2015. december 22., kedd

ESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZIN - DECEMBER 18.

Ha a hónap harmadik pénteke, akkor az Esélyegyenlőségi Magazin elmúlt 2-3 hónap legjobb interjúi, riportjai szólalnak meg újra a Civil Rádióban. Ezt a műsort több hazai közösségi rádió is átveszi, s mivel a felvételek a Civil Rádióban, annak Hallgatói számára készülnek, így előfordulhat, hogy néhányat korábban már hallhattak a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában. Ilyen volt pl. a Pesti Magyar Színház audionarrációval ellátott előadása, melyen Arnold Wesker "A konyha" című művét láthatták látássérültek audionarrátor segítségével.





Ilyen volt még a Mozdulj! Közhasznú Egyesület 2015. november 21-i jótékonysági bálja, amellyel Gebri-Horváth Bencét támogatták s szervezők, illetve azok, akik belépőt váltottak. Megszólal maga az érintett, édesanyja, Gebri Ildikó és az egyik támogató, Somogyi Réka selyemfestő, akinek munkáiból néhányat kabátokra, ruhákra vasaltak, azok megvásárlásával, árverésével is Bencét támogatták.

Szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor
Felelős szerkesztő: Bratkó József
Postamester: Bratkóné Földesi Ágota


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok é...