2017. július 23., vasárnap

HETEDSZER IS IRÁNY A BALATON!

A 2011-ben alakult Mozdulj! Közhasznú Egyesület 2017. augusztus 15 - 20.  között hetedik alkalommal rendezi meg Balaton-kerülő tandemtúráját látássérültekkel. 

Az eseményt beharangozó riportot a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorának 2017. július 21-i adásában hallhatták. 


EGYRE ZAJOSABB VILÁGBAN ÉLÜNK

Egyre zajosabb világban élünk.  Fülünk pedig a kor előrehaladtával amúgy is romlik, egyrészt a fülben lévő erek meszesedésével, másrészt az idegpályák lassulásával. Egy látássérült embernek különösen óvnia kell fülét a káros behatásoktól - már amennyire lehet -, hiszen a hallás számára életmentő lehet.    Az újpesti Widex Hallásstúdió munkatársai több Lámpás Klubban tartottak előadást 2017. májusában és júniusában, mely előadás keretében volt lehetőség ingyenes hallásvizsgálatra, igaz, nem süketszobai körülmények között. Éppen ezért mindenkinek javasolják, időről-időre jelentkezzen be, és vizsgáltassa meg hallását. A vizsgálat egyébként is teljesen ingyenes.
                             


A Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorának 2017. július 21-i adásában Kocsis Gyöngyi audiológus-asszisztenssel, hallásakusztikussal, a Widex munkatársával beszélgettünk a leggyakoribb fülbetegségekről és azok megfelelő időben történő kezeléséről,  valamint a különböző hallókészülékekről.


INTEGRÁLT RÖGBIE BAJNOKSÁGOT RENDEZNEK 2018. NOVEMBERÉBEN

2018. novemberében integrált rögbie bajnokságot rendeznek az Európai- és a Magyar Ligarögbi Szövetség, valamint a FODISZ  közös rendezésében. Interjú Lukács Zsolttal, a Magyar Ligarögbi Szövetség elnökével. 

Az interjú a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorának 2017. július 21-i adásában hangzott el.







"OKOS" SZOLGÁLTATÁSOK

Ha a hónap második pénteke, akkor a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének magazinja szól a Civil Rádió "Filagória - A védettközösségi tér" című műsorában.

2017. július 14-i műsorunkban bemutattuk a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének szolgáltatásait. Műsorunk első részében Kovács Attila, a Szövetség  támogatásával működő Fotós Klub vezetője beszélt a látássérültekhez és a fotózáshoz való kötődéséről. A műsor második részében Dr. Nagy Anikó közösségi referens, majd harmadik interjúnkban Berkó Norbert informatikus mutatta be szolgáltatásaikat.
Szerkesztő-műsorvezető: Borainé Kati, riporter: Borai Botond, hangmester: Balogh Tamás, intero: Shuck Antal, házigazda: Ruzsa Viktor, a Civil Rádió munkatársa


BÉR- ÉS LÉTSZÁM-PROBLÉMÁK A TESCO-NÁL - INTERJÚ BUBENKÓ CSABÁVAL

2017. július 8-án szombaton demonstrációt tartottak a Tesco Fogarasy úti áruháza előtt az áruházláncnál kialakult bérproblémák és állandó létszámhiány miatt. A Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2017. július 11-i adásában Bubenko Csabával, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnökével  beszéltünk a felmerülő problémákról.



Technikai munkatárs: Better Roland, szerkesztő-riporter: Ruzsa Viktor





2017. július 22., szombat

2017. ELSŐ NEGYEDÉVÉBEN ROHAMOSAN EMELKEDTEK A PANELLAKÁSOK ÁRAI

A Magyar Idők konzervatív közéleti portál számolt be arról az egyik legnagyobb magyar ingatlanközvetítő és értékesítő cég, a Duna House   elemzője, Rutai Gábor elemzésére hivatkozva, hogy 2017. első negyedévében rohamosan emelkedtek a panellakások árai. Ennek   lehetséges okaira kerestük a választ a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2017. július 11-i, 16 órakor kezdődő adásában az elemzővel, Rutai Gáborral.



Technikai munkatárs: Better Roland, riporter: Ruzsa Viktor


UTAZÁSI CSŐD - MIT TEGYÜNK, HA BEKÖVETKEZIK?

Mit tegyünk, ha külföldre utazunk, és a kiutazásunk után derül ki, hogy csődbe ment az utazásunkat szervező cég? Mit tegyünk, ha már ki van fizetve a szállásunk, de a csőd miatt nem tudjuk elfoglalni azt, mert odakint nincs rendezve a számla? - ilyen, és ehhez  kapcsolódó kérdésekre kerestük a választ a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2017. július 11-i adásában 16 óra után Gyen Ágnessel, a Magyar Biztosítók Szövetsége kommunikációs főosztály-vezetőjével. 

A beszélgetésre a Green Hollydays  Utazási Iroda 2017. június végi csődje  nyomán került sor.




2017. július 13., csütörtök

ISMÉT MOZDULÁS A BALATON KÖRÜL

A Mozdulj! Közhasznú Egyesület 2017.  augusztus 15 - 20. között már hetedik alkalommal rendezi meg Balaton-kerülő tandem kerékpár-túráját látássérültek számára. Az esemény beharangozó sajtótájékoztatóját július 12-én szerdán tartották a  HUNGEXPO területén, ahol lehetőség volt kipróbálni a tandemezést. A videó végén egy interjú Szűcs Gabival, a Cotton Club Singers egykori énekesnőjével, aki - több előadóművész, színész, zenész mellett -  arcát, szívét-lelkét adta e rendezvényhez. A sajtótájékoztatón valamennyi támogatót megismerhettünk.

Az eseményről az MTVA, a Kontakt Rádió  és a Civil Rádió is tudósít.



2017. július 8., szombat

HATALMAS CSAPATSIKER A LÁTÁSSÉRÜLTEK 15. SAKKOLIMPIÁJÁN MACEDÓNIÁBAN

A Hazánkat képviselő magyar csapat hatalmas sikert aratott a Látássérültek 15. Sakkolimpiáján Macedóiában, 2017. júniusában.



A vaksakkról, a verseny és a pontozás szabályairól és magáról a versenyről Kapás Róberttel, a FODISZ versenyigazgatójával, sakkverseny-bíróval beszélgettünk a Civil Rádióban.




A felvételt Ruzsa Viktor készítette.





SZABADSÁG

Az Oltalom Karitatív Egyesület által kiadott Csillagszálló Kulturális Utcalap 2017. nyári, Szabadság címmel megjelent tematikus lapszámának bemutatója június 20-án volt a budapesti Kalicka Bisztróban. A korábbi lapszám-bemutatókkal ellentétben itt  kisebb hangsúlyt kapott az egyes alkotók és műveik bemutatása - sokkal inkább egy kerekasztal-beszélgetés került előtérbe, melyet a  folyóirat irodalmi szerkesztője, Weiner Sennyei Tibor vezetett, és melynek témája természetesen a Szabadság volt. 
A lap főszerkesztője és az estek háziasszonya Pálfi Anna.


A felvételt Ruzsa Viktor készítette.




2017. július 3., hétfő

FOGYASZTÓVÉDELMI TANÁCSOK REKLAMÁCIÓ ESETÉRE - DR. KISPÁL EDITTEL, A FEOSZ ELNÖKÉVEL BESZÉLGETTÜNK

Megnövekedett panaszok: javítás, javítgatás, hetekig-hónapokig elhúzódó termékcsere

 
 
Amennyiben meghibásodik egy termék, a szavatossági, jótállási igények rendezése során gyakran azt tapasztaljuk, hogy hetekig-hónapokig eltart a termék javítása, cseréje. Sőt pár napon belüli újabb meghibásodás esetén a legtöbb esetben ismét csak javításra számíthatunk, esély sincs a termék cseréjére, vagy a vételár visszatérítésére.
 
A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet (a továbbiakban: NGM rendelet) normaszövegében mindössze annyi szerepel, hogy a vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a szavatossági, jótállási igény alapján a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb 15 napon belül elvégezze.
 
Szövetségünk határozott álláspontja az, hogy a „15 napon belül törekedni kell” szófordulatot ki kell venni a jogszabályból, az egyáltalán nem szolgálja a fogyasztók érdekeit, és határozott időt kell megállapítani a javítás, csere elvégzésére.
 
Tapasztalataink szerint a lehető legritkább esetben valósul meg az, hogy a fogyasztó részére 15 napon belül megtörténjen a javítás vagy a csere. Azokban az esetekben ugyanis, amikor a vállalkozás szakértői véleményt kíván beszerezni, mert maga nem tudja eldönteni, hogy valóban hibás teljesítés történt-e, szinte minden esetben hosszabb időt vesz igénybe a panasz elbírálása, és csak ezt követi a tényleges javítás, vagy a csere. Műszaki cikkek esetében pedig sor sem kerül szakértői vélemény beszerzésére, csak a szakszerviz/hivatalos javítószolgálat nézi meg a terméket és dönti el, hogy javítja, vagy elutasítja a fogyasztói panaszt, ad absurdum még a jótállást is megvonva.
 
Ugyanez a helyzet a rögzített bekötésű, vagy egyéb olyan termékek kapcsán, melyeket a helyszínen kellene javítani, hiszen a hiba bejelentését követően jó pár nappal lehet csak időpontot egyeztetni a szerelőkkel. A helyszíni kiszállást, hibafeltárást követően derül csak ki a szerelő számára, hogy milyen alkatrészre lenne szükség, akkor történik az alkatrész megrendelése, így esély sincs arra, hogy gyorsan megtörténjen a hiba elhárítása.
 
A fogyasztók nagyon gyakran arról számolnak be, hogy a vállalkozások meg sem említik ezt a 15 napos határidőt, hanem arról tájékoztatják őket, hogy minimum 30 nap áll rendelkezésükre a panasz elbírálására.
 
Műszaki cikkek javítása esetében még mindig mindennapos probléma az alkatrészhiány, vagy az erre való hivatkozás, és extrém esetekben akár 90 napon túl is elhúzódik mosógép, vagy hűtőszekrény javítása. Ezekben az esetekben a vállalkozások egyáltalán nem veszik figyelembe a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) azon rendelkezését, miszerint a vállalkozásoknak figyelembe kell vennie az adott
igény teljesítésével a fogyasztónak okozott érdeksérelmet.
 
Amennyiben nem sikerül 1-2 héten belül beszerezni egy alkatrészt, akkor a vállalkozásnak ki kellene cserélnie a terméket a fogyasztó részére, ez azonban a legritkább esetben fordul elő. Tapasztalataink szerint ameddig csak lehet, húzzák a vállalkozások az időt, hiszen sok esetben aránytalan többletköltséget okozna nekik a termék cseréje. Így azonban a fogyasztó akár hónapokig nem tudja használni a meghibásodott műszaki cikket, és nem jellemző a magyar háztartásokra, hogy több hűtőszekrény, mosógép álljon egy család rendelkezésére.
 
A javítás idejére viszont a vállalkozások nem biztosítanak csereterméket, ilyen jogszabályi kötelezettségük nincs, tehát a fogyasztó kénytelen várni, érdekei egyértelműen sérülnek.
 
A javítások kapcsán sok esetben felmerül az a hivatkozás a vállalkozások részéről, hogy három alkalommal javíthatják a meghibásodott terméket, és csak utána kötelezhetők a cserére. A vonatkozó jogszabályok ugyanakkor nem tartalmaznak ilyen lehetőséget/előírást a vállalkozások részére.
 
A Ptk. kijavítást, kicserélést említ és nem javítgatást, cserélgetést. Jogi álláspontunk szerint megengedhetetlen az a gyakorlat, hogy ugyanazon hiba kapcsán is többször próbál javítani a vállalkozás, ahelyett hogy az első sikertelen javítást követő újabb ugyanazon hiba felmerülésekor kicserélné a terméket. Természetesen előfordulhat, hogy a javítást követően más hibajelenséget tapasztal a fogyasztó, ekkor nincs akadálya az újbóli javításnak. Telefonok esetében azonban érdekes kérdéskör a szoftverfrissítés, hiszen ezzel a lehetőséggel akár 6-7 alkalommal is élnek a javítószolgálatok állítva, hogy az nem minősül javításnak.
 
A nem megfelelő tájékoztatás mindennapos, még mindig sok helyen arról adnak információt a fogyasztóknak, hogy a vásárlást követően csak 3 napig lehet a forgalmazóhoz fordulni, ha meghibásodik a termék és utána már csak a javítószolgálathoz fordulhatnak bejelentésükkel. Ezzel teljes mértékben félreértik a 3 munkanapos csere fogalmát. A fogyasztónak ugyanis természetesen joga van bármikor bejelenteni panaszát közvetlenül a forgalmazónál és nem csak a vásárlást követő pár napon belül. Ráadásul a javítószolgálatnál kizárólag javítási igénnyel léphetnek fel a fogyasztók, minden más igénnyel (csere, árleszállítás, vételár visszatérítés) a forgalmazót kell keresniük.
 
Ezzel összefüggésben arról is beszámolnak a fogyasztók, hogy a javítószolgálat nem értesíti a forgalmazót arról, hogy történt hiba bejelentés, és egy újabb meghibásodásnál, ha közvetlenül a forgalmazóhoz fordulnak, még nekik kell bizonyítaniuk, hogy már volt javítva a termék. Pedig az NGM rendelet előírja, hogy ha a fogyasztó kijavítás iránti jótállási igényét közvetlenül a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál kívánja érvényesíteni, a javítószolgálat köteles a vállalkozást haladéktalanul értesíteni a jótállási igény bejelentéséről.
 
Szintén mindennapos probléma műszaki cikkek, leginkább telefonok, tv készülékek esetében, miszerint a forgalmazó csak akkor hajlandó kicserélni a meghibásodott készüléket, ha a javítószolgálat kiállít egy csereigazolást. Ilyen iratot a jogszabály nem ismer, így nem is lehet követelni azt a fogyasztótól.
 
A forgalmazók gyakran arra hivatkoznak, hogy nekik senki nem fogja megtéríteni a kárukat, ők nem tudják visszaküldeni a terméket a nagykereskedőhöz, vagy gyártóhoz. A fogyasztónak azonban nincs, és nem is kell, hogy legyen rálátása, hogy egy vállalkozás hogyan tudja érvényesíteni a hibás teljesítés kapcsán felmerült kárát, amire egyébként szintén megvannak a jogszabályok.
 
Létezik olyan gyakorlat is, amikor a vállalkozás elismeri a hibás teljesítést, azonban a cserével nem foglalkozik, akkor sem, ha egyébként rendelkezésre áll még a termékből, hanem visszaadja rögtön a vételárat. Azt gondolhatnánk, hogy ez milyen fogyasztóbarát hozzáállás, azonban sok esetben a korábban akciósan megvásárolt terméket már nem tudja újból megvenni a fogyasztó, míg csere esetén hozzájutna ugyanahhoz a termékhez.
 
 
 
Az interjút Ruzsa Viktor készítette a Civil Rádió "117 perc" című műsorában, 2017. június 27-én. Ismétlés 28-án 0 órakor. Technikai munkatárs: Better Roland
 



BRONZ OROSZLÁN SZOBROT NYERT DESIGN KATEGÓRIÁBAN A WWF MAGYARORSZÁG ALAPÍTVÁNY REKLÁMFILMJE A CANNES-I LIONS FESZTIVÁLON - BERENDE ALEXANDRA KOMMUNIKÁCIÓS VEZETŐVEL BESZÉLGETTEM

Mostantól elérhető és hallgatható FILLAGORIA Youtube csatornám 250. rádiós anyaga:

Bronz oroszlán szobrot nyert a  WWF Magyarország Alapítvány  Alapítvány reklámfilmje a cannes-i Lions Fesztiválon. A részletekről az Alapítvány kommunikációs vezetőjét, Antal Alexandrát kérdeztem a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2017. június 27-i adásában (eredeti időpont 16 óra, ismétlés 28-a 0 óra).
Technikai munkatárs: Better Roland


A MEOSZ ÁLLÁSFOGLALÁSA A 3-AS METRÓ AKADÁLYMENTESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATBAN - DR. PÁTKAI ANDRÁS GYULA

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége álláspontja szerint nem lehet, és nem is pénz kérdése az akadálymentesítés. Régóta folyik az  egyeztetés a MEOSZ és a Kormányzat, illetve Budapest Főváros Önkormányzata között a 3-as metró akadálymentesítéséről, hogy  a vonal felújítása során ne maradjon ki az állomások akadálymentesítése.

A telefonnál Dr. Pátkai András Gyula ügyvéd

Az interjú a Civil Rádió "117 perc" című magazinjában hangzott el (eredeti időpont: június 27. 16 óra, ismétlés: június 28. 0 óra).

Az interjút Ruzsa Viktor készítette. Technikai munkatárs: Better Roland


Az interjút Ruzsa Viktor készítette. Technikai munkatárs: Better Roland





2017-BEN IS ÁTADJÁK A FŐNIX TOJÁS DÍJAT - INTERJÚ BICSKEI-KISS LÁSZLÓVAL

2017-ben is átadják a Főnix Tojás Díjat. Mi is az a Főnix Tojás Díj? - megtudjuk a Főnix Színház Műhely vezetőjétől, Bicskei-Kiss Lászlótól.

Az interjú 2017. június 27-én (eredeti időpont 16:00, ismétlés 28-a 0:00 óra) hangzott el a Civil Rádió "117 perc" című magazinjában.

Riporter: Ruzsa Viktor, technikai munkatárs: Better Roland



2017. JÚNIUS 24-ÉN, A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁN ÚJRA NYÍLT AZ AEROPARK - INTERJÚ SZABÓ ATTILA REPÜLÉSTÖRTÉNETI MÚZEOLÓGUSSAL

Újra láthatják a Magyar Műszaki- és Közlekedési Múzeum repüléstörténeti kiállítását, ezen túl a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén található parkban.

Az interjú a Civil Rádió "117 perc" című magazinja 2017. június 27-i adásában hangzott el (eredeti időpont: 16:00, ismétlés 28-án 0 órakor). 

Riporter: Ruzsa Viktor, technikai munkatárs: Better Roland



LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok é...