2017. február 7., kedd

TÍZ ÉVE A VÁROSI VILÁGI NÉPZENE SZOLGÁLATÁBAN



Idén tíz éves az ifj. Csóri Sándor, alias Sündi által alapított Buda Folk Band. Az együttes nagyszabású koncertsorozattal készül megünnepelni e jubileumot. E sorozat első állomása a Fonó Budai Zeneházban lesz február 18-án szombat este 20 órától.




A zenekar alapító tagjával, Sündivel beszélgettem a koncertet beharangozó sajtónapon és nyilvános próbán. Rédli Márton barátjával sokat gondolkodott azon, hogy hogyan lehet olyan zenekart csinálni, amelyben két brácsás ki tudja egymást egészíteni. Fontos,, hogy minél jobban ki tudják fejezni saját világukat – ezt a formát világi népzenének nevezték el. Hozzá tette: A fejlődés mindig nagyon fontos, de nem a modernizációt kell ez alatt érteni, hanem egy olyan modern fejlődést, amely elől a városi ember sem menekülhet. Mint elmondta, mindannyian nagyon kötődnek a városhoz, annak csillogó  kultúrájához. Ez nagyon jól megmutatja, hogy lényegében a  népzene is nagyon előkelő helyet tudhat magáénak, ha „ápolják”, vagy inkább foglalkoznak vele, használják.  Sokan gondolkodnak azon, hogy a népzenének milyen sorsa lesz, milyen következményeket hoz magával, hogy ha autentikusan, vagy feldolgozott formában jelenítik meg. Sündi szerint ez már a XX. Század elején sem volt kérdés, hogy a népzene ugyanúgy megél feldolgozott-, mint autentikus formájában is. Itt – ahogy teszi hozzá – arról van szó,hogy az a  társadalmi réteg, amely létrehozta ezt természetes kontrollal, már nincs. Elmondta, hogy annak idején több író, költő, így pl. nagyapja, Csóri Sándor is arra sarkallta a közvéleményt, hogy erre érdemes felfigyelni. Sündi fontosnak tartja, hogy e jelenséget a fiatalság is jól tudja kezelni. E kultúrával lényegében önmagunkat tudjuk jobban megismerni – tette hozzá.      


A világzene megjelenésével felhigult a feldolgozás fogalma.  Ezt sokan nem értik – mint mondta, talán ő maga sem -, hogy ez mit jelent pontosan. De úgy érzi, hogy amit ők csinálnak, az fejezi ki legjobban a „világi népzene” kifejezést. Fontos, hogy a világ bármely színpadán megállja a helyét úgy, hogy  érződjön, hogy ez kárpát-medencei zene.

Sok helyen szeretnék megünnepelni születésnapjukat, hiszen  bármilyen jubileumot megél egy zenekar, életében ez nagyon fontos. Az idei év zárásaként a MÜPA-ban szeretnének egy nagyszabású koncertet, melyen  mestereikkel, felmenőikkel együtt lépnek színpadra. Emellett  Amerikában és Dél-Kelet-Ázsiában is terveznek   koncertet. Addig is a Nagyérdemű február 18-án szombat este 20 órától a Fonó Budai   Zeneházban hallhatja őket.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok é...