2016. április 30., szombat

APA


Barabás Szilvia, Szabó Rózsa, Ábrahám Erika és Fenyő Dániel ifjú szerzők írásait is olvashatják a szépirodalom-kedvelők az Oltalom Karitatív Egyesület "Csillagszálló" Kulturális Utcalapjának 2016. tavaszi, "Apa" című számában. E négy alkotó maga olvasott fel írásaiból a 2016. március 22-én a Kalickában tartott irodalmi kávéházban. E lapbemutatón készült felvételt hallhatták a Civil Rádióban április 29-én. A felvételt Ruzsa Viktor készítette.


2016. április 29., péntek

A LEGKISEBB IS SZÁMÍT

 
 
- Ki volt Ganz Ábrahám? Készíts velünk ólomkatonát április 30-án a Ganz Öntödei Gyüjteményben;

- Zenével az Integrációért - a Mozdulj! Közhasznú Egyesület idén május 7-én is megrendezi hagyományos tavaszi gáláját. A telefonnál Agárdi Szilvia énekesnő;

- Hazánk szerepvállalása a párizsi Klímacsúcson megfogalmazott megállapodásban. A Hét embere Perger András, a Greenpeace klíma- és energiakampányosa;

- A legkisebb is számít. 557 befutó civil szervezet szerepel az egyik nemzetközi áruházlánc által indított közösségi pályázaton. A pályázatban résztvevő körzetekben 3-3 civil szervezetre lehet majd szavazni az áruházlánc pénztáraiban. A stúdióban Magyar Henrietta kokrmányzati- és közösségi program-vezető;

- Információs adatbázis fogyatékossággal élők részére a Kézenfogva Alapítvány és a Norvég Civil Alap jóvoltából;

- Nyílt szavazás az Úszószövetségnél? - Szász Anna jegyzetét Hajós Veronika olvasta fel



Hangmérnök: Petik András, hírszerkesztő: Berényi Attila, szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor




2016. április 26., kedd

NAGYAPA BÚCSÚZOTT...

Április 21-én csütörtökön apai Nagyapám  életének 94. évében búcsúzott e földi  élettől.

Nagy mesemondó volt. Valahányszor náluk voltam, mindíg mesélt, vagy történelemről, vagy a családról, az őseinkről. Hosszú órákon keresztül. Na és persze a politikáról. Mert szerette a történelmet, a családfa-kutatást, és szinte az utolsó pillanatig naprakész és tájékozott volt. És a nagy műveitt, a könyveitt - bár sokszor elhatározta, hogy készen lesz - sohasem fejezte be. Mert mindíg volt mondanivalója.
Nagyapa... Vajon találkozott-e már odafönt az Ősökkel, akikről annyit mesélt...?

Mindent köszönök, a sok szeretetet, a nevelést...


Ezt a képet Kata hugom készítette még 2015. novemberében.  A képen Hugi kislánya, Klarissza Vivien, Nagyapa első szülött dédunokája, akit Nagyapa akkor először fogott kezében. 


                                                           (Édesapám így emlékezik meg róla...)

2016. április 22., péntek

MERT SZÍNHÁZBA JÁRNI JÓ!





- Átadták a Befogadó Települések Díját. Interjú Dr. Földesi Erzsébettel, a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa elnökével;

- Információs adatbázis a Kézenfogva Alapítvány és a Norvég Civil Alap támogatásával. Interjú Kovács Éva szakmai vezetővel és Czibere Károly úrral, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárával;

- Vakvezető Kutyák Világnapja - kutyás bemutató. Tarcsi Géza interjúja Nyíriné Kovács Máriával, a Baráthegyi Vakvezető- és Segítőkutya-képző Iskola Alapítvány munkatársával;

- Janikovszky Emléknap a Pesti Magyar Színházban - akadálymentesen. Programajánló;

- A BKK tájékoztatója


Szerkesztő-műsorvezető-technikai munkatárs: Ruzsa Viktor

2016. április 20., szerda

AZ INFORMÁCIÓ MINDENKIÉ!

Az információ mindenkié. Sokan gondoljuk így, felismervén ennek jelentőségét. Ez méginkább igaz akkor, ha valaki hátrányos helyzetű, például fogyatékossággal élő. 
 
                            info_adatbazis_a_kezenfogva_es_az_emmi_jovoltabol.jpg
                                      (A képet a Kézenfogva Alapítvány munkatársa készítette)
A fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő családokat segíti az az információs portál, melyet április 20-án, szerdán mutattak be a Nemadomfel Cafe & Bar-ban. A portált a Kézenfogva Alapítvány készítette több hazai civil szervezettel, közintézménnyel egyeztetve. E portálon utánanézhetnek annak, hol vannak akadálymentesített közintézmények, hol vehetők igénybe egészségügyi szolgáltatások, de még annak is, hogy hol láthatók például akadálymentesített színházi előadások. Az Alapítvány a Pesti MAgyar Színházzal is szoros együttműködést kezdeményez, így a sajtónyilvános bemutatón a Színház képviselői is ott voltak: Vasvári Judit, a teátrum  sajtóreferense, Tóth Cecilia, a színház társadalmi felelősségvállalási referense, audionarrátor és Németh Attila marketingigazgató. 

A bemutatón a  Kézenfogva Alapítvány szakmai vezetője, Kovács Éva  kiemelte: Fontosnak  tartották a szakmai egyeztetést, és a tesztelést, például, hogy a portál valóban akadálymentesen használható legyen akár látássérültek  számára, akár autizmussal élőknek, különféle ábrák segítségével. A bemutatón megjelent Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára is, aki a családok otthonteremtési támogatását is hangsúlyozta, magyarán azt, hogy a fogyatékossággal élők kapjanak önálló életviteli lehetőséget. A Minisztérium ugyanis konkrétan a portál elkészítésében nem, hanem az Alapítvány egyéb tevékenységeihez tud segítséget nyújtani, például az otthonteremtési támogatásban. Az államtitkár emellett fontosnak tartja a kooperációt, a szakmai együttműködést. A portál a http://info.kezenfogva.hu címen érhető el.




2016. április 15., péntek

ESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZIN - ÁPRILIS 15.

Ha a hónap harmadik pénteke, akkor az Esélyegyenlőségi Magazin válogatás-adása szól a Civil Rádióban. 
 
 

A mostani adásban a Mozdulj! Közhasznú Egyesület csepeli ételosztásáról számoltunk be, valamint ellátogattunk a Pesti Magyar Színházba, amely kiemelten fontosnak tartja előadásaik akadálymentessé tételét. Sőt, a teátrum most egy Janikovszky-emléknappal is készül, 2016. április 23-án.

Szerkesztő-műsorvezető-technikai munkatárs: Ruzsa Viktor



117 PERC - ÁPRILIS 13.



- Átadták a Befogadó Magyar Település Díjat az Országházban;
- Kutyás bemutatóra készül a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány a Vakvezető Kutyák Világnapja alkalmából;
- Acsarkodás a baloldalon, Gyurcsányék ultimátuma Tóbiáséknak;
- Győzelem Kishantoson - a Greenpeace állásfoglalása;
- Kiderült, miért égett le 2015. októberében a Testnevelési Egyetem Alkotás utcai atlétikai csarnoka;
- Nem diszkriminatív a Fradi vénaszkennere;
- A Hét embere Kiss Barna, a Nemadomfel együttes gitárosa, zeneszerzője, és újabban a Never Give Up Gospelkórus egyik alapítója, akivel most egy újonnan indult Gospel-klubról beszélgettünk a stúdióban;
- Jótékonysági bár a Madarak Házibuli Zenekarral a Kondor Béla Közösségi Házban a Pestszentlőrinci Liliomkert Katolikus Óvoda javára;
- Kávészünet: Az egészségügy és a kórházi gumikesztyűk. És aki nem bánt kesztyűs kézzel az illetékesekkel, hanem keményen odamondta a magáét, ahogy azt illik, Szász Anna, akinek jegyzetét Hajós Vera olvasta fel;
- "A lemez két oldala" - Janikovszky Éva Emléknap a Pesti Magyar Színházban

Hírszerkesztő: Berényi Attila, BKK Infó: Pongrácz Dániel, hangmérnök és zenei szerkesztő: Petik András, szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor


2016. április 8., péntek

50 ÉVE KIRÁNDULNAK

 
Ha a hónap második pénteke, akkor a Vakok és Gyengénlátók Hermina Magazinja szól a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában. Ebben az adásban a Vakok és Gyengénlátók Turista Szakosztályának elmúlt 50 évéről, na és persze a 2016. áprilisi programokról szóltak az Egyesület tagjai és vezetői. Műsorvezető és zenei szerkesztő: Borainé Katalin, a riporter Borai Botond, a műsor hangja: Schuck Antal, a Civil Rádió részéről a műsor felelős szerkesztője: Ruzsa Viktor





BEFOGADÓ MAGYAR TELEPÜLÉSEK

Három hazai vidéki település, Vác, Mórahalom és Dunaújváros, valamint három budapesti kerület, a VIII., a XIII. és a XV.  vehetett át elismerést ma a Parlamentben Kövér László Házelnöktől. A díjat a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa alapította, és 2014-ben adták át először. Kétévente olyan települések, illetve most már budapesti kerületek kapják meg, amelyek az elmúlt 5 évben kiemelt fontosságúnak tekintették a komplex akadálymentesítést, és tettek is érte. A Tanács elnöke, Dr. Földesi Erzsébet elmondta, hogy ma már minden, városfejlesztésre kapható Európai Uniós pályázati pénz elnyerésének feltétele az akadálymentesítés. Az eseményből jövő szerdán délután hallhatnak riportot a Civil Rádióban, itt pedig a mai díjátadó hallható.

2016. április 7., csütörtök

DEMONSTRÁCIÓ KÉKBEN

Április 2-a 2008. óta az autizmus világnapja. A kezdeményezés Amerikából indult. 

                                                     (A képet Szabó Ágnes készítette)

Idén is kék volt minden, április 2-án, szombaton, még az ég is, mert odafent így rendelték. Mert ma van az autizmussal élők világnapja. Ilyen volt a Kék Demonstráció egy Civil Rádiós mikrofonján, vagyis az én mikrofonom keresztül:
A vágatlan, műsorba nem kerülő, és NEM LEADHATÓ felvételen a teljes demonstráció, interjúkkal, a vágott riport hamarosan a CIVIL Rádióban.

2016. április 3., vasárnap

... ÉS EZ NEM ÁPRILISI TRÉFA...

Ha a hónap első pénteke, akkor - így 2016. április 1-én is - az Esélyegyenlőségi Magazin szólt a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában.
 
 
 
Műsorunk első részében bemutattuk a Legrand ZRT-t, mely kiemelt figyelmet fordít a megváltozott munkaképességű munkavállalókra. Ezt követően egy aktív kerekesszékesek számára készített segédeszközt mutattunk be, majd végezetül Bratkó József azzal a gyermekorvossal beszélgetett, aki Rex nevű német juhászkutyáját hívja segítségül a gyógyításban.
 
Felelős szerkesztő-riporter: Bratkó József,a technikai munkatárs: Horváth János, postamester: Bratkóné Földesi Ágota, a Civil Rádió műsorvezetője: Ruzsa Viktor
 
 
 

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok é...