2018. december 14., péntek

EPILEPSZIA DIAGNOSZTIZÁLÁSÁRA ALKALMAS KÉSZÜLÉK BESZERZÉSÉT TÁMOGATJA A GRÓF SZÉCHENYI CSALÁD ALAPÍTVÁNY

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány már több éve támogat sikeres vállalkozásokat, ír ki pályázatokat, köztük rajzpályázatot gyermekek részére. 


(Forrás: MTI)


2018. decemberében pedig a Budai Gyermekkórház Gyermekneurológiai- és Epilepszia Szakrendelője támogatását tűzték ki célul. A cél egy olyan speciális, nyolc millió forintba kerülő modern diagnosztikai készülék megvásárlásának támogatása, mellyel az epilepsziát 24 órán belül képesek diagnosztizálni gyermekeknél, ezzel jelentősen növelve életminőségük javításának  esélyét.   


A támogató kampányt elindító sajtótájékoztatót 2018. december 14-én tartották a 2018-ban  Európa második legjobb adventi- és karácsonyi vásárának választott budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásáron, melynek ebben az évben is a Széchenyi által alapított Magyar Tudományos Akadémia tőszomszédságában lévő Vörösmarty tér adott otthont.  

Az esemény meghívott vendégei: 


- Vincze Lilla, az 1980-as évek egyik legmeghatározóbb pop-rock együttese, a Napóleon Boulevard énekesnője, az Alapítvány és e kezdeményezés egyik támogatója;  

- Mónus József világbajnok íjász, aki 2018. végéig 189 aranyérmet gyűjtött be, most pedig egyik világbajnoki íját bocsátotta árverésre;

- Dr. Altmann Anna, a Budai Gyermekkórház Gyermekneurológiai- és Epilepszia Szakrendelőjének vezetője.


A sajtó munkatársait és az  érdeklődőket Széchenyi Tímea, az Alapítvány kuratóriumának elnöke és Tisza Attila, az Alapítvány titkára köszöntötte.

December 17-étől a Alapítvány Facebook-oldalán tájékozódhatunk az árverés alakulásáról. A cél: NYOLCMILLIÓ forint összegyűjtése, hogy mihamarabb meglegyen az új diagnosztikai készülék!  



A sajtótájékoztató után Vincze Lilla énekesnő interjút adott a Civil Rádiónak, mely interjút 2018. december 21-én 13 órakor kezdődő "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinunkban hallhatnak Hallgatóink, 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok é...