2021. január 27., szerda

TÖBB FRONTON IS SEGÍT A MAGYAR REFORMÁTUS SZERETETSZOLGÁLAT 2021. ELEJÉN

2020. tragédiák sorozatával ért véget, 2021. pedig hasonlóképp indult. Régen volt már részünk ennyi sorscsapásban egyszerre, így egymás után.

2020. december 29-én egy több, mint 6-os erősségű földrengés rázta meg Horvátország északi részét, mely rengés epicentruma Petrinya alatt volt. A horvát-magyar és a szerb-magyar határ-menti településeken is érezni lehetett, sőt, Somogy- és Pest- megyében is érezték több helyen. 
A rengést még több kisebb-nagyobb utórengés is követte.

2021. január  7-én pedig tűzvész pusztított Csíksomlyó egy, főképp romák lakta szegregátumában.


A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány mindkét katasztrófa károsultjain szeretne segíteni. A részletekről Juhász Mártonnal, az Alapítvány ügyvezetőjével beszélgettem Esélyegyenlőségi Magazinunk januári második adásában. Műsorunk végén egy, már egy évtizede jól bevált  lehetőségre hívtuk fel rászoruló Embertársaink figyelmét: Idén is oszt tűzifát a rászorulóknak a Magyar Református  Szeretetszolgálat. Ezzel kapcsolatban Lutár Balázs szociális fejlesztőt, adományozási koordinátort, az Alapítvány igazgatóhelyettesét kérdeztem. 

ÚJ ÉV, ÚJ LEHETŐSÉGEK - KERESETKORLÁT ELTÖRLÉSE ÉS MÁS, GYERMEK- ÉS MUNKAVÁLLALÁST KÖNNYÍTŐ KORMÁNYZATI INTÉZKEDÉSEK

 Elkezdődött 2021. 

Sőt, lassan már első  havának végére érünk.


Míg  2002 - 2010. között a baloldali kormányok idején szinte minden évkezdet valamilyen adóemelésről, megszorításról, az emberek sarcolásáról szólt, addig 2010. óta mindig valami új lehetőségről szólnak az évkezdetek. Idén sem történt ez másképp. Magyarország Kormánya új, gyermek- és munkavállalást könnyítő intézkedéseket vezetett be, például eltörölték a keresetko rlátot, mely korábban megakadályozta, hogy egy megváltozott munkaképességű ember rokkantsági ellátás mellett magasabb összegű munkabért vigyen haza - az összeghatár a mindenkor hatályos minimálbér másfélszerese volt. 2021. január 1-én ennek vége, január 1-étől már    bármekkora összegű lehet a jövedelme  egy megváltozott munkaképességű munkavállalónak is,  amellett sem kell már lemondania például a rokkantsági ellátásról, amely mindenképp megkönnyíti életvitelét. Hiszen  mindannyian tudjuk jól, hogy egy megváltozott munkaképességű ember esetében lehetnek nem várt kiadások, például egy segédeszköz, vagy egy drágább - esetleg a társadalombiztosítás által nem finanszírozott - gyógyszer esetében. 

Magyarország 2010. óta regnáló Kormánya elkötelezett a családok és a tisztességes munkából  megélni akarók támogatása mellett. Hogy milyen  rendelkezések léptek életbe egész pontosan? - erről hallhatnak érdeklődő  Olvasóim és Hallgatóim. Az itt  is hallható tájékoztató az Esélyegyenlőségi Magazin 2021. januári első adásában hangzott el.

 

Örömmel jelenthetem, hogy január közepén elindítottam műsorom  Podcast-csatornáját, mely - többek között - apple készülékek Podcast-menüjéből is elérhető.


LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok é...