ESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZIN - 2020. MÁRCIUSI MÁSODIK ADÁS

Esélyegyenlőségi Magazinunk 2020. márciusi második adásának első részében folytattuk kalandozásunk a Netmédia Alapítvány új közösségi terében.

Majd ezt követően - lévén, ahogy minden, magára valamit is adó rádióműsort, úgy ezt a rádióműsort is az élet írja - műsorunk második részében a 2019. novemberében Kínában kirobbant, majd 2020. március elején Magyarországon is megjelent Koronavírus-járvány kapcsán kihirdetett  veszélyhelyzettel kapcsolatos információkat osztottunk meg Hallgatóinkkal.







Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A VÉDETT KÖZÖSSÉGI TÉR

LOUIS BRAILLE - 200!

A MAGYAR ÉPÍTÉSZ KAMARA TÁMOGATJA A MEOSZ AKADÁLYMENTESÍTÉSSEL KAPCSOLATOS TÖREKVÉSEIT