2018. július 4., szerda

A SEGÍTŐ KULCSTARTÓ - FUTÁR TÁVKAPCSOLÓKAT ADOMÁNYOZTAK LÁTÁSSÉRÜLTEKNEK ZUGLÓBAN

A Fővárosi Utastájékoztató Rendszer segítségével könnyedén eligazodhatunk a budapesti  tömegközlekedés forgatagában. Ez egy igen sokoldalú, okos alkalmazásokon és berendezéseken alapuló rendszer. Egyrészt igénybe vehető mobil applikáció segítségével, másrészt pedig jelen van a budapesti utcákon, az egyes felszíni tömegközlekedési járatok megállóiban. Az ehhez a rendszerhez tartozó táblák GPS nyomkövető segítségével percre pontosan jelzik a hamarosan, néhány percen belül érkező járatokat, illetve tájékoztatják az utazó közönséget az adott járat célállomásáról. 
                         (A kép forrása: a Budapesti Közlekedési Központ honlapja)

De mi a helyzet azokkal, akik mindezt nem látják?
Számukra készült egy olyan kiegészítő fejlesztés, amely az egyes táblákat gépi hangbemondással felolvassa, illetve a nagyobb csomópontokban lévő kereszteződéseknél lévő jelzőlámpák állapotáról, szabad jelzéséről beszéddel és folyamatosan sípoló hanggal  ad információt az érintettnek. S hogy az adott környék lakókörnyezetét a folyamatos beszéd és sípolás ne zavarja, az érintettek egy speciális, 2 vagy 4 gombos távkapcsoló segítségével kapcsolhatják be ezen kiegészítő funkciókat,  ez által az ott lévő táblák és jelzőlámpák csak 1-2 percig "beszélnek", sípolnak. Emellett e speciális távkapcsoló segítségével az érintettek már az M4-es metró megfelelő irányba tartó   mozgólépcsőit is érzékelhetik hallás útján, ugyanis a  jobb korlátjánál zöld jelzést mutató lépcső szaggatott sípolásokkal jelzi a helyes menetirányt, a távkapcsolón történő bekapcsolástól számított néhány másodpercig. Természetesen az érintett mindaddig újra meg újra bekapcsolhatja a funkciót, ameddig szükséges a helyes menetirányba tartó lépcső megtalálása érdekében.     

A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete fontosnak tartja, hogy minden budapesti kerületben  hozzá juthassanak az érintettek egy-egy ilyen, kulcstartó méretű, és kulcstartó gyanánt is használható, esztétikus kialakítású távkapcsolóhoz, amely látó ember számára inkább tekinthető dísztárgynak, anélkül, hogy sokan ismernék e "kulcstartó"  jelentőségét.  

2018. június 18-án a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete irodájában 40 darabot adtak át a Zuglói Önkormányzat támogatásával.


Az erről szóló - és itt is meghallgatható - tudósítás a Civil Rádió "Filagória - a védett közösségi tér" című magazinjának 2018. június 29-i adásában hangzott el.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok é...