Színházba
járni jó.
Azonban nem mindig van lehetőségünk arra – sőt,
rendszerint nincs -, hogy bejárjuk a teljes színházépületet, és bepillantást
nyerjünk a kulisszák mögé. A Színházak Éjszakája – többek között –erre is jó.
Országszerte több színház csatlakozott e programhoz szeptember 17-én szombaton
– így tett a Pesti Magyar Színház is, amely továbbra is kiemelten fontosnak
tartja az integrált előadásokat, az
akadálymentesítést.
Látás- és hallássérültek számára
ez már száz százalékban megoldott. Kerekesszékesek részére még van fejlesztenivalója az Intézménynek –
ismerik el a Színház dolgozói. Azonban már most is van arra lehetőség, hogy
egy-két kerekesszékes vendéget el tudjanak helyezni a nézőtéren. Szeptember 17-én délután 13:30-tól egészen
késő estig gazdag programkínálattal vártak minket. Mindenek előtt ismét részünk
lehetett – ahogy számunkra minden egyes előadás előtt ez lehetséges –
színpadbejárásban. Ismét… Természetesen nekünk, látássérülteknek, azonban ezen
a délutánon bárki, így az épek is
bejárhatták a Színház nagyszínpadát, amelyen ezúttal a „Rumini” című mesejáték
díszletét tekinthettük meg. Tárlatvezetőink Tóth Cecilia, a Színház társadalmi
felelősségvállalási referense, audionarrátora és munkatársa, Oláh Klaudia volt,
aki ugyancsak audionarrátorként dolgozik. Ezt követően a darab egyik
jelenetének nyílt próbájába tekinthettünk
be, számunkra ezúttal Klaudia narrálta
az eseményeket. A jelenetben egy tömegverekedést láthattunk, vagyis – maradva a
kulisszatitkoknál – kaszkadőrjeleneteket, amelyekkel egy valódi verekedést
imitáltak a színészek, érdekességképpen
önként vállalkozó gyerekek bevonásával.
Ezt követően valamennyi – ugynevezett – stációt bejárhattunk, vagyis
megismerhettük a színházi szakemberek munkáját, kezdve az ügyelőtől, a
díszlettervezőn, az öltöztetőn, a varroda munkatársain át egészen a hangosító,
a világosító munkájáig. Utunk során láthattuk a híres 023-as öltöző ajtaját is,
amely öltözőben – többek között – Sinkovits Imre és Szakácsi Sándor is
öltözködött. A varrodában interjút
készítettem Juhász Andrea rendezőasszisztenssel. Gyakran merült fel bennem a
kérdés, miközben készültem a vele való beszélgetésre, hogy mi is a dolga egy
rendezőasszisztensnek…? Számomra ez olyan, mint egy orvosi rendelőben, ahol is
az orvos megállapítja a diagnózist, majd
gyógyszert rendel, és az asszisztense írja a receptet. Nos, elképzelésem
nem állt távol a valóságtól. Mint megtudtam, Andrea feladata az, hogy segítse a
rendező munkáját, például abban, hogy mikor milyen megvilágításra van, vagy
lehet szükség az adott jelenet során.
Azt is megtudtam, hogy olykor-olykor olyan is előfordul, hogy valamelyik
színész tanácsot kér tőle, tehát
egyfajta pszichológusnak is lennie kell, ismernie kell minden egyes színész
lelkivilágát. Sőt, azt is jó tudnia, hogy az adott színész adott pillanatban éppen milyen
lelkiállapotban van. A jó kommunikáció, a jó kapcsolat sokat segíthet a közös munkában.
Beszélgetésünk – ha nem is másnap reggelig, de – késő estig biztosan eltartott
volna, ha nem kellett volna tovább mennünk, miután szerencsére nagy volt az
érdeklődés, így több csoportot kellett indítaniuk a Színház munkatársainak. Egy
apró játékra azonban még maradt időnk. A
varrodában épp a Színház egyik készülő, szeptember 30-án bemutatásra
kerülő „A tizedes meg a többiek” című darabjának jelmezei voltak láthatók. Ez
inspirált engem arra, hogy megkérdezzem Andreát, hogy ha szeretne rám osztani egy szerepet, szerinte melyik illene rám a darabban? – mire Andrea, talán kicsit
zavarban, elárulta, hogy Suhajda szerepében tudna elképzelni engem. Vajon mi
alapján? – kérdeztem vissza… Mire ő elmondta, hogy a habitusom alapján
gondolja, hogy e szerep állna leginkább jól nekem.
Ezt követően utunk visszavezetett
a színházterembe, a nagyszínpadhoz, vagyis inkább a nézőtér legfelső részére,
ahol megtekinthettünk a hangosító pultot, majd kicsivel lejjebb a
világosítópultot. Utóbbit volt szerencsém kipróbálni, megtapasztalni az egyes
gombok színpadi fényre gyakorolt hatását, működését.
A teljes program csaknem hat órán
át tartott. Több százan voltak kíváncsiak a kulisszatitkokra. Mindeközben még
egy, az MTVA szeptember 18-án induló kulturális csatornájának, az M5-nek adott
interjú is.
Ismét csak köszönetet tudunk
mondani a Pesti Magyar Színház dolgozóinak, akik sok érdekességről meséltek
nekünk. A legfontosabb, amiről a varrodában is mesélt az egyik jelmezkészítő,
hogy régen a színészeket sokkal nagyobb tisztelet övezte. A színház annyira
szent és sérthetetlen volt, hogy nem csak a színpadon, de még odafent a
ruhapróbán is teljes fegyelemnek kellett lennie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése