2018. október 6., szombat

KINEK MONDJAM EL...? - MINDEN IDŐK LEGJOBB MAGYAR EUROVÍZIÓS DALSZERZŐJE ÉLETMŰ-KONCERTRE KÉSZÜL

Minden idők legjobb magyar euróvíziós dalszerzője 2018-ban ünnepelte 70. születésnapját.   Ez alkalomból október 13-án életmű-koncertet ad a Stefánia Palotában, amely 2 órás koncerten felidézi eddigi pályafutásának főbb állomásait, melyben azon előadók lesznek segítségére, akikkel eddigi pályafutása során dolgozott, akár, mint zenekari társa, vagy, mint zeneszerzője.  
 

Jenei Szilveszter a Civil Rádióban mesélt eddigi életpályájáról, és ajánlotta  nem csak ezen életmű-koncertet, hanem egy novemberi klubkoncertet is, melyen a 2005-ben alakult Kormorán Memory Band-del áll színpadra.


A beszélgetés elején a Bayer Friderikának 1994-es táncdalfesztiválra írt "Kinek mondjam el vétkeimet" című, az interjú végén pedig az 1977-ben megrendezett Metronóm Fesztiválra készült, Illés Lajos és Görgey Gábor által jegyzett "Hogyha egyszer" című dal hallható. 
 
Az itt is hallható interjú a Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2018. október 2-i, valamint "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinjának 2018. október 5-i adásában hangzott el.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK

LESEK - SEMMIVÉ VÁLNAK AZ AKADÁLYOK A LESEK - Látássérült Emberek Segédeszköz-konferenciája 2013-ban került először megrendezésre a Vakok é...