2018. november 20., kedd

"A VARÁZSLÓ FELEMELI A CERUZÁJÁT..." - KIÁLLÍTÁS SAJDIK FERENC ÉLETMŰVÉBŐL A VÁRNEGYED GALÉRIÁBAN

"A varázsló felemeli a ceruzáját" - kezdte Csukás István író, költő jóbarátjáról, Sajdik Ferenc grafikusról szóló méltatását,  akinek életművéből kiállítás nyílt a Várnegyed Galériában 2018. november 8-án. A kiállítás egy hónapon keresztül, december 8-ig látható.



A kiállításról és  a Művész munkásságáról Kernács Gabriella művészettörténésszel beszélgettem a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2018. november 13-i adásában.

Az interjú előtt elhangzó zeneszám: 100 Folk Celsius (Orbán József): A Nagy Ho-ho-ho-horgász (Csukás István meséjéből készült, Sajdik Ferenc által rajzolt film főcímdala)



Szerkesztő: Fázold Helga, technikai munkatárs: Márkus Máté







2018. november 19., hétfő

STICHTING KINDEREN NOOD - HÁLAADÓ NAP DEBRECENBEN

2018. november 10-én reggel begördült a Stichting Kinderen in Nood  kettőszázadik, nélkülöző gyermekek javára gyűjtött adományokkal megrakott kamionja Debrecenbe. Ez alkalomból hálaadó napot szervezett a programhoz csatlakozott Magyar Református Szeretetszolgálat, melynek ügyvezetőjével, Juhász Mártonnal beszélgettem.

 
 

Az interjú a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2018. november 13-i, valamint "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinjának 2018. november 16-i adásában hangzott el.


Szerkesztő: Fázold Helga, technikai munkatárs: Márkus Máté​






2018. november 18., vasárnap

"FEJEST A DUNÁBA!"

2018. november 25-én már nem először kerül megrendezésre a Vizes Gála, a 2017-es Vizes Világbajnokságra  megépült Duna Arénában.Az egész napos gálán nem csak profi sportolók, köztük világ- és olimpiai bajnok úszók, kajakosok, hanem szárazföldi sportolók, amatőrök egyaránt kipróbálhatják magukat.

(A kép forrása: a Duna Aréna honlapja)


A részletekről a fő szervezőt, Dr. Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázót kérdeztem.
 
Az interjú a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2018. november 13-i adásában hangzott el.

Szerkesztő: Fázold Helga, technikai munkatárs: Márkus Máté



NINCS ELÁJULVA ÖNKORMÁNYZATA TELJESÍTMÉNYÉTŐL SZŰCS BALÁZS

A  Nagykörút, Rákóczi út, Király utca, Károly körút által határolt terület, azaz a belső-erzsébetvárosi Bulinegyed Budapest egyik legnépszerűbb környéke - legalábbis a külföldi turisták körében. Nem így azonban a helyi lakosok körében, akik a 2010. óta tartó Bulinegyednek köszönhetően egyre kevésbé érzik otthonosan magukat saját lakásaikban, különösen a nyári időszakban az éjszakánként rendszeresen tartó hangoskodástól, az egyes szórakozóhelyek körüli elviselhetetlen lármától, a gyakran részegen randalírozó fiataloktól.   E probléma leginkább értelemszerűen az utcára néző lakások lakóit érinti, de a belső udvari lakásokban is gyakori az egy-két éjszakára megszálló külföldi szállóvendég, aki fittyet hány a társasházi normákra.
(A kép forrás: Erzsébetváros honlapja)


Ezen áldatlan állapotot szeretné megszüntetni, vagy legalábbis egy mindenki számára elfogadható koncepciót szeretne Szűcs Balázs, Erzsébetváros Önkormányzatának civil- és egyházügyi referense, aki 2018. november 6-án a Spinóza Színházban egy sorozatot indított útjára, mely sorozat egy olyan lakossági fórum, amelyen valamennyi, a kerületiek életét befolyásoló, mielőbbi megoldásra váró  probléma - mint például a Bulinegyed kérdése vagy a parkolási helyzet megoldása - terítékre kerül.

 
A Szűcs Balázzsal  készült interjú a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2018. november 13-i adásában hangzott el.

Szerkesztő: Fázold Helga, riporter és technikai munkatárs: Ruzsa Viktor

2018. november 16., péntek

"EGYNEK MINDEN NEHÉZ, SOKNAK SEMMI SEM LEHETETLEN"

"Egynek minden nehéz,  soknak semmi sem lehetetlen" - vallja Landwehr Klára, az Erzsébetvárosi Civil Szervezetek Szövetségének elnöke. 
 
                                  (A kép forrása: Erzsébetvárosi Civil Szervezetek Szövetsége honlapja)
 

A Szervezet 2018. november 17-én második alkalommal rendezi meg a Sissi Bált, amellyel a legendás osztrák császárnő és lengyel-szlovák-magyar királynő, Budapest VII. kerület névadója,  Erzsébet királynő előtt tisztelegnek.  A bál bevételéből a kerületben élő hátrányos helyzetű gyermekeket  támogatják.
 
Az itt is meghallgatható interjú a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2018. november 13-i, valamint "Filagória - A védett közösségi tér" című adásában hangzott el.  Szerkesztő: Fázold Helga, riporter: Ruzsa Viktor


2018. november 9., péntek

2018. ŐSZÉN IS FOLYTATÓDOTT AZ MVGYOSZ CENTENÁRIUMI ÜNNEPSÉGSOROZATA - BESZÁMOLÓ A VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK HERMINA EGYESÜLETÉNEK MAGAZINJÁBAN

Ha a hónap második pénteke, akkor a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének magazinja szól a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában.
                                                  (A logó a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének védjegye)

 
Az Egyesület 2018. november havi műsorának központi témája a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Centenáriumi Ünnepségsorozata, melyről Puskás Anettel, a Szövetség közösségi referensével beszélgetett Borai Botond, a Hermina Egyesület elnöke, egyben  a műsor riportere.  Közreműködött Szendi Szilvia és Peller Károly operett- és magyar nóta-énekesek, akik nagy örömmel vállalták az eseménysorozat védnökségét.

A műsor második felében Borainé Kati, az Egyesület titkára az elmúlt hetek eseményeiről és az év végi programokról számolt be.


Szerkesztő: Borainé Kati, riporter és vágó: Borai Botond, intro: Shuck Antal, házigazda és technikai munkatárs: Ruzsa Viktor.

 
Az itt is meghallgatható  műsor a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinjának 2018. november 9-i adásában hangzott el.







2018. november 4., vasárnap

"ÉJSZAKAI FÖLDET ÉRÉS"

2018-ban látott napvilágot Izsó Zita "Éjszakai földet érés" című verses kötete. A szerzővel beszélgettem életútjáról, munkásságáról, költészetéről. A beszélgetés végén Zita  három saját, a kötetben olvasható versét is előadta.
 
                                                          (A kötet a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg -  megrendelés)
 



Az interjú a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinjának 2018. november 2-i adásában hangzott el.








MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKNEK BIZTOSÍT MUNKALEHETŐSÉGET A MONYÓ KISÜZEMI SÖRFŐZDE

Ma Magyarországon aki akar dolgozni, talál munkát. Ugyanakkor azt is érdemes hozzá tenni, hogy ehhez kellenek olyan vállalatok is, amelyek fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást, és nem rettenti el őket az, ha egy vagy több munkavállalójuk megváltozott munkaképességű - hiszen ha a munkát jól elvégzik, akkor tulajdonképpen ennek semmilyen jelentősége nincs. Így gondolta ezt a Monyó Kisüzemi Sörfőzde, aki a Down Alapítvánnyal karöltve ad munkát sérült fiataloknak.

                                                                  (Forrás:   Google 1. képtalálat: "Monyó Kisüzemi Sörfőzde")



A kézműves sörök  palackjainak címkézése kézi munkát igénylő feladat. Így adódott az ötlet a Monyó Kisüzemi Sörfőzde munkatársai számára, hogy felkeressenek egy olyan foglalkoztatót,  amely megváltozott munkaképességűeknek biztosít munkalehetőséget - elhatározásukat tett  követte, és hamar  egymásra találtak a Down Alapítvánnyal.

 
Tarcsi Géza riportja az együttműködésről - a riport a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinjának 2018. november 2-i adásában hangzott el.









"ÖN VÁLASZT, MI SEGÍTÜNK" - 2019. ELEJÉTŐL IS TÁMOGATHATUNK CIVIL SZERVEZETEKET A TESCO ÁRUHÁZAKBAN



2019. elején is lehet szavazni hazai civil szervezetek támogatására a TESCO áruházakban. A szavazás előzményeiről, részleteiről Dr. Molnár Klárával, a Magyar Adományozói Fórum igazgatójával beszélgettünk a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2018. október 30-i adásában.

Technikai munkatárs: Márkus Máté.

KÖZPARK ÉPÜLET A HŐS UTCA 15. SZÁMÚ TÖMB HELYÉN - INTERJÚ KOVÁCS ANTAL RÓBERTTEL, KŐBÁNYA POLGÁRMESTERÉVEL

A Hős utcában uralkodó áldatlan állapot már évek óta komoly kihívás elé állítja Kőbánya Önkormányzatának munkatársait és a kerület polgármesterét.  Ráadásul a  15. számú épülettömbben élők nyugalmát rendszeresen zavarják az önkényes lakásfoglalók, a bódult állapotban a  házak folyosóin sétálgató idegenek, akik gyakran attól sem riadnak vissza, hogy felfeszítsék a lakásokat, és rettegésben tartsák az ott élőket. Ezt megelégelvén  2018. novemberében kerítést építenek a háztömb köré - azonban ez csak ideiglenes megoldás, ugyanis a tervek szerint 2019. végére a háztömböt szanálják, helyére pedig közpark és játszótér létesülhet. Az Önkormányzat már el is kezdte a tömbben lévő - még tulajdonában álló -  lakóingatlanok felvásárlását, hogy az ott élők mielőbb elköltözhessenek.

                                                                                        (Forrás: Kőbánya honlapja)


Az persze kérdés, hogy attól, hogy a háztömb helyére közpark épül, a környéken garázdálkodók el fognak-e menni onnan -  a Polgármester szerint - bár e kérdésre egyértelmű választ nem adott - megoldódhat a probléma.   Főképp, hogy az említett háztömb szomszédságában készenléti rendőrség is található. 

Megpróbáltuk alaposan körbejárni e problémát - noha negyedóra alatt nyilván nem sikerült a történet végére járni, bizonyosan lesz folytatása e beszélgetésnek is, melyet a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2018. október 30-i adásában hallhattak Hallgatóink.








ADJUK ÖSSZE! - KARÁCSONYI ADOMÁNYGYŰJTŐ AKCIÓ HAJLÉKTALAN EMBEREK JAVÁRA

Az Utcáról Lakásba Egyesület több  fővárosi önkormányzattal működik már együtt sikeresen annak érdekében, hogy egy-egy kerületben lévő  bérlakásokat felújítva korábban hajléktalan embereknek adják ki. A felújítást önkéntesek bevonásával végzi az Egyesület.

                                                   (A kép forrása: az Utcáról Lakásba Egyesület honlapja)


 
2018. november elejétől karácsonyi adománygyűjtő akciót indítanak az "Adjuk Össze!" támogatói oldal segítségével. A részletekről Kovács Verával, az Egyesület  munkatársával beszélgettünk a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2018. október 30-i adásában.








LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok é...