2016. május 28., szombat

MÁJUSI VÁLOGATÁS

„Filagória – A védett közösségi tér” című műsorunk 2016. május 27-i adásában az Esélyegyenlőségi Magazin májusi válogatását hallhatták Hallgatóink.



Szóltunk Col Legno „Az egyetlen hajléktalan” című operájának bemutatójáról, annak filmváltozatáról és arról, hogy az opera bevételét átadták a Diótörés Alapítvány irodájában, 2016. március 24-én, az Alapítvány által támogatottak részére. Ezt követően Somodi Bálinttal beszélgettünk, aki sikertörténetéről mesélt. Végezetül három budapesti- és három vidéki település elismerése kapcsán beszélgettünk Dr. Földesi Erzsébettel, a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa elnökével, annak kapcsán, hogy április 8-án az Országházban átadták a Befogadó Magyar Települések Díját.


Szerkesztő-műsorvezető-riporter: Ruzsa Viktor, felelős szerkesztő: Bratkó Zójsef, postamester: Bratkóné Földesi Ágota




2016. május 27., péntek

MINDENT A MAGA HELYÉN!

 
 
 „Mindent a maga helyén” – petíció Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek azért, hogy a Városliget eredeti formájában, közpark-funkcióját megőrizve kerüljön felújításra;

- Egyedülálló nosztalgiajáratok Budapesten;

- A fenntartható fejlődéssel kapcsolatban ír ki fotópályázatot a Syngenta;

- A Hét emberével, Laczkfi Jánossal a kreatív írás művészetéről;

- Elindult a Digitális Család portál, melynek célja a tudatos internet- és közösségi média-használat;

- Kirándulás Bécsben – Szász Anna jegyzetét Hajós Vera olvasta fel



Hangmérnök: Petik András, hírszerkesztő: Berényi Attila, BKK Infó: Mátyási György, szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor





2016. május 22., vasárnap

EGY 50 ÉVES JUBILEUMI GÁLA KÉPEI

Köszön Czagány Lászlónak a május 21-i gáláról készült fényképekért.

img_9345.JPG                                               Kisnémedi Varga Pál és Faludi Szilvia - ének

img_9330.JPG
A színpad bal oldala felől (szemből nézve): mellettem a dobnál Németh Dávid, mellette Farkas Péter, előtte Fabók Judit, majd Kamrás Sándor és Balázs Levente

img_9336.JPG
Szép számmal összegyűlt Közönség - akinek köszönet a bíztatásért

2016. május 21., szombat

DALLAMOK SZÁRNYÁN

A történet valamikor az 1990-es évek végén kezdődött, amikor is a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének Harmónia együttesében "zenéltem" szintetizátoron (vagy legalábbis igyekeztem így tenni). Talán 1998-ban. Akkor csatlakozott zenekarunkhoz az akkor már bő három évtizede az énekesi pályán lévő Kisnémedi Varga Pál sorstársunk. A közös munka 2000. végéig tartott, amikor is én informatikai  vonalon mentem tovább,  amely után - amint azt már tudjátok - 2003-ban  médiaismereti képzésre jelentkeztem, amelytől utam egészen a Civil Rádióhoz vezetett. Tehát - ahogy mondani szoktuk - nem haraggal váltunk el, egyszerűen elfújt minket a szél, egyikünk erre, másikunk arra ment tovább.


Ettől függetlenül azonban gyakran találkoztunk, idén április közepén pedig egyszer csak Farkas Péter barátunk hívott telefonon, hogy lenne-e kedvem részt venni egy produkcióban, amelyben operettslágereket adnánk elő, az énekesek között pedig ott lenne Varga Pali is.  Örömmel mondtam igent Péternek, akkor még nem tudva, hogy mi is a műsor apropója - ami mára már persze kiderült: Pali 50 éves énekesi pályafutásának jubileumi gálaműsora.

A próbák április végén kezdődtek, és mára érett be a gyümölcs, maga a műsor, amelyre egyes elmondások szerint 140 tagtársunk érkezett a Szövetség Hermina út 47. alatti székházának Hermina termébe. Vendégként  közreműködött még a Magyargencsi Népdalkör, valamint Obenausz Tamás, aki versekkel örvendeztetette meg az érdeklődő közönséget. A délután 15 óra után pár perccel kezdődött és csaknem két órán át tartó műsorban ismert operett-slágerek csendültek fel, főképp Lehár Ferenc és Kálmán Imre  műveiből. A gála végére pedig Pali mindannyiunk számára meglepetéssel készült, vagyis nem csak a Közönség, de még mi sem tudtunk róla egészen színpadra lépésünkig: A nézőtéren helyet foglalt a magyar nóta és a népdal-éneklés egyik méltán elismert alakja, Máté Ottilia, akit Pali egy közös éneklésre fel is hívott a színpadra. A műsor fináléja előtt Seress Rezső "Szeressük egymást, gyerekek" című slágerét adtuk elő közösen, úgy, hogy bár nem próbáltuk, mégsem okozott nehézséget, hiszen ezt a dalt mindenki ismeri.   A műsor végén pedig a műsorvezető, Németi Pali egy-egy emléklapot adott át valamennyi közreműködőnek.    



Bevallom, pozitívan csalódtam, mert nagyon izgultam, hogy jól sikerüljön a műsor, és nagy érdeklődés legyen. Szerencsére azonban szép számmal összejöttünk, hála ezért a remek előkészületnek, hirdetésnek, médiamegjelenésnek (pl. a Civil Rádióban elhangzott májusi Hermina Magazinban leadott programajánlónak)  is, és persze valamennyii zenész- és énekes-barátunk felkészültségének.    Bízom abban - és ezt természetesen Péteréknek is elmondtam -, hogy ez a formáció nem pusztán alkalmi-, hanem időről-időre egy csapattá válik majd. És hogy kik is e formáció tagjai? - persze, hogy valamennyien megérdemlik, hogy nevüket felsoroljam: Geszti Eszter és Németh Tamásné Berta Edina, akik fuvolán játszottak. Németh Tamás zongoraművész és Balázs Levente zongora, Farkas Péter szintetizátor (velem együtt), Kamrás Sándor basszusgitár  és végül, de nem utolsó sorban Németh Dávid pedig dobolt.   Az énekesek pedig: Fabók Judit, Faludy Szilvia, Németi Pál és persze az ünnepelt Kisnémedi Varga Pál.







A gáláról készült videó és fényképek pedig hamarosan...




2016. május 20., péntek

VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK HERMINA MAGAZINJA - 2016. MÁJUS

Szerverkarbantartás miatt a Hermina Magazin májusi száma a hónap nem második, hanem harmadik péntekén került adásba. Elhangzott május 20-án pénteken 13 órakor a Civil Rádióban.
 
 
 
A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének Magazinja 2016. májusi számában az Egyesület áprilisi programjairól hallhattunk összefoglalót - és emellett természetesen helyet kaptak a jövőbeni események ajánlói is.
 
Műsorvezető: Borai Katalin, riporter: Borai Botond, intro: Shuck Antal, a Civil Rádió részéről technikai munkatárs: Ruzsa Viktor
 
 
 
 

ÚJABB SIKERTÖRTÉNETEK

A Vodafone Magyarország Alapítvány május 17-én útjára indította Digitális Család nevű honlapját. E kezdeményezés célja, hogy elősegítse a legújabb generáció felelősségtudatos- és biztonságos  internethasználatát. Legyen szó okostelefonról, táblagépről vagy épp asztali számítógépről, közösségi médiáról, különféle üzenetküldő alkalmazásokról. A portál indulását hatalmas érdeklődés és flashmob övezte - utóbbit az egykori Engels-, majd később Erzsébet téri buszpályaudvar épületében kialakított  Design Terminal-ban tartották. 2015 darab ugynevezett emoji-t,  különböző "arckifejezéseket" ábrázoló labdát tettek a létesítmény egyik helységébe, és minden látogató elvihetett egyet ajándékba, cserébe egy cédulára írt szóért. A  legtöbb cédulán szereplő szó lesz majd Budapest szava - de hogy melyik lesz az, ez még egyelőre nem derült ki. Közben pedig a legnagyobb helységben Rónai Egon rádiós- és televíziós műsorvezető moderálásával kerekasztal-beszélgetésen vehettünk részt, mely beszélgetés témája  nagyjából azonos volt a honlap céljával, témájával. 


Ma pedig egy újabb audionarrációs sikertörténet szem- és fültanui lehettek azok, akik - velem együtt - ellátogattak a József Attila Művelődési Házba, ahol a Holdvilág Kamaraszínház az idén nyolcvan éves Csukás István "Ágacska" című mesejátékát tűzte műsorára, Susovich Erika audionarrációjával és Spinnerné Takács Erika jelnyelvi tolmácsolásával. Noha e darab alapvetően mese, mégis sok felnőtt ember foglalt helyen a nézőtéren, akik nem gyerekesek, vagy nem hozták magukkal gyerekeiket, hanem látás- vagy hallássérültként élvezték a darabot, egyfajta tesztalanyaként e kezdeményezésnek. Erről május 27-én délután 13 órakor kezdődő "Filagória - A védett  közösségi tér" című műsorunkban riportot is hallhattok majd, a Civil Rádióban.

2016. május 15., vasárnap

EGYEDÜLÁLLÓ NOSZTALGIA-JÁRATOK BUDAPESTEN

Egyedülálló nosztalgia-villamos és nosztalgia-hajójárat Budapesten. A BKK sajtótájékoztatója 2016. május 12-én. Benne: Interjú Németh Zoltán dishpeecherrel, aki másodállásban villamosvezető. A tudósítást Ruzsa Viktor, a Civil Rádió munkatársa készítette.



További részletek a Budapesti Közlekedési Központ honlapján olvashatók.



2016. május 13., péntek

A VALAHA VOLT LEGJOBB 117 PERCÜNK - VOLT

 
 
- XVIII. Nagy Sportág-választó. A stúdióban Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vizilabdázó;

- FolkFest a Fonóban - stúdiónkban a Fonó Budai Zeneház népzenei művészeti vezetője, Berecz István;

- Kullancsveszély! Május a Lyme kór hónapja és a kullancsszezon kezdete. Mire figyeljünk? Hogyan védekezzünk a vérszívók ellen, és mit tegyünk, ha már megtámadtak?

- Rákmegelőző színházi program. A riportban megszólal a Nézőpont-Váltó program egyik nagykövete, Kern András, aki 2016. januárjában bemutatott "Gondolj rám" című filmjéről is beszélt;

- A Hét embere Fark László grafikus, aki a Mozdulj! Közhasznú Egyesület május 7-i gálaműsorán a színpadi programok alatt szerzett benyomásait rajzolta papírra;

- A Fonó új zongorája;

- Ébresztő-óra - a UNICEF és a Telenor Magyarország támogatásával. Hypersuli program a gyermekek védelmében a cyberbűnözés, az internetes zaklatások megelőzése érdekében. Interjú D.Tóth Krisztával, a UNICEF jószolgálati nagykövetével, újságíróval és Szabó-Kimmel Tamás színművésszel;

- Vannak még jó emberek. Szász Anna jegyzetét Hajós Vera olvasta fel

Hírszerkesztő: Berényi Attila, hangmérnök és zenei szerkesztő: Petik András, szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor



2016. május 10., kedd

OLÁH EGRI BALÁZS ÉS A FONÓ ÚJ ZONGORÁJA

Nem, nem olvasták félre a kedves Olvasók. Alma nem esik messze a fájától - tartja a jól ismert mondás. Május 9-én hétfőn este ennek ékes bizonyítékát láthattuk, vagy inkább hallhattuk a Príma-Primissíma-díjas Fonóban. A zeneház a 2015. decemberben elnyert díjból Balázs János zongoraművész szakmai segítségével és az ő választásával egy vadonatúj hangverseny-zongorát vásárolt, melyet világhírű magyar klasszikus- és jazz-zenészek avatnak fel egy sorozat keretében.

                                     (A Fonó új zongorája - forrás: http://www.fono.hu)

Balázs János nem csak a hangszer kiválasztásában segédkezett - hiszen az ő szakértő füleinek köszönhetően került kiválasztásra az épület koncertermének adottságaihoz illeszkedő hangszer - hanem házigazdája, moderátora is e sorozatnak. Néhány hete Vásáry Tamás örvendeztette meg a nagyérdeműt, május 9-én a sorozat második állomásán pedig ifjabb Balázs Elemér, Oláh Kálmán és egyik fia, Krisztián zongoraművészek szólaltatták meg a már bejáratott zongorát. És hogy annak is bemutassák ékes bizonyítékát, hogy a hangszer nagykoncertekre is kiválóan alkalmas, session-zenészekkel is kiegészültek. Három zenész-dinasztia tagjai álltak színpadra, úgy, mint a jazzdobos Balázs Elemér zongorista fiával, Oláh Kálmán és Krisztián, akik egy kétzongorás darabot is bemutattak, ifjabb Oláh Kálmán szaxofonos, Egri János nagybőgős és fia, ifjabb Egri János énekes. A fergeteges hangulat, fülbemászó dallamok és bonyolult harmóniák egyvelege tehát adottak voltak. A hangulatot még fokozták a zeneszünetekben való beszélgetések. Ifjabb Balázs Elemér – bár négy éves korában kipróbálta a dobot – inkább a klasszikus zongora iránt mutat érdeklődést, ezért zongora-szakon végzett a konzervatóriumban. Szerinte a  Fonó új zongorája barokk-hangszer, billentése olyan, hogy könnyedén lehet rajta barokk darabokat (pl. Bach-műveket), non-legato és staccato hangokat  játszani.  Oláh Krisztián pedig azt is elárulta, hogy egyetlen egyszer sem próbálták össze édesapjával a kétzongorás darabot, egyszerűen – ahogy fogalmazott - együtt voltak a zene hullámain.  Balázs János kellő gondossággal  választotta ki a hangszert, ügyelve annak mechanikájára, dinamikájára, hangerejére. Mint elmondta, a hangszer-vásárlás során találkozott olyan hangszerrel, amely túl hangos volt, és úgy érezte, a Fonó koncertterméhez (mivel az egy nem túl nagy méretű terem), nem  szükséges akkora hangerő, míg olyannal is találkozott, amely nem volt túl hangos, azonban nem volt – ahogy mondta - szép lírai, éneklő hangja. Ez ugyanis nagyon fontos a  hangszernél. Fontos figyelembe venni, hogy a zongora a kalapácsmechanika miatt alapvetően ütős hangszer, továbbá fontos paramétere a teste, a fa minősége.

A sorozat harmadik állomásán, május 29-én a virtuóz zongorista, vagyis az MTVA 2014. évi Virtuózok című, komolyzenei tehetségkutatójának felfedezettje, Gyöngyösi Ivett és Berecz Mihály szólaltatják majd meg a Fonó új üdvöskéjét. Addig is az érdeklődők a Civil Rádió május 11-i szerda délutáni "117 perc" című műsorunkban a 9-i eseményről hallható rövid összefoglalóval érhetik be, és csinálhatnak maguknak kedvet a 29-i esthez.





2016. május 8., vasárnap

NEGYEDSZER MOZDULTUNK AZ ARANYTÍZBEN

A Mozdulj! Közhasznú Egyesület immár negyedik alkalommal rendezte meg a "Zene, tánc az integráció, az esélyegyenlőség jegyében" címmel hagyománnyá vált gálaműsorát a budapesti Aranytíz Kultúrházban. A gála nem negyedik alkalommal került megrendezésre az Egyesület szervezésében, azonban az első két alkalommal, 2011-ben és 12-ben a Vakok Általános Iskolájának Nádor terme adott otthont az eseménynek. 2013-ban azonban a szervezők úgy látták, a nagy érdeklődés miatt, illetve a nagyobb nyilvánosság miatt érdemes lenne "kinti" helyszínen megrendezni a gálát, hiszen e gála lényege éppen az, hogy felhívja a figyelmet az integráció fontosságára. Arra, hogy a művészet, a zene, a tánc által könnyebb ledönteni a falakat sérültek, fogyatékossággal élők és épek között. A Vakok Iskolájának Nádor terme - bár világszínvonalú hangversenyterem, szinte naponta rendeznek ott világszínvonalú hangversenyeket, mégis  -  egy speciális hely, hiszen az intézmény falain belül látássérült gyerekek tanulnak, így a közönség nagy része valamelyik jelenlegi- vagy korábbi növendék ismerőse, rokona, barátja. Egy ettől semleges helyen azonban szerencsére olyanok is ülhetnek, és ülnek is a közönség soraiban, akiknek nincs fogyatékossággal élő ismerőse, barátja.   
Az idei  gála május 7-én, szombaton került megrendezésre az Aranytíz Kultúrház Tolnay Klári Színpadán. Az Egyesület és közreműködői vadonatúj produkciókkal vártak minket. Vadonatúj, de nem ismeretlen  előadók által prezentált  műsorszámok, emelkedett hangulat jellemezte a több, mint 3 órán át tartó késő délutáni programot, melyen fellépett - többek között - Agárdi Szilvia, a "The Voice" tehetségkutató felfedezettje, Krizbai Teca és László Attila, a 2011-es "Csillag születik"  tehetségkutató felfedezettje, Kozma Orsi, az egykori "Jazz + Az" énekesnője, aki Tecával énekelt egy duettet, Hajdan Vali költő, szabadúszó közönségszervező, Blaskó Péter színművész és fia, Bence, az Egyesület 2014-es támogatottja, Harza Márk, a 2015-ös támogatott, Gebri-Horváth Bence, akik mesével, verssel örvendeztettek meg minket. A mindössze 11 éves Bence például egy nagyon aktuális és fontos szociológiai problémára hívta fel a figyelmet "Kütyük" című versével. Arra, hogy  manapság az élő emberi kapcsolatok szerepét egyre inkább átveszik a számítógépek, az internet, a közösségi oldalak és az okostelefonok.  Hajdan Vali jó szokásához hűen most is rímekben gondolkodott és beszélt, kivéve akkor, amikor műsorvezetőként volt jelen a színpadon. Agárdi Szilvi és László Attila duettje nagy meglepetés volt. A "Dirthy Dancing" című film "It's Time of My Life" című betétdalát  adták elő.   A popzenével és a mesével, versekkel, rímekkel jól megfért a színpadon a népzene, mint pl. a cigány-, és a jazz muzsika is.  Utóbbit Márkus Norbert jazz-zongorista és szaxofonos barátja, Djordie prezentálta. Ők ketten a GDQ  nevű formáció tagjai, akik egyébként április 30-án este a Pálvölgyi  Cseppkőbarlang sörözőjében  nagysikerű koncertet adtak, melynek magam is részese lehettem - ezúton is köszönet érte.Emellett pedig volt kerekesszékes tánc, szemet és szívet gyönyörködtető. A teljes műsort pedig - idén is - jeltolmácsok tették  akadálymentessé hallássérült barátaink számára. Köztük Napsugár Anna jeltáncművész, aki Krizbai Tecáék  produkcióját jelelte végig. A műsor végén pedig az Egyesület Himnuszát adták elő rockzenei alappal, valamennyi  közreműködővel.  A gála alatt Fark László grafikusművész rajzolta le pillanatnyi élményeit, benyomásait. Az elkészült grafikát végül Hajdan Vali mutatta be a közönségnek. A grafikát a tervek szerint támogatói célokra elárverezik majd. Fark László a gálát követően interjút adott a Civil Rádiónak, melyet május 11-én délután hallhatnak 16 órakor kezdődő "117 perc" című műsorunkban. Fark László pedig a május 9-ével kezdődő  héten  A Hét embere a Civil Rádióban. 

                                                      (Interjú Agárdi Szilviával és László Attilával. A képet                       Napsugár Anna készítette)


Az eseményt teljes egészében rögzítette a Hatoscsatorna, de a Civil Rádióban is hallhatnak egy rövid riportot az eseményről érdeklődő Hallgatóink, május 20-án pénteken, 13 órai kezdettel.

(Selfie Krizbai Tecával és Napsugár Annával. A képet Anna készítette - kicsit mámorosra sikerült, de        ilyenvolt a hangulatunk is. :) )

Köszönet Dr. Tálos Mariannak és Mónikának, valamint édesanyjuknak, Mimikének a szervezésért, a fellépőknek a felejthetetlen és örömteli pillanatokért, valamint az Aranytíz Kultúrház igazgatójának, Balogh Erika színművésznek és munkatársainak, akik mindenben segítettek, hogy ez a szombat délután is beírja magát az Egyesület és barátai emlékkönyvébe.






2016. május 7., szombat

NÉZŐPONT-VÁLTÓ

 
 
- Nézőpont-váltó rákmegelőző színházi program a Fővárosi Nagycirkusz és több hazai színház részvételével;

- Zenével az Integrációért - a Mozdulj! Közhasznú Egyesület gálaműsora május 7-én az Aranytíz-ben. Agárdi Szilvia énekesnővel, az esemény egyik résztvevőjével beszélgettünk;

- Az egyetlen hajléktalan - az opera filmváltozatának premierje


Szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor





LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok é...