Mozgalmas
napjaim voltak az elmúlt hét végén, és ma sem unatkoztam. De
egyáltalán, szoktam én unatkozni? Ismerem én ezt az érzést? – aki engem
ismer, az pontosan tudja, hogy nem szoktam unatkozni, nem is ismerem ezt
az érzést.
Múlt
pénteken, november 13-án este egy régi kedves jazz-zongorista barátom,
Márkus Norbert adott felejthetetlen koncertet az egyik IX. kerületi
galériában, a Lónyai utcában. A kilencvenes évek második felében
Amsterdamban tanult zenész mára már az egyik legelismertebb
jazz-zongoristává nőtte ki magát a mi társaságunkban (látássérült
sorstársak között). Nem is volt nehéz dolga, ugyanis köztünk nincs is
hozzá hasonló formátumú zenész. Saját szerzeményei mellett remek
feldolgozásokat is játszott. A professzionális versenyzongora
hangzásának és a hely remek akusztikájának köszönhetően szó szerint
szinte még a csillár is zengett, ugyanis volt néhány fémtárgy, a helység
különböző polcain, amely átvette a zene rezgését, bizonyos magasabb
hangokra rezonáltak. Bevalom, én eddig még ilyenről csak hallottam, de
személyesen még nem volt szerencsém hallani ezt a jelenséget – egészen
mostanáig.
November
14-én szombaton és 15-én vasárnap a már hagyományos „Hermina Kulturális
Napok” részesei lehettünk a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete
Kulturális Bizottsága jóvoltából. A Bizottság vezetője Bereczk Istvánné
Bihari Erzsébet, aki még 1996-ban hozta létre a Vakok és Gyengénlátók
Nosztalgia Klubját, majd egy évvel később Horizont Kultúrcsoportját is.
Annak idején jómagam is tagja voltam a klubnak – ifjú, mindössze 20 éves
korom ellenére. Erzsi már akkor is azt mondta, hogy ez egyáltalán nem
baj. Szerinte ugyanis – és ebben szerintem is teljesen igaza van, és
egyetértettünk – a húszévesnek is lehetnek emlékei. A csoportok Erzsi
vezetésével ma is remek kirándulásokat, versmondó versenyeket, zenés
műsorokat szerveznek. Szombat délelőtt Kosztolányi Dezső verseiből
rendeztek versmondó versenyt. A kötelező költőként meghirdetett
Kosztolányi egy-egy verse mellett minden induló egy-egy általa szabadon
választott verssel indulhatott a versenyen. A zsűriben tanárok,
könyvtárosok foglaltak helyet, köztük a Pesti Magyar Színház – immár –
főállású audionarrátora, Tóth Cecilia. A közönségdíjas 56
szavazatponttal a Kultúrcsoport egyik tagja, Nagy Krisztina lett, a
második helyezett Kovács Judit, az első helyezést pedig Tóth Péter Pál
érte el. Délután a Kővirág Énekiskola tavaly végzett növendékei
adtak elő ismert operett- és könnyűzenei slágereket, méghozzá hatalmas
sikerrel, a műsor végén vastapssal. Őket egy hastánccsoport követte,
akik arab- és egyiptomi táncokat adtak elő. A csoportot egyik
tagtársunk, Esősi Katalin lánya, Kata vezette. Az előadás végén volt
lehetőségünk testközelből megcsodálni, szemügyre venni a keleti
ruhaviseletet is.
Aki
a szombati események részese volt, hát annak a vasárnap délelőtti, már
szintén hagyományos Hangpárbaj, melyet a Vakok Általános Iskolájának
Nádor termében rendeztek, egy alapos fejbekólintás volt. Ahogy akkor
fogalmaztam, „lóról való leesés nyílt gerinctöréssel”. Ahogy tavaly is,
idén is bárki jelentkezhetett hangszeres- és énekszámmal, a szervezők
egy lassú és egy gyors produkciót kértek, vagy egy hangszeres- és egy
énekes előadást, összesen maximum 8-8 percben. Változatos, és időnként
színvonalas produkciókat is hallottunk – azonban volt olyan is, hogy
valaki – aki ráadásul még azt sem szégyellte bemondani fellépése elején,
hogy egy bizonyos énekiskolában tanul – olyan írott CD-n hozta az
alapját, mely CD-re több dalt egy trackben írtak fel, és azt is hibásan,
így nem lehetett lejátszani. Végül a közönség soraiból egy vállalkozó
szellemű – egyébként nem induló – zenész felment a színpadra, és
zongorán – úgy, ahogy – lekísérte. A fellépők között volt egy kedves
ifjúkori barátom, Dobos Andrea is, akivel még annak idején a kilencvenes
években játszottunk egy amatőr zenekarban, mely zenekar tagjai
nagyrészt akkor a Vakok Állami Intézetében laktak. Aztán a kétezres évek
elején jórészük kiköltözött az Intézetből, a zenekar meg is szűnt.
Sok-sok évig Andival sem találkoztam. De most néhány hete újra éledt a
barátságunk. Andi egyébként második helyezést ért el egy karácsonyi
dallal és Szandi „Anya” című dalával. Az első helyet Kovács Judit
(fuvola) és Nagy Árpád (harmónika) duettje érte el. Judit tehát nem csak
a versmondásban, hanem zenében is kitűnően szerepelt az elmúlt hétvégi
rendezvénysorozatban. A kritikán aluli színvonalat egyébként a
szervezetlenség is adta, azon belül főképp az, hogy néhány versenyző a
délelőtt tíz órás műsorkezdés ellenére tíz óra után pár perccel érkezett
meg, és utána kezdett hozzá a regisztrációhoz – így próbára, technikai
beállásra sem volt lehetőség. Sokan neheztelnek a Vakok és
Gyengénlátók Országos Szövetsége elnökére, Dr. Nagy Sándorra, hogy a
Farkas Péterék vezette Vakbarát Alapítványnak adja ki a Hermina termet
minden hónap harmadik szombatján, de – Micimackósan fogalmazva – afféle
szerény véleményem szerint Péterék sokkal inkább megérdemlik az
elismerést. Jó, persze, a két hely, a két terem nem ugyanaz, de
általában, Péterék mindig precízen megszervezik a dolgokat. Náluk, ha
egy műsor délután 3 órára, vagy délelőtt 10-re van meghirdetve, teljesen
mindegy, mikorra, náluk a fellépőktől alap elvárás, hogy a műsorkezdés
előtt legalább egy órával ott legyenek, és mindenkivel legalább egyszer
elpróbálják a technikai beállást, elindítják, átnézik a zenei
alapokat. Ezt leszámítva voltak azért felejthetetlen, pozitív
pillanatok is. A verseny után egy meglepetésben volt részem: Andiék
ugyanis még a verseny szünetében meghívtak ebédre. Először furcsán
éreztem magam, hogy csak így hirtelen, elfogadok egy ebédmeghívást, de
aztán pár másodperc gondolkodást követően örömmel elfogadtam az
ebédmeghívást. Nem laknak messze az Iskolától, így majdnem
háromnegyed óra alatt hozzájuk értünk. Otthon már várt minket Andi
keresztanyja, akinél laknak, finom csontlevessel és libacombbal. Meg is
jegyeztem, hogy mivel épp szerdán volt Márton-nap (november 11-én),
nagyon aktuális. Meg már nem is tudom, mikor ettem utoljára libát. Ezt
követően Andi mutatott még néhány dalt, amelyeket otthon gyakorol.
Elképzelhető, hogy a jövőben fogunk majd együtt dolgozni. Vagyis megint –
ahogy a régi szép időkben. Azt tervezi – de erről majd részletesen
később, a maga idejében -, hogy szeretne kérni tőlem zenei alapokat,
például karácsonyi dalokhoz, amelyeket szeretne elénekelni.
Még
múlt kedden, november 10-én zajlott a Csillagszálló Kulturális Utcalap
„Kontra” című, 2015. őszi lapszámának bemutatója a Rácskert Kocsmában.
Ehhez kapcsolódóan hétfőn délután bent járt nálam a stúdióban két – e
lapszámban publikáló – író, felolvasó: Antal Andrea egy viszonylag
pesszimista novellával és Kovács Kristóf, aki három szabadversét olvasta
fel. A lapszámbemutató műsorunk november 27-én délután lesz a Civil
Rádióban.
Kedden
délelőtt egy sajtótájékoztatón voltam a Vodafone Magyarország
központjában, melyről majd jövő szerdai „117 perc” című műsorunkban
hallhatnak érdeklődő Hallgatóink, délután pedig a Vakok és Gyengénlátók
Közép-magyarországi Regionális Egyesületének irodájában voltam, ahol
meghívott vendég volt Tóth Cecilia, a Pesti Magyar Színház
audionarrátora. Sokan érdeklődtek ugyanis a Színház ezen új
kezdeményezése felöl. Erről is készült ugyan hangfelvétel – azonban
ez már nem rádióműsorba, hiszen a Színház ezen kezdeményezéséről
korábban már beszámoltunk. Ez csupán az Egyesület részére készült azzal a
céllal, hogy feltehessék honlapjukra, hogy a linket szétküldhessék
tagjaiknak, hogy e kezdeményezés híre minél több Sorstársunkhoz
eljusson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése