2020. március 6., péntek

VAKREPÜLÉS A PINCÉBE - PINCÉBŐL KÖZÖSSÉGI TÉR

A Netmédia Alapítvány alapítói, Máy Krisztina és Pál Zsolt 2019. novemberében  mertek nagyot álmodni! Elhatározták, hogy létrehoznak egy közösségi teret az Alapítvány által üzemeltetett Hobby Rádió és az ugyancsak az Alapítvány által fenntartott Vakrepülés Színtársulat számára. 

Elhatározásukat tett követte.  Több lehetésges helyet megnéztek, mív végül megvásároltak egy, Budapest XIII. kerületében, a Csángó utca 9. szám alatti lakóház alatt egy elhagyatott, sötét  pincét   viszonylag jó ár-érték-arányban meg tudtak vásárolni.. Ezt követően már csak az volt a nagy kérdés és nagy feladat, hogy hogyan is lehet  ebből egy közösségi teret varázsolni. Szerencsére akadt jónéhány jóakaró önkéntes segítő, vállalkozó szellemű egyéni- és társas vállalkozó, akinek segítségével 2020. nyarára remélhetőleg el is készül a megálmodott hely.

(A képen egy - fényviszonyoktól függően - fehér-drapp árnyalatú ajtó, körülötte sötétkék-fehér falfelületel. Forrás, ahol a  munkálatok részleteiről is tájékozódhat, és  további hiteles tájékoztatást kaphat képekben is a Kedves Olvasó: a Netmédia Alapítvány weboldala



Minderről Esélyegyenlőségi   Magazinunk   2020. márciusi első adásában hallhattak érdeklődő Hallgatóink,.


Műsorunk   a Netmédia Alapítvány támogatásával valósul meg, és több hazai közösségi- és kereskedelmi rádió sugárzásában hallható.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok é...