Szeretettel üdvözlöm, kedves Olvasó!
Ruzsa Viktor vagyok, korábban a "Hajnali fény" oldalon olvashatott rólam, illetve olvashatta, és követhette a velem kapcsolatos történéseket.
A technika rohamos fejlődésének köszönhetően azonban úgy éreztem, itt érdemes tovább folytatni ezen tevékenységem - mármint a blogírást. NEmes egyszerűséggel azért, mert e blog szolgáltatója, a Google a ma leginkább használatos valamennyi "okos" eszközön elérhet, így még könnyebb követőkre találni, pontosabban: még több követőre találhat az ember. Na nem, mintha sztárallűrökkel lennék megáldva, sőt... Kimondottan nem viselem el, ha valaki sztárolja magát, azonban hivatásom - jelesül, hogy a budapesti Civil Rádió munkatársa vagyok - megkívánja, hogy az a civil tevékenység, amelyet én és a hozzám hasonló emberek, illetve a Civil Rádió végez, minél több ember számára legyen ismert, és hogy minél több ember számára mutathassunk példát. Műsoraim - nagyrészt - olyan emberekről szólnak, akik példát mutatnak a társadalomnak emberségből.
Mind emellett pedig - amint azt rendszeres követőim tudják - születésemtől fogva gyengénlátó ember vagyok, és a ma használható képernyőolvasó alkalmazások - melyek segítségével képes vagyok a számítógépet teljes körűen használni - ezt a felületet tudják leginkább akadálymentesen kezelni. Mert bizony, nálunk ez is egy szempont.
1976-ban születtem Budapesten. Születésemtől fogva gyengénlátó vagyok, nem pontosan diagnosztizált, de orvosi sejtések szerint magzatkori agyvelőgyulladás szövődményeként kialakult jobboldali agytörzsi látóidegközpont-sérülés következtében, bár voltak, akik magzatkori rubeolafertőzésre gyanakodtak. Születésem után nem sokkal szürkehályogot diagnosztizáltak, melyet midnkét szememről 1 éves koromban leoperáltak, majd egy súlyos zöld hályog miatt jobb szemem 8 éves koromban elveszítettem, bal szememen kevés, 12-15 százalék látásmaradvánnyal születtem, amely életem során szerencsére nem változott.
1982 – 1990. között a Budapesti
GYengénlátók Általános Iskolájában tanultam, majd 1990 –
1994. között a Kós
Károly Dolgozók Gimnáziumában, ahol 1994. júniusában több-kevesebb sikerrel
leérettségiztem. 1994 – 95-ben a SZÁMALK Szakiskolában elvégeztem egy
középfokú, gimnáziumi érettségire épülő számítógép-programozói tanfolyamot.
Ahogy mondani szokták, a megszerzett tudást senki nem veheti el az embertől, de amit ott elsajátítottunk, ma már talán
senki sem használja. Ugyanakkor vallom, hogy ahhoz, hogy megértsük a számítógép
működését, jó, hogy megértettük a DOS-os környezetben való programozás
lényegét, mert talán sokkal kézenfekvőbb volt számunkra a mai kor eszközei
használatának a megértése, mint azoknak, akik már eleve úgy ülnek le egy
géphez, hogy az egérműveletek
segítségével, gyakorlatilag néhány kattintással végeznek el összetett
feladatokat.
2003. nyarán egy szerencsés
véletlennek köszönhetően kerültem kapcsolatba a médiával, a Nonprofit Média
Központ Alapítvánnyal, és egy általa indított képzéssel. Ez volt a "Nézőpont - Váltás" Médiaismereti
képzés az Alapítvány támogatásával és annak székhelyén (akkor Bp. VI. ker. Ó u.
11., ma VII. ker. Rózsa u. 34.), mely médiaismereti képzést fogyatékossággal
élők részére szerveztek, Liling Tamás, a "Civil Rádiózásért"
Alapítvány Kuratóriumának tagja vezetésével (2003. augusztus - 2004.
március). Gyakorlati segítők voltak - többek között - Horváth László Tibor, a
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének egykori
szakújságírója és a Civil Rádió "Handycap" című műsorának
szerkesztő-műsorvezetője és Pogány György, a Magyar Rádió egykori munkatársa,
ma a Civil Rádió Főszerkesztője, műsorvezetője.
A képzést követően, illetve annak
utolsó szakaszában Horváth László Tibor és Péterfi Ferenc, a Civil Rádió
Kuratóriumának egykori elnöke, közösségfejlesztő, a Magyar Művelődési Intézet
munkatársa jóvoltából volt lehetőségünk gyakorlati képzéseken részt venni a
Civil Rádiónak akkoriban helyet adó Magyar Művelődési Intézetben (1011 Bp.
Corvin tér 8.). Jómagam látássérültként néhány Sorstársammal azért kerültünk
be, és kezdtünk el interjúkat, riportokat készíteni "Handycap" című
műsorunkban, mert a Rádió elve már akkor is az volt, hogy miért ne lehetne egy
látássérült rádiós műsorvezető, hiszen egyfelől egy fogyatékossággal élő ember
tudja leginkább, mire van szüksége egy sérült embernek, és ő tud igazán hiteles
képet adni a fogyatékos-, szociálisügyi helyzetről, másfelől egy látássérült
sem lát sokkal többet, vagy semmivel sem többet, mint a Hallgató egy rádióban,
vagyis a kommunikáció nagyjából megegyezik azzal, ahogyan egy rádióban a
Hallgatókkal kommunikálunk, ahogy közvetítjük számukra az egyes
eseményeket.
A gyakorlati képzésen résztvevő
Sorstársak közül egyedül jómagam maradtam a Civil Rádióban véglegesen, mint
önkéntes, mivel a Civil Rádió non-profit, a technikai stábot és a
szerkesztőséget, valamint a Kuratórium tagjait kivéve csaknem 200 önkéntes
erősíti ma a csapatot, amelyben nem csak kollégáris, de bizonyos stábokban,
szerkesztői műhelyekben már-már szinte baráti-, családias hangulat alakult
ki. Jómagam a Civil Rádiót második otthonomnak tekintem, úgy érzem, barátként
kezelnek, elfogadnak, látássérülésemből sohasem adódott konfliktushelyzet.
Valamennyi Kolléga maximális empátiával viseltetik irántam, jó velük a
kapcsolatom. A szakmai nézeteltéréseket, eszmecseréket pedig – még ha időnként
elő-előfordulnak surlódások, nézeteltérések is - kulturált légkörben, jó
hangulatú beszélgetések formájában kezelni tudjuk. Az adásvezérlő
technikusokkal utasítóberendezés (belső mikrofon, fülhallgató)
segítségével is jól tudok kommunikálni élő adások alatt, így Hallgatóink
kizárólag az én elmeséléseim alapján tudhatják, hogy gyengénlátó vagyok, ez az
adáslebonyolítások során sohasem volt gond, értelemszerűen az objektivitásra
törekszem, de a felolvasandó szöveget (hírek) éplátó Kollégák, Hírszerkesztők
mondják el. „Súgógép" gyanánt egy képernyőolvasóval ellátott laptopot
használok, az elmúlt tíz évben saját magam fejlesztettem ki azon képességem,
hogy a képernyőolvasó által a fülembe olvasott szöveget azonnal tudom mondani,
vagyis, mintha amolyan „szinkrontolmács” lennék. Ezt a képességemet annyira
sikerült felfejlesztenem, hogy ha nincs számomra ismeretlen, idegen szó egy
szövegben, akkor gyakorlatilag bármilyen szöveget képes vagyok blattolni, tehát
ahogy hallom, első hallásra, „olvasásra” fel tudom mondani. Így képes vagyok
akár híreket is olvasni a Civil Rádióban, s úgy tűnik, ezt szeretik is a Munkatársak.
A stúdióban is és otthon is a vágást teljesen önállóan végzem, lehetőség
szerint minél egyszerűbben és maximálisan kivitelezve, törekedve a lehető
legjobb minőségre. Jelenlegi műsoraim: Péntekenként 13 órától
hallható „Handycap” című műsorunk szerkesztője vagyok, mely műsor vegyes összetételű.
Jelenleg minden hónap első és harmadik péntekén az Esélyegyenlőségi Magazin című, külső
gyártású műsort hallhatják Hallgatóink. A műsor szerkesztője Bratkó József,
akit már több alkalommal láthattak az MTV és az RTL Klub műsoraiban is. Több,
mint tíz éve él boldogan súlyosan mozgássérült feleségével, Földesi Ágotával,
aki a műsor társszerkesztője. E műsorba én is bedolgozom. Így az első pénteki
adást ő, míg a harmadik péntekit én készítem. A hónap második péntekén a Vakok
és Gyengénlátók Hermina Egyesületének magazinját sugározzuk ezen műsorsávban, s
így nekem marad a negyedik-, időnként pedig a hónap ötödik péntekje, amikor épp
úgy esik a hónap vége. Másik műsorom a páratlan hét szerdánként este 20 órától
hallható „Filagória – A védett közösségi tér” című műsor, melyben olyan
embereket, illetve civil szervezetek képviselőit mutatom be, akik munkájukkal,
önzetlen tevékenységükkel másokon segítenek.
Emellett pedig 2013. május 27-én indítottunk egy közszolgálati típusú
magazinműsort, mely hétköznap délutánonként 16 órától hallható, „117 perc” címmel,
tehát 3 perc híján két órában. A 3 perc pedig azért maradt fent, mert amikor
annak idején, még 2006-ban a Civil Rádió bevezette a teljes heti-, illetve napi
24 órás adást, akkor létrejött egy olyan megállapodás, hogy az egyes műsorok mindig
egész órakor kezdődnek, és az óra 57. percéig tartanak, a fennmaradó időben pedig időnként
reklámok, de leginkább társadalmi célú hirdetések és műsorajánlók hallhatók.
Már kisgyermek koromban
álmodoztam arról, hogy egyszer majd rádiós leszek. Miközben szüleim folyton
azzal „vígasztaltak”, hogy nem lehetek rádiós, mert nem látok jó. Vagyis nem
igazán bíztattak azzal, miért ne sikerülne. Mentségükre legyen mondva, hogy akkoriban, az
1980-as években még nem is létezett közösségi rádió, a Magyar Rádióban pedig
valóban szükséges lett volna papírról olvasni, és „okos” eszközök híján a többi
tevékenység is látást igényelt. A rádiózás szeretete mellett hamar kialakult a
zene szeretete is. Édesapám ifjú korában gitározott és saját verseket írt, és
zenésített meg. Én 9 éves koromtól három éven át zongorázni tanultam, azonban
lakótelepi lakásunk miatt, pontosabban a közvetlen felettünk élő szomszéddal
való probléma miatt a zongorát eladni kényszerültünk, a zongoratanulást pedig
ilyen formán fel kellett adnom. Részletezhetném itt a dolgot, mesélhetnék erről
bőven, de úgy gondolom, ez már a múlté, a lényeg, hogy megmaradtam amatőr
szinten. A kilencvenes évek végén, illetve még 1998. augusztusától1999. áprilisáig, illetve 2008-ban játszottam amatőr, baráti
társaságokból összeállt zenekarokban szintetizátoron. Aztán különféle
nézeteltérések miatt ezeknek vége lett. Persze, fájó, hogy így alakult, de a
rádió mindezekért kárpótol. Még akkor is, ha egyébként ez egy teljesen más
műfaj.
1980-ban szüleim elváltak.
Édesapám ezt követően másodszor is megnősült, és azóta is boldog házasságban él
második feleségével. Abból a házasságból
3 féltestvérem született, 1984-ben Pongrác, 1986-ban Lőrinc öcsém, 1988-ban
pedig Kata hugom, aki – milyen hihetetlen, szinte még tegnap volt kislány –
hamarosan boldog édesanya lesz, ugyanis egy kislányt hord a szíve alatt. Családommal
bizonyos tagjai távol élnek tőlünk, de többségükkel szerencsére jó kapcsolatban
vagyok, még, ha ritkán is találkozunk. Azt azonban szeretném leszögezni, hogy mindig is
igyekeztem külön választani a médiát a magánélettől, és ezt itt a nyilvánosság előtt is igyekszem
betartani, ezért inkább előbbivel kapcsolatos történésekről olvashatnak a
kedves érdeklődők.
Ha bárki érdeklődését felkeltettem, és szeretné hallani néhány műsorom, akkor érdemes ellátogatni "Filagória" című műsorom honlapjára, illetve a Youtube FILLAGORIA csatornájára. Régen - állítólag helytelenül - két "l"-lel írtuk a műsor nevét, ezért időnként így, időnként úgy olvashatják. Ma már - helyesen - egy "l"-lel írjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése