2018. július 10., kedd

TÜCSÖK ÉS LÁMPÁSOK

A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete szinte valamennyi  budapesti kerületben elindította már  klubját, amelynek tagjai az adott kerületben élő látássérültek, de szívesen látnak más kerületekből érkező   sorstársakat, segítőket és  pártoló tagokat. Egy-egy kerületi klub élén egy vagy két közösségi civil szervező áll. Ők a Közösségi   Lámpásai, akik példát, s utat mutatnak, segítve ezzel a látássérültek  kulturált, integrált szórakozását, szabadidejük hasznos eltöltését. 

Egyik ilyen klub a XVIII. kerületi, amely - július és augusztus kivételével - minden hónap utolsó szerdáján tartja összejövetelét a  Kondor Béla Közösségi házban. Azonban ezen havi összejövetelektől függetlenül  is gyakran szerveznek akár egésznapos szabadidős programot akár a nyári szünetben is, legyen az múzeumlátogatások, kirándulások.  


                            Az indexkép forrása, a TücsökZenekar Facebook-oldala:


Gábor emellett aktívan zenél is, korábban rendezvényszervezéssel is foglalkozott, jelenleg pedig partyzenekarokban is játszik, illetve saját formációjával gyerekműsorokat szervez. 2018. tavaszán csatlakozott a pestszentlőrinci klubhoz, mint közösségi civil szervező. Látásmaradványának köszönhetően nagy segítséget tud nyújtani a klub másik vezetőjének, Juhos Róbertnek.


Velük beszélgettünk a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2018. július 10-i adásában.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok é...