiborral beszélgettünk a Civil Rádióban. A beszélgetés a Civil Rádió 2017. október 17-én délután "117 perc", majd 20-án pénteken délutáni "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában hangzott el.