2018. június 23., szombat

ÉLETUTAK

A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete havonta jelentkező magazinjának 2018. júniusi adásának első részében közelebbről is megismerhettük Lak Istvánt, aki   évtizedeken át dolgozott a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége budapesti székházában. 2018. elején pedig könyve jelent meg - ennek apropóján hívta meg a műsorba az Egyesület.
 
A műsor második részében Dvarieczky Bálint informatikus életébe  nyerhettünk bepillantást. Bálint - nem titok, hisz beszélt erről a műsorban is - látása 2017. novemberében szinte egyik napról a másikra annyira megromlott, hogy úgy döntött,  segítő társat igényel, melyet meg is kapott, 2018. májusa óta kutyával közlekedik, és éli mindennapjait.

 
Szerkesztő-műsorvezető: Borainé Katalin, riportok és vágás: Borai Botond, intro: Shuck Antal, technikai munkatárs: Ruzsa Viktor


Az itt is meghallgatható  műsor a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinjának 2018. június 8-i adásában hangzott el.   



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok é...