2015. november 30., hétfő

INDUL A "CZIFFRA" FESZTIVÁL - CZIFFRA GYÖRGY ZENESZERZŐ, ZONGORAMŰVÉSZ EMLÉKÉRE

Cziffra György zeneszerző, zongoraművész emléke előtt tisztelegnek egy, most induló, róla elnevezett klasszikus zenei fesztivállal, melynek művészeti vezetője Balázs János zongoraművész.

A fesztivál sajtótájékoztatóval egybekötött nyitó rendezvénye 2015. november 30-án hétfőn zajlott a XII. kerületi MOM Kulturális Központban.

balazsjanos_foto.jpg 
A sajtóeseményt Balázs János zongoraművész nyitotta meg, aki Johann Strauss "Kék Duna keringő"-jének Cziffra György-átiratát  adta elő.
Az eseményen jelen volt többek között Pokorny Zoltán, Budapest XII. kerület Hegyvidék polgármestere, aki miután köszöntötte az érdeklődőket, elmondta, Balázs Jánost azért keresték meg, mint a Fesztivál leendő művészeti vezetőjét, mert úgy érezték, ő az, aki teljes hitelességgel képes visszaadni Czifra György játékát, és odaállni e kezdeményezés mellé. A Polgármester hozzá tette, hogy e sajtótájékoztatóval egyidőben, tehát november 30-án elindul a Fesztivál hivatalos honlapja, amely a www.cziffrafesztival.hu címen érhető el. E honlapon jegyeket is lehet vásárolni a Cziffra Fesztiválra.

Dolcev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke elmondta, őt is Balázs János kereste meg a Fesztivál ötletével. Két okból is e kezdeményezés mellé állt: Egyrészt, neki is van személyes kötődése a zene, azon belül is a zongora iránt, másrészt neki és az NKA-nak személyes elkötelezettsége van, ifjú tehetségeket és zongoristákat támogatnak. Fontosnak tartja, hogy felnőjön egy olyan generáció, amely az élő zene iránt fogékony, és elutasítja a gépzenét, azt, amikor a színpadon lévő emberek, ahogy fogalmazott, zenei sarlatánok CD-ről játszanak, és úgy tesznek, mintha zenélnének, ezzel becsapják közönségüket. Kiemelt két kulturális, általuk támogatott tehetségkutatót,a "Virtuózok" és a "Fölszállott a páva" című versenyeket. Hozzá tette, hogy az NKA az elmúlt két évtized alatt 120 ezer pályázatot bírált el, ha az elbírált és támogatott pályázatokon indulókat egy év alatt be kellene mutatni, akkor naponta 300 különböző produktumot kellene bemutatni ahhoz, hogy mindegyiket megismerhessük - kezdve a színháztól a különféle zenés műfajokig.   Hozzá tette: Nem az a kérdés, hogy támogatják-e az ilyen kezdeményezéseket, hanem az, hogy hogyan, milyen módon. Büszkék arra,hogy ezt a fesztivált 25 millió forinttal támogathatják. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Európában az utolsó előtti helyen vagyunk az aktív éneklésben és a zenélésben, ezért is emelte ki az imént említett két tehetségkutató programot, hiszen nagyon fontos, hogy Kodály országában felnőjön egy aktívan éneklő és zenélő közönség.
 1958-koncert_cziffragyorgy_k.jpg

Balázs János zongoraművésznek, a Fesztivál művészeti vezetőjének e program megvalósulásával egy tíz éves álma vált valóra. Személyes kötődése is van a művészhez, illetve felmenői között voltak olyan zenészek, akik játszottak még együtt Cziffra Györggyel. Számára fontos Cziffra zenei alázata, amely generációk fejlődésére volt hatással. Balázs János hozzá tette: önmagában persze az álom nem elég, a megvalósításhoz kellettek társak is és társadalmi összefogás is. Valamennyi koncert a lehető legmagasabb szakmai színvonalon valósul meg. Ebben nagy szerepe van a MOM Kulturális Központnak is. További terv, hogy 2021-ben Cziffra György 100. születésnapjára is nagyszabású ünnepségsorozatot szeretnének. Cziffra Györgyöt nem csak Magyarország, de a világ legnagyobb művészének tartja.

Emellett hangszeres bemutatókkal is várják majd az érdeklődőket.


További részletek és a fesztivál programja, valamint jegyrendelés: http://www.cziffrafesztival.hu




(Írta: Ruzsa Viktor, a Civil Rádió tudósítója - 2015. november 30. A fotókat Hegedűs Anna, a Fesztivál és a Fonó Budai  Zeneház sajtófőnöke bocsátotta rendelkezésre)

.




2015. november 28., szombat

KONTRA

Az Oltalom Karitatív Egyesület kiadásában megjelenő Csillagszálló Kulturális Utcalap 2015. őszi "Kontra" című lapszám-bemutató adása a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában. Ahogy ez lenni szokott, egy-egy ilyen bemutató adásban néhány, általában 3 olyan, a lapszámban publikáló író, költő olvassa fel saját írásait, és mesél magáról, akik a lapszám megjelenését követő lapbemutatón is közreműködnek.




E lapszám-bemutató adásban Antal Andrea szarkasztikus, Kovács Kristóf az élet dolgairól szóló, valamint Büki Mátyás elvontabb írásait hallhatják Hallgatóink.

A felvételt készítette és a műsort szerkesztette: Ruzsa Viktor
A felvételek a Civil Rádió 3-as stúdiójában készültek 2015. novemberében.



AMIRŐL NEM BESZÉLNEK - DE MI SZÓLTUNK RÓLA, MERT NAGYON FONTOS!

A Civil Rádió nov. 25-i "117 perc" című délutáni magazinjában vendégeink voltak Rózsa Károly és fia, Tamás, a SafeLaser KFT tulajdonosai, akiknek köszönhetően Harza Márk újra tud fájdalom nélkül járni. Erről sajnos - úgy tűnik - elfelejtenek beszélni, pedig nagyon fontos, hiszen, ha a Cég által kifejlesztett lézeres kezelés Márknak segített,akkor elképzelhető, hogy ezzel másokon is lehet segíteni. Mi erről is szóltunk!


... és még, ami volt a műsorban:

- Kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen;
- Van-e élet a Földön kívül? - a Jupiter és jégholdjainak mélységi óceánjainak kutatása, az élet nyomainak keresése;
- "Jazzember" - Pleszkán Frigyes jazz-zongorista emlékére. A Hét embere: Péterffy András filmrendező, a Magyar Filmklub Szövetség elnöke;
- Mozdulj! Bence - a Mozdulj! Közhasznú Egyesület jótékonysági bálja 2015. november 21-én a Duna Palotában

Technikai munkatárs: Pogány György, hírszerkesztő: Berényi Attila, szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor




2015. november 22., vasárnap

AZ ELMÚLT HÁROM HÓNAP



"Big Bike Challenge" - Jótékonysági bringatúra Angliában;

Segítő Vásárlás - Design Randi 2.0;

"Fuss, Zsolt! Fuss!" - interjú Iváncsics Zsolttal, a SPAR Maraton ötletgazdájával.



Ezek az elmúlt három hónap legizgalmasabb, legtanulságosabb interjúi - szerintünk. Persze sok egyéb között, de hát sajnos műsoridőnk véges...


2015. november 18., szerda

AZ ELMÚLT EGY HÉT KRÓNIKÁJA

Mozgalmas napjaim voltak az elmúlt hét végén, és ma sem unatkoztam. De egyáltalán, szoktam én unatkozni? Ismerem én ezt az érzést? – aki engem ismer, az pontosan tudja, hogy nem szoktam unatkozni, nem is ismerem ezt az érzést.


Múlt pénteken, november 13-án este egy régi kedves jazz-zongorista barátom, Márkus Norbert adott felejthetetlen koncertet az egyik IX. kerületi galériában, a Lónyai utcában. A kilencvenes évek második felében Amsterdamban tanult zenész mára már az egyik legelismertebb jazz-zongoristává nőtte ki magát a mi társaságunkban (látássérült sorstársak között). Nem is volt nehéz dolga, ugyanis köztünk nincs is hozzá hasonló formátumú zenész. Saját szerzeményei mellett remek feldolgozásokat is játszott. A professzionális versenyzongora hangzásának és a hely remek akusztikájának köszönhetően szó szerint szinte még a csillár is zengett, ugyanis volt néhány fémtárgy, a helység különböző polcain, amely átvette a zene rezgését, bizonyos magasabb hangokra rezonáltak. Bevalom, én eddig még ilyenről csak hallottam, de személyesen még nem volt szerencsém hallani ezt a jelenséget – egészen mostanáig.

November 14-én szombaton és 15-én vasárnap a már hagyományos „Hermina Kulturális Napok” részesei lehettünk a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete Kulturális Bizottsága jóvoltából. A Bizottság vezetője Bereczk Istvánné Bihari Erzsébet, aki még 1996-ban hozta létre a Vakok és Gyengénlátók Nosztalgia Klubját, majd egy évvel később Horizont Kultúrcsoportját is. Annak idején jómagam is tagja voltam a klubnak – ifjú, mindössze 20 éves korom ellenére. Erzsi már akkor is azt mondta, hogy ez egyáltalán nem baj. Szerinte ugyanis – és ebben szerintem is teljesen igaza van, és egyetértettünk – a húszévesnek is lehetnek emlékei. A csoportok Erzsi vezetésével ma is remek kirándulásokat, versmondó versenyeket, zenés műsorokat szerveznek. Szombat délelőtt Kosztolányi Dezső verseiből rendeztek versmondó versenyt. A kötelező költőként meghirdetett Kosztolányi egy-egy verse mellett minden induló egy-egy általa szabadon választott verssel indulhatott a versenyen. A zsűriben tanárok, könyvtárosok foglaltak helyet, köztük a Pesti Magyar Színház – immár – főállású audionarrátora, Tóth Cecilia. A közönségdíjas 56 szavazatponttal a Kultúrcsoport egyik tagja, Nagy Krisztina lett, a második helyezett Kovács Judit, az első helyezést pedig Tóth Péter Pál érte el.     Délután a Kővirág Énekiskola tavaly végzett növendékei adtak elő ismert operett- és könnyűzenei slágereket, méghozzá hatalmas sikerrel, a műsor végén vastapssal. Őket egy hastánccsoport követte, akik arab- és egyiptomi táncokat adtak elő. A csoportot egyik tagtársunk, Esősi Katalin lánya, Kata vezette. Az előadás végén volt lehetőségünk testközelből megcsodálni, szemügyre venni a keleti ruhaviseletet is.

Aki a szombati események részese volt, hát annak a vasárnap délelőtti, már szintén hagyományos Hangpárbaj, melyet a Vakok Általános Iskolájának Nádor termében rendeztek, egy alapos fejbekólintás volt. Ahogy akkor fogalmaztam, „lóról való leesés nyílt gerinctöréssel”. Ahogy tavaly is, idén is bárki jelentkezhetett hangszeres- és énekszámmal, a szervezők egy lassú és egy gyors produkciót kértek, vagy egy hangszeres- és egy énekes előadást, összesen maximum 8-8 percben. Változatos, és időnként színvonalas produkciókat is hallottunk – azonban volt olyan is, hogy valaki – aki ráadásul még azt sem szégyellte bemondani fellépése elején, hogy egy bizonyos énekiskolában tanul – olyan írott CD-n hozta az alapját, mely CD-re több dalt egy trackben írtak fel, és azt is hibásan, így nem lehetett lejátszani. Végül a közönség soraiból egy vállalkozó szellemű – egyébként nem induló – zenész felment a színpadra, és zongorán – úgy, ahogy – lekísérte. A fellépők között volt egy kedves ifjúkori barátom, Dobos Andrea is, akivel még annak idején a kilencvenes években játszottunk egy amatőr zenekarban, mely zenekar tagjai nagyrészt akkor a Vakok Állami Intézetében laktak. Aztán a kétezres évek elején jórészük kiköltözött az Intézetből, a zenekar meg is szűnt. Sok-sok évig Andival sem találkoztam. De most néhány hete újra éledt a barátságunk. Andi egyébként második helyezést ért el egy karácsonyi dallal és Szandi „Anya” című dalával. Az első helyet Kovács Judit (fuvola) és Nagy Árpád (harmónika) duettje érte el. Judit tehát nem csak a versmondásban, hanem zenében is kitűnően szerepelt az elmúlt hétvégi rendezvénysorozatban. A kritikán aluli színvonalat egyébként a szervezetlenség is adta, azon belül főképp az, hogy néhány versenyző a délelőtt tíz órás műsorkezdés ellenére tíz óra után pár perccel érkezett meg, és utána kezdett hozzá a regisztrációhoz – így próbára, technikai beállásra sem volt lehetőség.      Sokan neheztelnek a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége elnökére, Dr. Nagy Sándorra, hogy a Farkas Péterék vezette Vakbarát Alapítványnak adja ki a Hermina termet minden hónap harmadik szombatján, de – Micimackósan fogalmazva – afféle szerény véleményem szerint Péterék sokkal inkább megérdemlik az elismerést. Jó, persze, a két hely, a két terem nem ugyanaz, de általában, Péterék mindig precízen megszervezik a dolgokat. Náluk, ha egy műsor délután 3 órára, vagy délelőtt 10-re van meghirdetve, teljesen mindegy, mikorra, náluk a fellépőktől alap elvárás, hogy a műsorkezdés előtt legalább egy órával ott legyenek, és mindenkivel legalább egyszer elpróbálják a technikai beállást, elindítják, átnézik a zenei alapokat.   Ezt leszámítva voltak azért felejthetetlen, pozitív pillanatok is. A verseny után egy meglepetésben volt részem: Andiék ugyanis még a verseny szünetében meghívtak ebédre. Először furcsán éreztem magam, hogy csak így hirtelen, elfogadok egy ebédmeghívást, de aztán pár másodperc gondolkodást követően örömmel elfogadtam az ebédmeghívást.     Nem laknak messze az Iskolától, így majdnem háromnegyed óra alatt hozzájuk értünk. Otthon már várt minket Andi keresztanyja, akinél laknak, finom csontlevessel és libacombbal. Meg is jegyeztem, hogy mivel épp szerdán volt Márton-nap (november 11-én), nagyon aktuális. Meg már nem is tudom, mikor ettem utoljára libát. Ezt követően Andi mutatott még néhány dalt, amelyeket otthon gyakorol. Elképzelhető, hogy a jövőben fogunk majd együtt dolgozni. Vagyis megint – ahogy a régi szép időkben. Azt tervezi – de erről majd részletesen később,  a maga idejében -, hogy szeretne kérni tőlem zenei alapokat, például karácsonyi dalokhoz, amelyeket szeretne elénekelni.

Még múlt kedden, november 10-én zajlott a Csillagszálló Kulturális Utcalap „Kontra” című, 2015. őszi lapszámának bemutatója a Rácskert Kocsmában. Ehhez kapcsolódóan hétfőn délután bent járt nálam a stúdióban két – e lapszámban publikáló – író, felolvasó: Antal Andrea egy viszonylag pesszimista novellával és Kovács Kristóf, aki három szabadversét olvasta fel. A lapszámbemutató műsorunk november 27-én délután lesz a Civil Rádióban.

Kedden délelőtt egy sajtótájékoztatón voltam a Vodafone Magyarország központjában, melyről majd jövő szerdai „117 perc” című műsorunkban hallhatnak érdeklődő Hallgatóink, délután pedig a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének irodájában voltam, ahol meghívott vendég volt Tóth Cecilia, a Pesti Magyar Színház audionarrátora. Sokan érdeklődtek ugyanis a Színház ezen új kezdeményezése felöl.    Erről is készült ugyan hangfelvétel – azonban ez már nem rádióműsorba, hiszen a Színház ezen kezdeményezéséről korábban már beszámoltunk. Ez csupán az Egyesület részére készült azzal a céllal, hogy feltehessék honlapjukra, hogy a linket szétküldhessék tagjaiknak, hogy e kezdeményezés híre minél több Sorstársunkhoz eljusson.








2015. november 14., szombat

OKTÓBER A FEHÉR BOT, NOVEMBER A "HERMINA KULTURÁLIS NAPOK" HÓNAPJA



A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének "Dr. Bánó Miklós Braille Írás- Olvasás-versenye" 2015-ben. A Braille-írás és -olvasás fontossága

Az Egyesület 2015. október-novemberi programjai. Beszámolók és programajánlók

Szerkesztő-riporter: Borai Botond elnök, műsorvezető: Szombath Tiborné Katalin titkárságvezető, főcím hang: Shuck Antal elnökségi tag, a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorának felelős szerkesztője: Ruzsa Viktor



NOVEMBER 11-E "117 PERCE"





-          Szép új otthoni környezet 450 családnak;

-          Egy kiállítás képei a Rácskert Kocsmában;

-          Placebó vagy gyógyszer? – az MTA homeopátiás szerekkel kapcsolatos állásfoglalása ;

-          Roma szegregáció Kaposváron – ítélet;
-          A Tudomány Ünnepe. Tudományos elismeréseket adtak át Szegeden;

-          Like, smiley, poszt, matrica, chat, blog, online média. Beszélgetés A Hét emberével, Kovács Zoltánnal, az „Élet és Irodalom” főszerkesztőjével;

-          140-es IQ,  tucatnyi vers és mese, úszóversenyek, sikerek. Jótékonysági divatbemutató a 10 éves Gebri-Horváth Bence támogatására;
-          Interjú Somogyi Réka selyemfestővel, akinek képeiből matricákat nyomnak a Mozdulj! Közhasznú Egyesület november 21-i Jótékonysági divatbemutatóján szereplő egyik kollekció ruháira


Hírszerkesztő: Berényi Attila, hangmérnök: Petik András, szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor

2015. november 8., vasárnap

KUTYAVILÁG ÉS KULTÚRA

Esélyegyenlőségi Magazin 2015. november 6. a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában.




 
Témák:

- Egy elektronikai cég, amely külföldön már alkalmaz megváltozott munkaképességűeket. Idehaza a MÁV, a BKV és a HÉV vonalakon tervez elektronikus beléptető kapukat;

-  Hazánkban egyedülálló  kutyapékség Budapesten;

- Bemutatkozik az Azúr Kutyaiskola;

- Bemutatkozik a lajosmizsei Grillázs Csokoládészalon;

- Programajánló nem csak látássérülteknek, Hermina Kulturális Napok 2015. november 13 - 15.

Felelős szerkesztő, riporter: Bratkó József, műsorvezető: Ruzsa Viktor a Civil Rádió munkatársa

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok é...