ARCOK ÉS KÉPEK - A JÓSZOLGÁLAT NAGYKÖVETEI

  



2017-ben is átadták a Jószolgálat  Díjat, melyet 2016-ban azzal a céllal alapítottak, hogy elismerjék azon  emberek önzetlen munkáját, akik hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló vagy fogyatékossággal élő embertársainkért tesznek egész életük során. 

A díjazottakat, illetve az általuk képviselt civil szervezetek szakmai munkáját  bemutató fotókiállításnak 2017. november 30-ig Budapesten a Március 15-e tér ad otthont, majd ezt követően a kiállítás országos körútra indul.

A kiállítás projectfelelősével, Tóth-Simon Ferenccel beszélgettünk a Civil Rádióban. A beszélgetés 2017. október 27-én hangzott el "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinunkban.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A VÉDETT KÖZÖSSÉGI TÉR

LOUIS BRAILLE - 200!

A MAGYAR ÉPÍTÉSZ KAMARA TÁMOGATJA A MEOSZ AKADÁLYMENTESÍTÉSSEL KAPCSOLATOS TÖREKVÉSEIT