Furcsa...
Mármint nem maga a negyvenedik születésnapom, hanem maga ez az évszám.
Vagyis ezt kimondani, hogy ennyi lettem... Meg az, hogy lassan elérem
életem felét. Bár szerintem nem érdemes azzal foglalkozni, hogy mennyi
van még hátra, hanem az adott pillanatot érdemes megélni, illetve az a
fontos, hogy minél tartalmasabban éljük meg életünket.
Nos, hogy ez mennyire így van az én esetemben, ezt az elmúlt hét is bizonyítja.
Január
24-én vasárnap egy érdekes kiállításon voltunk Andi barátomékkal,
Andival, férjével, Zolival és a két gyerkőccel, Timivel és Árpival. Andi
néhány nappal előtte írta emailben, hogy a Bálnában nyílt egy
kiállítás, amelyen Magyarország nevezetes épületeinek mézeskalácsból
készült másolatát mutatják be. Azt is írta, hogy e kiállítás csak a
hónap végéig látható, úgyhogy érdemes lenne mihamarabb megnézni.
Egyeztetés után végül a 24-i napra, vasárnapra esett a választás.
Délután 16 órakor találkoztunk a 3-as és a 4-es metró Kálvin téri
megállójánál, ahonnan a Fővám térre mentünk, majd a metróállomás
szomszédságában lévő Bálna 306-os termében találtuk meg a kiállítást.
Kétségtelen, ez nem volt egyszerű, ugyanis a kiállítás egy sötét
teremben volt, mivel - bár az egyes épületek makettjei az ország
különböző pontjain lévő nevezetességeket ábrázolták - az egész
kiállítás úgy volt berendezve, mintha egy város éjszakai látképe fogadta
volna az oda látogatót. A plafonról vattaszerű anyagból készült felhők
lógtak a fejünk fölé, az arcunk elé, a háttérben kivetítőn tájképek, a
padlón pedig a viszonylag nagy méretű makettek körül
karácsonyfa-izzókból álló égősor volt elhelyezve. S miközben a szem az
éjszakai látványban gyönyörködhetett, addig a fül kellemes, pihentető
zenét hallgathatott. Mint egy álomutazás, olyan volt az egész.
Kétségtelen, hogy bár mi, felnőttek is élveztük, a kiállítás a
legnagyobb sikert a gyermekek körében érte el. Persze egy ilyen meseszép
látvány sokszor belőlünk, felnőttekből is előhozza a bennünk rejlő
gyermeket. Sokan fényképeztek, én pedig egy világító zsebnagyítóval
vettem közelről szemügyre a maketteket, mivel azok egyébként nem, vagy
csak alig voltak láthatók a körülöttük lévő fényárban. A kiállítást egy
bő háromnegyed óra alatt jártuk be - szerintem nagyjából ennyi idő
alatt lehet úgy bejárni, hogy az ember mindent alaposan szemügyre
vegyen. Mi minden apró részletet megnéztünk. Andi fia, Árpi pedig, lévén
most első osztályos, egyre inkább nyitott az ilyen fajta
kiállításokra. A látogatást követően - úton a Fővám téri metróállomás
felé - a kis lurkók egyre csak azt számolgatták, hogy még hányat kell
aludni a születésnapomig, mivel Andi már régóta tervezgeti, hogy
meghívnak. Bár rend szerint ilyenkor az ünnepelt hív vendégeket, egyéb,
itt nem publikus körülmények miatt úgy alakult, hogy ők hívtak meg e hét
szombatra. Tehát 24-én vasárnap még úgy búcsúztunk el egymástól, hogy
még hatot alszunk, és találkozunk.
29-én
pénteken a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete farsangi mulatságot
rendezett. Évek óta rendszeres fellépő Maksa Zoltán humorista, aki
immár 33 éve van a pályán. S ahogy mindíg, most is óriási siker volt
műsora, azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy szem nem maradt szárazon a
nevetéstől, csaknem 100 fős közönség előtt tartott előadást péntek
délután. Az Egyesület elnöke, Borai Botond interjút is készített vele,
melyet a Hermina Magazin február 12-i adásában hallhatnak is az
érdeklődők.
És akkor végül a szombati nap krónikája.
Délután
1 órára voltam hivatalos Andiékhoz, Zoli háromnegyed 1-kor várt a 200 E
autóbusz Szemere telep vasútállomásnál, nem messze laknak onnan.
Mindjárt a ház ajtaján egy molinó: "Happy 40. Birthday!" A legtöbb időt a
gyerkőcökkel töltöttem, akik ajándékként saját rajzaikkal
kedveskedtek. A finom ebédet követően Andiék egy csillag alakú,
vaníliakrémes tortával kedveskedtek, amelyen mindössze két - egy négyes
és egy nulla formájú - gyertya volt. A torta első szeletét magam vágtam,
miután elfújtam a gyertyákat. A torta finom volt...
Egy
este hétkor Zugló irányába tartó vonattal induoltam haza. Igazán jól
éreztem magam, nagyon köszönöm Andiék barátságát, a jókívánságokat.