2017. augusztus 12., szombat

2017. AUGUSZTUS 7-ÉVEL FOLYTATÓDIK AZ OTTHON MELEGE PROGRAM

Ezúttal az Észak-alföldi régióban élők, majd egyre nagyobb területen, Magyarország más régióiban élők is pályázhatnak háztartási nagygépek cseréjének vissza nem térítendő támogatására. A pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium írta ki.

A részletekről Szabó Zsolt klíma- és fejlesztéspolitikáért, valamint az elérhető közszolgáltatásokért felelős államtitkárt kérdeztem a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2017. augusztus 8-i adásában. A beszélgetésben elhangzott adatok aznap délután voltak érvényesek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LOUIS BRAILLE - 200!

"Egy vak ember életében, így az enyémben is a Braille írás olvasás többet jelent, mint azt pár szóval el lehetne mondani. Jelenti a tud...