2018. augusztus 29., szerda

VÁR A KIFUTÓ

Buday Gergely 2016-ban hozta létre az Ability Fashion-t, amely küldetése,  hogy megmutassa: Fogyatékossággal élőként is élhetünk teljes értékű életet - bárki lehet szép, és mindennek megvan a maga szépsége. 


                                   (A kép forrása: a produkció Facebook-oldala)


2018. augusztus 31-én a Hotel Hilton Budapest ad otthont - immár második alkalommal - a "Vár a kifutó" divatbemutatónak, melynek beharangozója a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2018. augusztus 21-i, valamint "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinjának 2018. augusztus 24-i adásában hangzott el.
 
Riporter: Tarcsi Géza, technikai munkatárs: Ruzsa Viktor




A JÓSZOLGÁLAT DÍJRÓL - INTERJÚ TÓTH-SIMON FERENCCEL, A TWICKEL-ZICHY MÁRIA TERÉZIA ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK MUNKATÁRSÁVAL

A 2016-ban alakult Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány évről-évre  több kategóriában ítéli oda a Jószolgálat Díjat, mely díjat azon  magánszemélyek, illetve civil szervezetek képviselői kaphatják,  akik munkájukkal, önzetlen tevékenységükkel példát mutatnak a társadalomnak, és  akiket ismeretségi körükben legtöbben jelöltek erre a díjra.

Az Alapítvány munkájáról és a Jószolgálat Díjról az Alapítvány kuratóriumának munkatársa, Tóth-Simon Ferenc beszélt a Civil Rádióban.


Az interjú a Civil Rádió "117 perc" című  magazinjának 2018. augusztus 7-i, valamint "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinjának 2018. augusztus 10-i adásában hangzott el.









MEGÚJULÁS - INTERJÚ SZABÓNÉ BERTA IRÉNNEL, A VAKOK ÁLLAMI INTÉZETE IGAZGATÓNŐJÉVEL

Ha a hónap második pénteke, akkor a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének magazinja szól a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában.

2018. augusztusában a Civil Rádió a Sziget Fesztivál ideje alatt naponta tudósított az eseményről, 13 - 15 óra között, így ebben a hónapban kivételesen augusztus 3. péntekén, augusztus 17-én volt hallható a Hermina Magazin.  A műsorban a Vakok Állami Intézetének igazgatónőjével, Szabóné Berta Irénnel hallhattak interjút Hallgatóink, mely interjút Borai Botond, a Hermina Egyesület elnöke készített.

Zenei szerkesztő és műsorvezető: Borainé Kati, házigazda és technikai munkatárs: Ruzsa Viktor, intro: Shuck Antal.


A műsor a Civil Rádióban hangzott el 2018. augusztus 17-én 13 órakor.
A műsor a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének tulajdona - minden jog fenntartva!


2018. augusztus 22., szerda

KIKNEK, MIBEN ÉS HOGYAN SEGÍT AZ EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG? - INTERJÚ DR. SZATMÁRI ÉVA ÜGYVÉDDEL

Mikor fordulhatunk az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz? Egyáltalán: Mi is az Egyenlő Bánásmód Hatóság és mik a feladatai, jogkörei?  Kiknek, miben és hogyan tud segíteni ez az intézmény?   -   interjú Dr. Szatmári Éva ügyvéddel, az Egyenlő Bánásmód Hatóság Pest-megyei és Fejér-megyei referensével.

                                      (A logó tulajdonosa: Egyenlő Bánásmód Hatóság)


A stúdióbeszélgetés a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinjának 2018. augusztus 3-i adásában hangzott el, a Hatóság külön jóváhagyásával, engedélyével.




AZ ÁPOLÁSI DÍJ NEM ALKU TÁRGYA! - INTERJÚ KOVÁCS ÁGNESSEL, A MEOSZ ELNÖKÉVEL

A  mindenkori kormányoktól függetlenül Hazánkban az ápolási díj a rendszerváltás óta nagyon kis mértékben  emelkedik. Emiatt már több tiltakozást is szerveztek az érintettek.  Az interjút megelőzően  2018.  július 20-án péntek este, amikor is a budapesti Kossuth Lajos téren, az Országház  előtti demonstrációval kívánták meg felhívni a döntéshozók és a társadalom figyelmét arra, hogy az ápolási díj mértéke NEM LEHET ALKU TÁRGYA!

Az eseményt a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke, Kovács Ágnes szervezte, aki érintett édesanyaként maga is súlyosan mozgássérült gyermeket nevel.

 

Az itt is hallható,  vele készült interjú a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2018. július 24-i keddi, illetve "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinjának 2018. július 27-i pénteki adásában hangzott el.





2018. augusztus 20., hétfő

AMIT AZ EGYETEMES TERVEZÉSRŐL TUDNUNK KELL - DR. FÖLDESI ERZSÉBETTEL BESZÉLGETTÜNK


Az akadálymentesítésről  első hallásra általában mindnyájunknak csak az jut eszébe, hogy ha valahol van egy lépcsősor, akkor amellett kell, hogy legyen rampa is, hogy a kerekesszékesek használni tudják azt. Azonban arról keveset tudunk, hogy bizony az akadálymentesítés ennél  jóval több, hiszen nem csak kerekesszékesek számára lehet, s kell akadálymentesíteni egy-egy lakóházat, közintézményt vagy közterületet, hanem például a babakocsival közlekedő-, vagy épp idősebb emberek számára is. A fizikai akadálymentesítés mellett legalább ennyire fontos az infokommunikációs akadálymentesítés is.  Mindezek összessége pedig az egyetemes tervezés fontos, elengedhetetlen része. 


Hogy mit kell tudnunk magáról az egyetemes tervezésről?   - erről beszélgettem Dr. Földesi Erzsébettel, a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete tiszteletbeli elnökével.




LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok é...