UTCÁRÓL LAKÁSBA


Együttműködési megállapodás jött létre az Utcáról Lakásba Egyesület és a Pesterzsébeti Önkormányzat között. Ennek értelmében Budapest XX. kerületében élő hajléktalanok számára biztosítanak önkormányzati bérlakásokat. A részletekről, illetve az önkormányzati bérlakások kiutalásának feltételeiről az Utcáról Lakásba Egyesület munkatársával, Kovács Verával beszélgettünk.

Az itt is hallható interjú a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2018. augusztus 21-i, valamint "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinjának 2018. augusztus 31-i adásában hangzott el.

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A VÉDETT KÖZÖSSÉGI TÉR

LOUIS BRAILLE - 200!

A MAGYAR ÉPÍTÉSZ KAMARA TÁMOGATJA A MEOSZ AKADÁLYMENTESÍTÉSSEL KAPCSOLATOS TÖREKVÉSEIT