RADÍROZZUK KI A KÜLÖNBSÉGEKET!



Magyarország Kormánya évekkel ezelőtt elkötelezte magát amellett, hogy  minden iskolai évfolyamon, minden gyermek ingyen juthasson tankönyveihez. A 2020-021-es tanévtől kezdve - felmenő rendszerben - már valamennyi évfolyamon ingyen kapják meg tankönyveiket a diákok - azonban az egyéb  tanszerekről, mint például iskolatáska, tolltartó, színes ceruza, körző, stb. minden családnak magának kell gondoskodnia. Vagyis, kellene. Azonban vannak nehéz anyagi helyzetbe került családok, akik számára a tanszerek megvásárlása is komoly anyagi nehézséget jelent. Ebben kíván segíteni a Magyar Református Szeretetszolgálat, amely idén is támogatja tanszeradományokkal a rászoruló családokat. A cél, hogy legalább 500 rászoruló családnak segíthessen, minimum 2 és fél millió forinttal.



Az adománygyűjtés részleteiről Luthár Balázzsal, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány igazgatóhelyettesével beszélgettem Esélyegyenlőségi Magazinunk 2020. júliusi második adásában.

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A VÉDETT KÖZÖSSÉGI TÉR

LOUIS BRAILLE - 200!

A MAGYAR ÉPÍTÉSZ KAMARA TÁMOGATJA A MEOSZ AKADÁLYMENTESÍTÉSSEL KAPCSOLATOS TÖREKVÉSEIT