2019. október 10., csütörtök

GÁLAMŰSOR A FEHÉR BOT HETE ALKALMÁBÓL A BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZBAN 2019. OKTÓBER 10-ÉN

Október a látás hónapja. Ezen belül pedig a hónap harmadik hete a Fehér Bot Hete. Ilyenkor a látássérült embereket tömörítő érdekképviseleti szervezetek különféle programokkal kívánják meg felhívni a társadalom figyelmét a látássérültek mindennapi kihívásaira.

2019. október 10-én csütörtök délután a Békásmegyeri Közösségi Házban a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete égisze alatt működő III. kerületi Lámpás Klub tartott gálaműsort, nem csak látássérült, de a velük szolidáris, őket gyakran támogató művészek közreműködésével. 

(A VGYKE logója.
A képen egy fehér bottal közlekedő pálcikaembert ábrázoló piktogram, alatta a VGYKE felirattal. Forrás: a VGYKE honlapja)



A házigazda Vassné Pintér Teréz közösségi civil szervező, a műsorvezető R. Kárpáti Péter színművész volt.  Közreműködött: Hajdan Vali költő, előadóművész, Ézsiás László Vörösmarty-díjas költő, előadóművész, valamint a Vakok Szakiskolája egykori növendékeiből 2010-ben alakult, autentikus magyar népzenét játszó  Szarkaláb banda.
Köszöntőt mondott: Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke és Bús Balázs, Budapest főváros III. kerületének polgármestere.


A felvételt Ruzsa Viktor készítette a rendezvény szervezőinek előzetes engedélyével és felkérésére, a közreműködők tudtával.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok é...