2019. július 30., kedd

MÁSODSZOR ÍRJA KI A KÖRTVÉLYES ÉVA ÚJSÁGÍRÓ PÁLYÁZATOT AZ "EGÉSZSÉG HÍDJA - ÖSSZEFOGÁS A MELLRÁK ELLEN" EGYESÜLET

Körtvélyes Éva újságíró  egyik alapító tagja volt a 2002-ben megalakult "Egészség Hídja - Összefogás a Mellrák Ellen" Egyesületnek. Újságíróként - személyes  érintettsége okán is - fontosnak tartotta a mellrák elleni küzdelmet, a betegség időben történő diagnosztizálását, ennek érdekében a mellrákszűrés fontosságát, valamint a mellrákkal kapcsolatos hiteles tájékoztatást.

(A képen a mellrák elleni küzdelem szimbólumaként rózsaszín fényekkel megvilágított Széchenyi Lánchíd. Forrás: Google képtalálat "Rózsaszín Lánchíd") .




A 2018. januárjában elhunyt újságíró tiszteletére 2019. nyarán második alkalommal  írt ki pályázatot az Egyesület   újságírók, bloggerek, rádiós- és televíziós műsorkészítők  részére. Pályázni olyan rádiós- és televíziós anyagokkal, blogokkal és újságcikkekkel lehet, amelyek  tudományosan igazolható tényekkel alátámasztva adnak  hiteles képet a betegségről, annak korai felismeréséről, illetve kezeléséről. Az Egyesület nem titkolt célja az,hogy ezzel eloszlassák a mellrákkal kapcsolatos tévhiteket, illetve érthető, ám alaptalan félelmeket. 

Sokan azt hiszik, hogy a mellrák egyenlő a halállal, pedig az időben történő diagnosztizálás    nagyban növeli a gyógyulás esélyét.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok é...