2018. január 7., vasárnap

2018-BAN SZÁZ ÉVES A MAGYAR VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 2018-ban ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Ez alkalomból centenáriumi ünnepségsorozat indult január 4-én a Szövetség , Budapesten, a Hermina út 47-ben  lévő Székházában. 

Még a XX. század második felében, a Kommunista diktatúrában, a Kádár-rendszerben a fogyatékossággal élőket  beteg emberekként tartották számon, addig a XXI. században már egyértelműen befogadó a magyar társadalom.  A 2010. óta regnáló Kormány pedig igyekszik minden támogatást megadni a különböző szakmai- és érdek-képviseleti szervezeteknek. Kétségtelen, sok megoldatlan kérdés van még, de a szándék egyértelműen látható. Fontos azonban, hogy a fogyatékossággal élők, köztük a látássérültek maguk is tegyenek elfogadásukért.

            

A megnyitó ünnepségen jelen volt Nyitrai Zsolt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda megbízottja, aki köszöntőjét követően - melyben a Szövetség érdemeit méltatta - felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök január 3-án kelt levelét, melynek  Braille-írású példányát át is adta Dr. Nagy Sándornak,  a Szövetség elnökének. Mellette jelen volt még Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának  szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, aki beszédében - többek között -  a fogyatékossággal élő emberek autonóm életvitelének fontosságát hangsúlyozta. 


A felvételt, valamint a fényképet  Ruzsa Viktor készítette.   A tudósítás a Civil Rádióban hangzott el 2018. január 5-én pénteken 13 órakor. Az indexképen Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott és Dr. Nagy Sándor elnök látható.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok é...